A rendőrség vizsgálja, történt-e náci karlendítés a Mi Hazánk Mozgalom majálisán

A szélsőjobboldali párt eközben „tudatos rosszindulatot” és „akár előre szervezett akciót” emleget.

Újra villant a náci karlendítés és horogkereszt-tetoválás is a Mi Hazánk Mozgalom majálisán

Orbán Viktor ma reggel fogott kezet Toroczkai Lászlóval, a szélsőjobboldali párt elnökével. 

Újra előkerült a jelszó: fizessenek a gazdagok!

Bár az embereket elsősorban nem a közéleti témák vonzották, politikai fórumokat is rendeztek a Városligetben. Nem a munkát, hanem a munkásembereket ünnepeljük – jelentette ki Komjáthi Imre, az MSZP elnöke. Szóval fizessenek a gazdagok.

A döntő többség csupán enni, inni, szórakozni akart

Piknik

Pillantás a kilencedikről

„Véget kell vetni a jobboldali rémálomnak”

Nagyon érzem az erőt a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd szövetségében – közölte a DK-s Dobrev Klára május elsején arra a kérdésünkre, hogy a gyökeresen más eredményt hozó közvélemény-kutatások közül melyiknek ad hitelt.

Dobrev Klára: Mindenki, aki az ellenzéket gyengíti, megosztja, bántja, az Orbán Viktor rendszerét erősíti

Nevének említése nélkül, de alighanem Magyar Péternek üzent az árnyék-miniszterelnök. 

Teljes titokban tartott egy zártkörű városligeti majálist a Fidesz, Szentkirályi Alexandra nagyon fújt a közelben ünneplő Gyurcsány–Karácsony-párosra

Hogy volt arcuk abba a Városligetbe szervezni az eseményüket, amelyet az Orbán-kormány újított fel? – kérdezte, közölve, nem fog visszalépni, mivel a budapestiek várnak valakit, aki nemcsak pofázik, hanem végre csinál valamit. 

„Hiába emelkedett a fizetés, elviszi az infláció, bármikor simán kirúghatnak, és már rendesen sztrájkolni sem lehet”

Tapintható volt az elégedetlenség a Városligetben.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) majálisa a Városligetben.

Volt, nincs május 1. – Képpárokon a karanténmajális

Május 1. sokunknak az önfeledtséget, a tavasz tényleges beköszöntét jelenti, ám a világ most a feje tetejére állt, és idén semmi sem olyan, mint korábban. Lefényképeztük önöknek az idei majális helyszíneket, hogy ne kelljen kimozdulni, és mellé raktuk a párját, hogy hogyan is nézett ki a korábbi ünnepeken.

Mézeskalácsszív, tükör

Majális a megújult Múzeumkertben

A hagyományoknak megfelelően a Múzeumok majálisa megnyitóján, szombaton adták át Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

Majális

Szétverték a majálist a török rendőrök

Fotó: AFP/Bulent Kilic

„Szabadabbak vagyunk, mint ti valaha is lesztek!”

A Városligetben mulató tömeget látva meg nem mondtuk volna, hogy a baloldal pár hete vereséget szenvedett a parlamenti választáson.

Fotó: Vajda József

MSZP: az ellenállást nem lehet feladni

Az ellenállást nem lehet feladni, az ellenzéki politizálás egyetlen kritikus feltétele az összefogás, egyebek mellett ezt hangoztatták az MSZP vezető politikusai kedden Budapesten, a párt városligeti majálisán - informál az MTI.

Thürmerék nem kérnek az ellenzéki káoszból

„Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat, én a legszebb lányok közül téged választalak. Egy a jelszó: tartós béke, állj közénk és harcolj érte!” – mozgalmi nóták fogadták a Munkáspárt május elsejei felvonulására érkezőket a Kodály köröndnél.

Napsütéses majális: akár 29 fok is lehet

Kedden a nap nagy részében nem kell csapadékra készülnünk, kora estétől azonban délen, illetve kis eséllyel keleten alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar.  Északon, északnyugaton megélénkül a délnyugati szél. Délután 24-29 fok várható.

Shutterstock fotó

Így majálisozik Budapest - Tüntetés, programok, lezárások

A Magyar Szocialista Párt 10 órától várja a szimpatizánsokat a Városligeti Nagyrétre. A Demokratikus Koalíció idén a 15. kerületben ünnepel. Az LMP ökomajálisra várja az érdeklődőket a Filozófusok Kertjébe. A Munkáspárt ünnepi felvonulást tart, majd a Városligetben majálisozik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség mindenkit vár a hagyományos május 1-jei rendezvényén a Városligetben. A Momentum a Szabadság téren tüntet 17 órától.

Célokat kell találni

Hátba szúrtak egy férfit a majálison - Őket keresi a rendőrség (Fotó)

Elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság három férfi ellen, akik a gyanú szerint május 1-jén délután a fővárosi Ötvenhatosok terén késsel hátba szúrtak, valamint viperával és boxerrel ütlegeltek egy férfit - közölte a rendőrség kedden a honlapján.

A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock

Botka: itt az idő, hogy elzavarjuk a kormányt

Tüntetés-hangulat uralkodott a Városligetben már délelőtt is, ahol minden a kormányváltásról szólt.

Botka László FOTÓ: Molnár Ádám

Majális 2017 - Fotógaléria

Pártok és szakszervezetek ünnepeltek május 1-jén a Városligetben. A szép idő sokan kihasználták arra is, hogy csak sétáljanak egyet, elvigyék a gyerekeket játszani. Ott volt a Népszava is, hogy bemutassa a megújult lapot. A fő képre kattintva galéria nyílik! FOTÓK: Molnár Ádám

Botka: takarodjon el a Fidesz az életünkből!

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje azzal kezdte a beszédét a Városligetben: sokan vagyunk, elegen leszünk, leváltjuk a Fideszt. Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke előtte kijelentette: hiába fenyeget veréssel a Fidesz, nem fogunk tőlük félni, megijedni.

FOTÓ: Molnár Ádám

Kunhalmi: Orbánékat kell eltakarítani, nem a civileket

Ma azok támadják az Európai Uniót, akik ellopják a pénzét - kezdett erősen Kunhalmi Ágnes az MSZP majálisán a Városligetben. A szocialista párt budapesti elnöke arra emlékeztetett, nemcsak a munka ünnepe, hanem az EU-hoz való csatlakozásunk 13. évfordulója is van.

Az MSZP majálisa FOTÓ: Népszava

Május 1. - LMP: megakadályozzuk a Városliget beépítését!

Az LMP szerint egy közparkban nincs helye gigantikus betonépületeknek, az ellenzéki párt ezért meg fogja akadályozni a Városliget beépítését - jelentette ki a párt két fővárosi, kerületi önkormányzati képviselője hétfőn, a május 1-jei városligeti rendezvényükön tartott sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet, az LMP parlamenti frakcióvezető-helyettese, Moldován László VII. kerületi LMP-s képviselő és Jancsó Andrea ors

Gyurcsány: "Miniszterelnök úr, most is veszíteni fogsz" - Videó!

"Ha törik, ha szakad, minden választókörzetben egy demokratikus ellenzéki jelöltje lesz a Fidesznek" - ígérte Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció majálisán a Városligetben, a Lev Tolsztoj sétányon. A volt miniszterelnök beszédében Orbánnnak és Mészáros Lőrincnek is üzent, méghozzá azt: ne legyen a kormányfő barátja, mert földönfutóvá válik. Az MSZP Kormányváltó Május 1-nek nevezte el rendezvényeit, ahol 2-kor felszólalt Kunhalmi Ágnes, Botka László és Molnár Gyula pártelnök is. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje is felszólította Orbánt, hogy takarodjon el a magyar emberek életéből.  Az MSZP majálisán elhangzottakért kattintson ide!

Felvétel egy korábbi majálisról Illusztráció: Tóth Gergő/Népszava

Közéleti majális a Városligetben

JOBBAT REMÉLTEK A 2004-es uniós majális idején még hihető volt a gyors felzárkózás FOTÓ: Népszava

Május 1. - Itt ünnepelnek az ellenzéki pártok, olvasson!

A fővárosi Városliget lesz a fő helyszíne azoknak a rendezvényeknek, amelyeket pártok szerveznek május elsejére, a munka ünnepére.

Az MSZP tavalyi majálisa a Városligetben FOTÓ: Molnár Ádám

"Ez itt az én hazám..." - Majális - sárkánnyal

Fotó: MTI Kallós Bea

Május 1.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang