Lázár János 81 éves nagybátyja is helyet kapott a Nemzeti Ménesbirtok Zrt. vezetőségében

Rákay Philip helyére pedig a menesztett földművelésügyi államtitkár érkezett.

Rákay Philip angol elitklubba jár

A NER-es filmproducer megerősítette, hogy tagja a londoni Royal Automobile Clubnak. A fideszes holdudvarban nem ő az egyetlen, akit érdekelnek az angol privát klubok. 

Illusztráció: Rákay Philp a budapesti ukrán nagykövetség előtt július 11-én

Rákay Philip egy HVG-től lopott képpel bizonygatta, hogy Hatvanpuszta egy műemléki épület

A képen látható „történelmi alak” valójában egy légkondicionáló berendezést szerelő munkás. 

Bayer Zsolt megkérte Sándor Fegyirt, tolmácsolja, hogy nem gyűlölik az ukránokat, csak el akarják érni a háború lezárását

Néhány százan jelentek meg azon a gyertyagyújtáson, amit Bayer Zsolt szervezett az ukrán nagykövetség elé a kárpátaljai magyar férfi halála miatt.

Nem állami pénzből készült, mégis többen nézték meg Herendi Gábor vígjátékát, mint Rákay Philip Petőfi-filmjét

A Futni mentem három hét alatt lekörözte nézőszámban a hétmilliárd forintos büdzséjű Most vagy soha! című filmet. 

Még az M1 déli híradóját is többen nézték augusztus 20-án Rákay Philip Petőfi-filmjénél

Amúgy is augusztus 20. volt, nem március 15.

Rákay Philip már nagyban dolgozik a mohácsi csatáról szóló filmen

„Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén” – mondta korábban a NER-es influenszerből lett producer.

Rákay Philip közel 1,5 milliárd forintot kaszált rácalmási bizniszén

Pont azokat a telkeket vette meg, ahol később a Hankook gyára épült. 

Lefotózták Rákay Philipet, amint az éppen 95 millió forintba kerülő Mercedesét mossa

A Fidesz-közeli médiaszereplő, a Most vagy Soha! producere egy átlagos autómosóban szépítette a méregdrága luxusautót. 

Ugyanaz a dal minden frekvencián – Lassan, de biztosan vette át a hatalmat a NER a magyarországi rádiózás világában

A helyi rádiók frekvenciáin néhány jelentősebb, kormánypárti csatorna hangja szól a hallgatókhoz. Hódmezővásárhelyen hat éve hasonló játszódott le kicsiben. Ahol a szükség, ott a segítség: amikor eladó lett a rádió, jó, hogy volt pár barát, aki megvette.

A magyar vidék nincs elragadtatva, két héttel bemutató után a székek 90 százaléka üres a Rákay-féle Most vagy soha! pécsi vetítésein

Főleg kormánypárti nézői vannak a filmnek, és ők lelkesen is beszélnek róla. A márciusi ifjak egyik legfontosabb üzenetét azonban a közönség mintha nem venné komolyan. Riport.

Nem most. Soha

Pillantás a kilencedikről

„A történelemhamisítást nem szerencsés hazafias kötelességként prezentálni” - Lesújtó kritikával illette a legismertebb Petőfi-kutató Rákay Philip filmjét

Az irodalomtörténész bízik benne, hogy a fiatalság inkább a verekedős jeleneteket értékeli, Petőfi Sándort pedig versei alapján ítéli meg. 

Rákay Philip szerint az elnöki kegyelmi ügy soha nem tud lezárulni, a Petőfi-filmjére 10-ből 9-9 és fél pontot adna

A NER-es influenszerből lett producer szerint az elnöki kegyelmi ügyben Novák Katalinnak már napokkal korábban le kellett volna mondania, Balog Zoltánnal kapcsolatban pedig megjegyezte, egyszer mindenkinek el kell majd számolnia a lelkiismeretével, ami nem lesz kellemes.

Bencsik Gábor Rákay Philipnek: Ha nemzeti színekbe csomagolva a dilettantizmus is elismerést arat, abból hamar kontraszelekció lesz

Folytatódik a Fideszen belüli adok-kapok a Petőfi-film miatt.

Rákay Philip Júdáshoz hasonlította a Petőfi-filmet élesen kritizáló Bencsik Andrást

A NER-es influenszerből lett producer kiakadt, miután a Demokrata főszerkesztője a többi között azt írta, „rossz dolog egy haza­fias­nak szánt műalkotásról rosszat írni, de még annál is rosszabb egy ilyen műalkotást végignézni”.

A Klebelsberg Központ szerint nem vezényeltek diákokat Rákay Philip filmjére, de azért több iskolában kötelező volt

Március 15. alkalmából persze teljesen rendben is lenne megnézni egy március 15-éről szóló filmet, ha nem lenne tele történelmi pontatlanságokkal a film.

Rákay Philip kioktatta a Széchenyi-díjas történészt: A filmes nem történész, a történész pedig nem filmes, ennyire egyszerű ez

A NER-es influenszerből lett producer látszólag nehezen viseli, hogy szembesítették a hatmilliárd forint közpénzből készült Petőfi-film tartalmi sületlenségeivel, és a ténnyel, hogy nem futotta a büdzséből valakire, aki esetleg tudja is, hogy mi és hogyan történt annak idején.

Sokan nézték meg a Most, vagy soha!-t

Lóth Balázs rendező, a Petőfit alakító Berettyán Nándor, Rákay Philip producer és Mosolygó Sára, a filmbeli Szendrey Júlia a díszbemutatón

Megtartották a Most vagy soha! londoni bemutatóját, Rákay Philip már dolgozik a nagy Mohács-filmen

Mert van rá igény.

Kiss-Szabó Márk forgatókönyvíró (b), Lóth Balázs rendezõ (b2), Berettyán Nándor (b3), aki Petõfit és Mosolygó Sára (b4), aki Szendrey Júliát és Horváth Lajos Ottó (j), aki Farkascht, a titkosügynököt alakítja a filmben

Fogalmi zavarok

„Mi nem szerettünk volna senkit lekoppintani” – Interjú Lóth Balázzsal, a Most vagy soha! rendezőjével

Szerinte minden idők legdrágább magyar filmje  azt mutatja meg, milyen egy szép közös ügyért veszélyeket vállalni.

 Lóth Balázs

Rákay Philip: A Most vagy soha! egy politikán felüli film

Szerinte a vetítéseken spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik a filmet.

Ötszáz drón rajzolta ki Petőfi Sándort a Duna fölé Rákay Philip Petőfi-filmjének a bemutatója alkalmából

„Megleptük a budapestieket” – állapította meg a fideszes megmondóember a Facebook-oldalán.

TizenX: Diákokat vezényeltek ki Rákay Philip Petőfi-filmjének vetítésére

Aki nem volt jelen, igazolatlan hiányzást kapott.

Rákay Philip Márki-Zaynak: Sem futóbolondokkal, sem hazát árusító dollárcselédekkel nem szoktam üzletelni

A fideszes megmondóember hallani sem akar arról, hogy Hódmezővásárhely ellenzéki polgármesterével akárcsak tárgyaljon is a helyi propagandalap eladásáról.

Márki-Zay Péter megvenné Rákay Philiptől a Promenádot

Egy kisebbfajta médiaháború látszik kikerekedni a történetből. 

Rákay Philip leállíttatta Navracsics Tibor támadását, és kiszáll a Fidesz-közeli lapból

A fideszes megmondóember nagyon határozottan fellépett a közigazgatási és területfejlesztési miniszter vegzálása ellen, közben pedig hasonló határozottsággal el is sunnyog a képből.

Pesty László: Valaki tavaly kipakolta a kasszát, és nem maradt pénz, hogy más filmeket csináljon

Az újabban sajátos lázadásba kezdő ősfideszes dokumentumfilmes nevet ugyan nem mondott, de az utalás elég nehezen félreérthető.

Orbán, Rogán, Gulyás, Szijjártó - Győzike kimaxolta a közös fotókat a fideszes felsővezetőkkel

A showman is tiszteletét tette a fideszes Tranzit fesztiválon.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang