Jutalomjáték

„Amikor jogok hiányában veszélyeztetve van minden és mindenki, akkor a művésznek is ki kell állni” –rendhagyó szövegösszemondó-próba Jordánnal és Koltaival

A rengeteg filmes és színpadi szerepet maga mögött tudó, számtalan díjjal kitüntetett közönségkedvenc páros, Koltai Róbert és Jordán Tamás közös produkcióra készül. Az semmi – ezt hallgasd meg! címmel két születésnapi előadásuk lesz a Pinceszínházban.

Bűn és büntetlenség

Belakták a Ráday utcát

November első hétvégéjén rendezték meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, vagyis a RUSZT-ot, amelyen saját előadásaik mellett több programmal várták nézőiket a IX. kerületi utca játszóhelyei.

Kétely

Bóta Gábor: A Zsike

Két új szerepében ég és föld Kútvölgyi Erzsébet.

Az elhatalmasodott félelem

Spiró György a Prah című darabjában megírta a rendszerváltás veszteseit. Mára az egyre szaporodó mindenkori vesztesek lettek belőlük. A lecsúszottak vagy a középosztály alsó rétegébe sem feljutók. Legalább az ország fele. Róluk beszél húsba vágó módon, ugyanakkor komikusan is, a Pinceszínházban bemutatott produkció.

Stilizált a díszlet, a jelmez és a játékmód egyaránt (Nyári Szilvia, Nyári Oszkár) FOTÓ: DIÓ

Kelecsényi László saját művét rendezi

Szombaton mutatja be a budapesti Pinceszínház Kelecsényi László filmtörténész, író a saját színpadra szánt művéből rendezett Négy király meg egy bubi című egyfelvonásost. A felolvasószínházban Lázár Balázs, a Vígszínház tagja és felesége, Tallián Mariann színművész működik közre.

FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Lázár Ervin meséje a Pinceszínházban

.

FORRÁS: PINCESZÍNHÁZ
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív