Narancssárga fordított kereszt a református templomon

A kegyelmi botrány hatása még nem múlt el: református lelkészek kezdeményezésére az egyház megújulása jegyében rendeztek konferenciát. Az egyik felszólaló felkészült rá, hogy megdobálják, de tapsot kapott.

Orbán gátolja a megújulást

EU-s forrásból újul meg a Keleti-főcsatorna, mindeközben Németh Szilárd...

Megkezdődött a Keleti-főcsatorna felújítása, a munkálatokra a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) konzorciumi partnereként több mint 3 milliárd forint - 85 százalék európai uniós és 15 százalék hazai - támogatást nyert - jelentették be Debrecenben, a projektindító sajtótájékoztatón. És a jó Németh Szilárdnak is kiosztottak mára egy testhezálló feladatot; a rezsibiztos is sajtótájékoztatót tartott. 

Szálloda a parkoló helyén

Szinte teljesen megújul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Még az idén átadják a taxis parkoló helyén az új szállodát, ahonnan az utasok fedett folyosón juthatnak el közvetlenül a terminálokra. Az új B-oldali utasmóló tíz beszállítófolyosót kap, de egyszerre összesen 27-féle járatra kínál beszállási lehetőséget (közvetlen „csápos”, buszos és gyalogos beszállítás is lesz – igény szerint.)

Már el is kezdődött a bádogterminál bontása FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS

Megújul a 168 Óra

Néhány hónapon belül közös székháza lesz a Klubrádiónak és a 168 Óra című hetilapnak, és így megvalósulhat közös hírszerkesztőségük terve is. Egyebek között ezt jelentette be a 168 Óra új főszerkesztője, aki arról is beszélt, hogy a jövő héttel tartalmilag és oldalszámban is bővebb lapot kapnak az olvasók. 

Mester Ákos és Tóth Ákos Fotó: Kovalovszky Dániel

Plusz öt évért megújul a Hungaroring?

A nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós pénteken találkozott a Forma-1-et irányító cégcsoportok legfontosabb vezetőjével, Bernie Ecclestone-nal, akinek vázolta, miként újítanák fel a Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroringet. 

Bernie Ecclestone, a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember itt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

MSZP: Megújulás és kompromisszum az Európai Unióban

Az európai közösség megújulásra és kompromisszumra való képességét mutatja, hogy a jobbközép Donald Tusk lengyel kormányfőt az Európai Tanács elnökévé, a baloldali olasz külügyminiszter Federica Mogherinit pedig külpolitikai főképviselővé választották a hétvégi EU-csúcson - olvasható az MSZP közleményében.

Megújulás előtt az olasz demokraták

Matteo Renzi a favoritja az olasz balközép Demokrata Párt vasárnap megrendezendő elnökválasztásának. Az országszerte is roppant népszerű firenzei polgármestert tartják a baloldal reménységének, aki képes lehet megújítani a PD-t. Ugyanakkor valószínűsíthető, egyfajta rivalizálás kezdődik Renzi és Enrico Letta miniszterelnök között, aki szintén a PD tagja, és Giorgio Napolitano elnök támogatását élvezi.

Matteo Renzi is szereti a focit: a kép a Fiorentina - Torino meccsen készült. Fotó: Dino Panato/ Getty Images.

A változás elkezdődött: Újra formálja kommunikációját az MSZP

Ferencz Gábor, a Népszabadság korábbi lapszerkesztője lesz az MSZP új sajtófőnöke, míg a kommunikációs igazgatói feladatokat egy politikus láthatja majd el. Nevét egyelőre nem közölték.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang