A Pesti Srácok néhány hónapja elbocsátott csapatának a kemény magja úgy érezte, óriási űr maradt utánuk, ezért Revans néven új műsort indítottak. Méghozzá azon a YouTube-on, amely korábban gyermekvédelmi okból törölte a fideszes propagandalap csatornáját, majd a tiltás kijátszása miatt az újabb próbálkozásaikat is megakadályozta. A Pesti Srácok annak idején utcai demonstrációt is tartott a videómegosztó tulajdonosa, a Google ellen – írja a Media1.
A cikk szerint a Revans első videója már meg is jelent. A műsorban többek között Dezse Balázs volt fideszes önkormányzati képviselőjelölt, Ambrózy Áron és Stefka István, a Pesti Srácok korábbi lapigazgatója szerepelt. Huth Gergely volt főszerkesztő nem volt jelen; a házigazdák szerint nem tudott elmenni. A Revans készítői azt ígérik, hogy míg korábban időnként igazodniuk kellett a központi üzenetekhez, mostantól szabadon dolgoznak, és mindenkit bírálnak, ha azt indokoltnak tartják.
A résztvevők arról is beszéltek, hogy bár az Orbán-kormány idején a kormánypárti nyilvánosságban gyakran a nem túl hízelgő „tarhálás” kifejezéssel illették az olvasói adományokat gyűjtő médiumokat, most ők maguk is támogatást kérnek a közönségtől tevékenységük folytatásához. A műsorban önironikusan úgy fogalmaztak: immár ők is „tarhálnak”. Stefka István most azt is elismerte, hogy a jobboldali sajtót a választások után maga a jobboldal lehetetlenítette el – foglalta össze a Media1 a megújulás lényegét.
A Mediaworks elbocsátja a PestiSrácok összes munkavállalójátEmlékeztettek: a Pesti Srácok teljes szerkesztőségét nem sokkal az országgyűlési választások után bocsátotta el a fideszes médiaholdinghoz tartozó Mediaworks. A pestisracok.hu azóta nem frissül. Felidézték azt is, hogy a Revansnak helyet adó platform azért is érdekes, mert a Pesti Srácok 2020-ban azért tüntetett a Google ellen, mert a videómegosztó gyermekvédelmi okból – a YouTube akkori közlése szerint a Pesti Srácok egyik munkatársa egy gyermekkel szembeni szexuális visszaélést ábrázoló tartalmat töltött fel – törölte a lap csatornáját.
Itt a vége, a PestiSrácok főszerkesztője is bírálta a Fidesz átláthatósági törvényétA PestiSrácok főszerkesztője szerint nem népszerűsítenek terrorista vagy bűnözői csoportokatAz ügyészség visszaszólt a PestiSrácoknak
