Örökös miniszterelnökünk – a magyar Nostradamus - immár világszerte ismert a közeli és távoli jövő bekövetkezésének vízióiról. Legutóbbi kötcsei beszédében azzal buzdította híveit, hogy hamarosan eljön az ideje a liberális demokraták által irányított Európai Unió széthullásának, amit csak az általa vezérelt európai keresztény-konzervatív erők tudnak megakadályozni. Elfogadva, hogy ő sohasem tévedett és most is biztosra vehető mindaz, amit a jelenlegi viszonyokból kikövetkeztetett, építsük tovább az ő vízióját. Mi történik majd, ha tényleg legyőzzük Brüsszelt?
2029 legnagyobb meglepetése a Patrióta Hazafiak Európai Szövetségének elsöprő győzelme az európai uniós képviselői választáson. Hírmagyarázók szerint az európai kisembereknek elegük lett a különféle érdekviszonyok hálóiban vergődő régi politikai elit tehetetelenkedéséből, az európai fejlődés megtorpanásából, a globalizáció teremtette új feszültségekből. Jobb ajánlat híján a „nemzeti kapitalizmust” (Tölgyessy Péter) és azzal együtt dinamikus életszínvonal-emelést, valamint rendet ígérő jobboldali szövetségesekre szavaztak. Győzelmükben döntő szerepük volt a nyugdíjasoknak, akik a migránsmentes egykori Európára emlékezve azt a békés világot remélték visszahozni. „Európa az európaiaké” – ebben a plakátokon szereplő mondatban fejeződött ki a legjobban valamennyi generációnak a változások iránti közös vágya.
Az egymást túllicitáló nemzeti örömünnepek után az első tennivaló az európai vezető pozíciók elosztása volt. Nem ment könnyen, hiszen ilyenkor egymást érik az önjelölt vezérek, de végül a papírforma szerint alakultak a dolgok, az országok erőviszonyaik szerint jutottak posztokhoz. Különleges érdemeire való tekintettel Magyarország egy alelnöki pozíciót kapott, amivel az érintett nem igazán volt elégedett, hiszen mindenki tudta, hogy mi voltunk „a bot a küllők között”, az egyetlen igazi ellenfele a korábbi brüsszeli vezetésnek, tényleg gátoltuk minden közösnek szánt döntését – de hát az erősebb kutya törvénye érvényesült most is.
Az új Politikai Nyilatkozatban kijelentették, hogy az Európai Uniónak nem a hatékonyságukat vesztett liberális elvek szerint kell működnie, hanem vissza kell térni a nemzet és a kereszténység eszméihez, mert azok teremtettek szilárd alapot az európai országoknak. (Ez persze nem pont így volt, éppen a felvilágosodással járó szabadságeszmények és a kultúrák sokfélesége volt Európa másságának és fejlődésének az alapja, de ez ilyenkor senkit sem érdekel.) A lényeg az, hogy faék egyszerűséggel érzékeltették, más világ jön.
A következő lépésekben az Európai Unió közös ideológiai és politikai alapjait szüntették meg. Az Unió csupán egy konföderáció, egy politikai érdekközösség kerete, amelyen belül minden ország teljesen önálló – hirdették meg.
Ebből már az elején baj lett, hiszen a közös európai gazdasághoz ezernyi szállal kötődött mindenki. Közös politikai elvek és célok híján egyes országok saját érdekeinek mindent felülíró érvényesítési törekvései hamarosan széttördelték a közös piacot és zűrzavarhoz vezettek. A közös pénz elértéktelenedett, az erősebb gazdaságú országok visszatértek a saját, korábbi valutájukhoz, de stabilizálódásuk nem segített a többieken – az európai összgazdaság fokozatosan leértékelődött a világgazdaság hatalmasaival szemben.
Egy idő múlva a gazdasági érdekellentétek politikai küzdelmekké is váltak, mert a gyakorivá lett gazdasági válságok miatt egymást hibáztatták.
A válságokkal együtt járó társadalmi elégedetlenség levezetésének közismert és széles körben gyakorolt propaganda módszere az ellenségkép újraalkotása. Az egyik velünk szomszédos ország, amelynek elnökét politikai eszközökkel mi is segítettük a hatalomra jutásban, most az ott élő nemzettársainkat tette bűnbakká. Mindent elborító plakátkampányának egyik képén egy kígyófészekből kikelő magyar és zsidó látható, azzal a szöveggel, hogy „Nem engedjük, hogy árthassanak a mi dicső népünknek”.
Az élet más területein is visszatért a múlt. Hírtelen népszerűvé tett „tudósok” arról cikkeztek, hogy melyik nép az ősibb? Ki volt a kereszténység megmentője? Ki mentette meg Európát a barbároktól?
Itthon népszavazást szerveztek arról, hogy „Egyetért-e azzal, hogy mi vagyunk a Kárpát-medence őslakói, ne adjuk át másnak az elsőséget?”. A válaszadó százezrek minimum 95 százaléka egyetértett (bár az egészből nem sokat fogott fel) – erre hivatkozva az egész nép nevében követeltük az új Brüsszeltől, hogy ezt foglalja bele valamelyik alapdokumentumába, hogy örök időkre tudja a világ.
Ez került bele a hazai iskolai tankönyvekbe, és akik azt nem fogadták el, azokat elszigetelték, idegen érdekek ügynökeivé nyilvánították, és akár meg is foszthatták honi állampolgárságuktól. Más nemzetek egyenesen a Megváltóig vezették vissza a népük eredetét, ott azzal dicsekedtek a politika celebjei.
A válságos helyzetben szinte minden ország a nagy külföldi befektetők kegyeit kereste. Hamarosan több kisebb ország szinte teljes gazdasági élete egy-egy hatalmas birodalom kezébe került, és az lassanként egy modern gazdasági gyarmattá tette őket. A politikai hatalom azt hirdette, hogy a saját polgárságának megerősítésére törekszik – a valóságban azonban a családok, barátok és kegyencek jutottak hatalmas állami támogatásokhoz, a társadalom többsége egyre rosszabb körülmények közé került. A gazdasági átrendeződés növelte a munkanélküliek számát. A migránsok eltávolítását követően a bevándorlási tiltásokat fokozatosan kiterjesztették. Visszatértek ahhoz a korábbi gyakorlathoz, hogy csak alkalmazási igazolással rendelkező szakembereknek adtak ideiglenes betelepülési engedélyt, de minden másfajta áttelepülést akadályoztak. Ennek betartatása érdekében fokozatosan minden ország visszaállította a határőrizetet.
Az ellentétes érdekek felbomlasztották a katonai szövetséget is, hiszen senki sem volt hajlandó mások érdekében harcba szállni. Természetesen fel kellett készülni egy lehetséges háborúra is, fegyverkezni kellett, hiszen a „gonosz népek” bármikor megtámadhatják a másikat. Egy idő után egyre veszélyesebbé vált Európa katonai széttagoltsága, hadseregek álltak egymás mellett, amelyek akár egymás ellen is fordulhattak.
Ahogyan az egykori Római Birodalmat az egymással rivalizáló népcsoportok sodorták a pusztulásba, most ugyanarra az útra tért vissza a történelem. Beigazolódott, most már egy kontinensnyi embernél, hogy amelyik nép nem képes tanulni a múltjából, azt arra kényszeríti a Történelem, hogy újraélje azt. Lehet, hogy most is érvényes az egykori görög filozófusnak, Antiszthenésznek az a tanítása, mely szerint: „az államok akkor pusztulnak el, amikor már nem képesek a hitványakat a derekaktól megkülönböztetni”?
Természetesen ez csak egy rémálom volt, de minden eleme valóságos, és ha erre indul a világ, akkor mindez valósággá válhat.
A szerző társadalomkutató, nyugalmazott főiskolai tanár.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.