Magyarország ma zsákutcában van: politikailag, gazdaságilag, erkölcsileg – írja a volt kormányzati szereplőkből, miniszterekből, államtitkárokból álló V21 csoport most megjelent vitairatában. Lemaradtunk a régió többi országához képest, romlik az állami közszolgáltatások minősége, az egészségügy, az oktatás, szociális ellátás állapota, színvonala. Azt mondják, hogy hazánkat az Orbán-kormány vitte zsákutcába.
Nehéz ezzel vitába szállni, de ha azt vesszük, hogy a nagy ellátórendszerek reformjába egyik múltbeli kormány sem állt bele - mondván: minden robaj, átalakulás, hangzavar a hatalmára veszélyes - akkor már kicsit árnyaltabb a kép. Mindenesetre az biztos, hogy a V21 Szabadulás a zsákutcából című irata legalább lajstromozza a problémákat, ha részletes megoldásokat nem is, de irányokat mutat. Nem kiabál, elemez. Vitára hív, gondolkodásra. Furcsa, ezt kimondani, de az egybites politikai diskurzusok idején ez a csipet higgadtság is több a semminél. A V21 saját bevallása szerint segíteni akarja a magyar polgárok választási felkészülését. Mindezt pártszlogenektől mentesen teszi. Nem mondja, hogy szavazz a Tiszára, vagy szavazz a baloldalra, de azt igen, hogy le kell váltani ezt a kormányt, mert vele nincs jövő Magyarországa. Már ezzel is beléptek a pártpolitikai mezőbe? Talán. De politikáról gondolkodni ma mindig pártpolitikai bélyeggel jár, még akkor is, ha nem emelünk ilyen vagy olyan színű zászlót a magasba. Jó lenne egy olyan országban élni, ahol a politika nem csak a győzelemről és a vereségről, hanem a felelősségről, egy adott alakulat know-how-járól is szól. Nevezhetjük ez utóbbit Magyarország megújításához szükséges receptnek, vagy akár vitairatnak. Egy olyan Magyarországon lenne jó élni, ahol a piacon, a médiában, a parlamentben nem a machiavellisztikus hadmozgások, a „ki tud a másikról durvábbat, becsmérlőbbet mondani” – mentalitás lenne az uralkodó, hanem a szakértelem, a tudás. És ezt hogyan lehet elérni? Vitassuk meg! - javasolja a V21. És ennek szükségességét nem tudunk vitatni.