„Mi, Patrióták be fogunk adni egy bizalmatlansági indítványt az Európai Bizottság elnöke ellen”

Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) frakció elnöke közölte, hogy hogy ehhez már összegyűjtötték a szükséges aláírásokat.

Jordan Bardella - Korábbi felvétel

Orbán-manőver a nemzeti kisbirtokon, avagy a nem éppen szuverenista életcél

A magyar köztévé egyik csatornáján fajsúlyos témájú, művészi erejű történelmi film megy. Ám egyszer csak a jobb felső sarokban felvillan egy fontosabb üzenet: „VOKS 2025. Szavazzunk!” Egy idő után eltűnik. Később megint felbukkan. Egy másik közcsatornán is, ahol éppen igényes dzsesszkoncertet adnak. Meg a többin is, amikor csak lehet. Mert most az a lényeg, hogy Ukrajna ne legyen az Európai Unió tagja. Teljesen megőrült a kormány, meg az ország, ha ezt tűri? Vagy az egész világ őrült meg?

Ezrek tüntettek Franciaországban az Orbán Viktor részvételével zajló szélsőjobboldali találkozó ellen

A demonstrálók „ellenállást” ígértek.

Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióták Európáért pártcsalád elnökségi ülésén a franciaországi Fontainebleau-ban 2025. június 8-án

Orbán Viktor: Magyarország nem tudja egyedül megvédeni magát Brüsszellel szemben, kellenek szövetségesek

Minél nagyobbak, annál jobb – állapította meg a kormányfő.

Orbán Viktor: Magyarország az EU fekete bárányal és rémálma, az európai hazafiak reménye és a keresztények végvára

A „tojásfejű brüsszeli bürokratáknak” fogalmuk sincs, mit jelent harcolni a szabadságért – mondta a miniszterelnök a franciaországi Montargisban. Hozzátette, „nem akarunk egy Afganisztánt a szomszédunkba”, az európai jobboldal pedig soha meg nem választott bürokraták és bírák támadása alatt áll.

Orbán Viktor: Aki behódol, az igent mond minden brüsszeli lázálomra

A csodaszer egyszerű: mindössze csak a nem mellé kell tenni az X-et az Ukrajna-ellenes „véleménynyilvánító” szavazáson. 

Korábbi felvétel

Orbán Viktor beszédet is mond majd a Patrióták franciaországi nagygyűlésén

Az eseményt a 2024-es EP-választások egyéves évfordulóján tartják.

Matteo Salvini és Geert Wilders mellett Orbán Viktort is meghívta győzelemünnepére a francia szélsőjobb

Marine Le Pen és Jordan Bardella a Patrióták Európáért szövetségét alkotó tizenhat politikai párt képviselőit várja az eseményre.

Orbán Viktor miniszterelnök és Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés 2025. március 6-án Párizsban

Aggódó patrióták

Orbán Viktor: Magyarország nem fog kilépni, csak átalakítja az Európai Uniót

A kormányfő jelezte Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek, hogy ezt a Patrióták Európáért szövetséggel érnék el.

Korábbi felvétel

Orbán Viktor Marine Le Pennel is tárgyalt Párizsban

A Fidesszel egy EP-frakcióban ülő, a magyar kormányfővel szoros szövetséget alkotó francia jobboldali-populista politikus a magyar kormánnyal ellentétben elítélte, hogy Donald Trump felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott katonai segélyszállítmányokat.

A Fidesz EP-frakciójához csatlakozhat a szélsőjobboldali AfD a német parlamenti választás után

Konkrétum egyelőre nincs, csak szándék. Alice Weidel AfD-társelnök a múlt héten járt a Patrióták Európáért (PfE) pártcsalád és EP-frakció egyik értelmi szerzőjénél, Orbán Viktornál. 

Szuverén hazafiak

Tornádó-Trumpot ünnepelték a Patrióták

Az itthon jól ismert mondatok hangzottak el Orbán Viktortól a spanyol fővárosban.

Orbán madridi beszédében komoly dicséretekkel illette saját rendszerét

Félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg az Orbán-féle Patrióták Európáért madridi konferenciáját

Egy lépést se hátra a fasizmussal szemben! 

Orbán Balázs: Ennek az európai elitnek befellegzett

Orbán Viktor Madridban: Ma már mindenki látja, hogy mi vagyunk a jövő

Spanyolország fővárosában tart találkozót az európai szélsőjobboldal egy része, a Patrióták Európáért (PfE) pártcsalád, ahol Orbán Viktor is mondott egy beszédet.

Orbán Viktor: Trump elnök fenekestől felforgatta a nemzetközi politikát, most a Patriótákon a sor

A miniszterelnök is felszólal a madridi csúcstalálkozón.

A patrióták határai

Orbán Viktor dán szövetségese hajbókolás helyett inkább melegebb éghajlatra küldte el Donald Trumpot

Anders Vistisen persze ettől még épp saját EP-frakciótársaitól várhatja a legkevésbé, hogy segítenek az országának egy esetleges amerikai agresszió esetén.

Növekszik az Európai Parlament szerepe

Bár az Európai Parlament (EP) hatásköreit illetően továbbra sem mérhető a nemzeti parlamentekéhez, az elmúlt évtizedek során befolyásos intézménnyé vált, s jogkörei a jövőben várhatóan még kiterjedtebbek lesznek.

A 720 fős Európai Parlament a stabilitás intézményének számít – többségben vannak a mérsékelt, Európa-párti erők

Orbán Viktor: A liberálisok utolsó mentsvára Brüsszel, ez Mordor vidéke, a Sötét Nagyúr ide vette be magát

Az európaiaknak előbb-utóbb egy „patrióta politikai váltást” kell végrehajtaniuk – állapította meg a kormányfő. Úgy vélte, egy-két év múlva mindannyiunk számára érezhető lesz Donald Trump győzelmének jótékony hatása és „normálisabb lesz a világ”. Magyar Péterrel kapcsolatban megjegyezte, a lényeg nem változott, a forma igen, és ez okoz azért meglepetést.

Héja-nász a Nacinternben

Orbán Viktor szerint a Patrióták Európa új hangja, amelynek hallatán Brüsszel megremeg

A miniszterelnök közölte, az övék a harmadik legnagyobb frakció az Európai Parlamentben, és esélyük van arra, hogy ennek a ciklusnak a végére a legerősebbek legyenek.

Orbán Viktor miniszterelnök és Jordan Bardella, a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoportja és a francia Nemzeti Tömörülés elnöke a Karmelita kolostorban

Patrióták egymás közt

Orbán Viktor elutazott Párizsba a szélsőjobboldali Patrióták Európáért első közgyűlésére, Gál Kingát megválasztották a pártcsalád alelnökének

Elnök a spanyol Vox vezetője, Santiago Abascal lett.

Az osztrák kancellár nem fogadta Orbán Viktort, Ausztriával is egyre hűvösebb a magyar kormány viszonya

A gesztus, amelyet Orbán Viktor tett a szélsőjobboldali FPÖ elnökének, Herbert Kicklnek finoman szólva sem volt barátságos lépés a hivatalban lévő osztrák kancellárral szemben.

Bár Walter Rosenkranz, a szélsőjobboldali FPÖ házelnöke fogadta Orbán Viktort, a kormányfő látogatását így is politikai és civil tiltakozás kísérte

A tolvaj és követői

Az Orbán-féle EP-frakció vezetője találkozott Volodimir Zelenszkijjel, támogatásáról biztosította Ukrajnát Oroszországgal szemben

Jordan Bardellától ez elég nagy szó.

Hamis patrióták

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang