“Á, minket nem érdekel a politika, csak a gyerekek miatt jöttünk ki” - mondja Lovász Andrea, amikor arról kérdezzük a Városligetben, mi jut eszébe május elsejéről. A negyven körüli családanya és férje, Milán aztán hosszasan kutakodnak tanulmányaikban, majd bizonytalanul mondják, “eredetileg a melósok ünnepe volt, nem? Vagy most is az?”
A szakszervezetek hatalmas sátrában valóban inkább tűnik gyereknapinak a hangulat, mint a munkásjogok ünnepének: a színpadon éppen egy bűvész varázsol egy ezer forintos bankjeggyel. Az érdeklődéshez képest túlméretezettnek tetsző sátor másik végében zömmel idősebb szakszervezeti tagok és szimpatizánsok élvezték május elseje idénre talán egyedüliként megmaradt szimbólumait: a sört és a virslit.
„A szakszervezeteket kilóra megvették. Szerinted mit csináltak az elmúlt tíz évben? Semmit! Szóval már régen nincs mit ünnepelni ezen a napon”
- mondja László, a nyugdíjas hegesztő, aki kiemeli, hogy ma már csak szimpatizáns. “Voltam én tag még a kilencvenes években, akkor sem volt valami nagy szám, amit csináltak, de legalább néhány dolgot elértek, most meg semmit!” Igaz, arról nem beszélt, hogy ez mostanság nem feltétlenül a szakszervezet, hanem a hatalmon lévők hibája, elég csak a pedagógus érdekképviseletek harcára gondolni.
Ám mintha csak László szavaira erősítene rá a látvány: két gyerekműsor között, egy Szörnyella de Frász-imitátor konferálja fel Zlati Róbertet, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökét, aki alig fél tucat figyelő ember előtt arról beszél, hogy nincsenek elegen, meg kell tanulniuk erőt demonstrálni, mert szerinte nem a követeléseik tartalmával van a baj, hanem azzal, hogy nem tudják ezeket érvényesíteni. “Nézzünk tükörbe! Jó munkát végzünk-e?” - tette fel a kérdést Zlati, majd meg is válaszolta, hogy lényegében nem. Szorgalmazta, hogy korszerű, erélyes, a fiataloknak is vonzó, a demokratikus pártokkal partneri kapcsolatot ápoló szakszervezetet építsenek.
Ami a pártokat illeti: a Munkáspárton és Mi Hazánkon kívül idén egyetlen párt sem rendezett központi majálist, így a szakszervezeti sátrat az MSZP és a DK szokásos pultjai helyett idén egy komplett vidámpark vette körbe: két óriáskerék, dodzsem, körhinták, ezeken egy néhány perces menet 1000 és 2000 forint között volt, sört 500-tól, a sima lángost ezer forinttól árultak.
– Nem tudom, mennyit keres egy munkás, de itt tuti éhen halna
- viccelődik az elszállt árakon a negyven körüli Horváth Iván, aki szintén csak a gyerekek miatt jött ki családjával a Városligetbe. “Igazából azt sem tudom, ki a munkás manapság. Emlékeimből ilyen kohászok meg kalapácsos melósok jelennek meg, de olyan ma már nem nagyon van.” Aztán kicsit komolyabban hozzáteszi, hogy ettől függetlenül kéne jogvédelem, mert mindegy, hogy hívjuk, bérből és fizetésből él ma is a többség.
Hiába emelkedett a fizetés, most ezt is elviszi az infláció, ráadásul bármikor simán kirúghatnak, és már rendesen sztrájkolni sem lehet, mert olyanok a törvények.
A lapunk által megkérdezett majálisozók többsége nem is gondol május elsején politikai jogokra.
“Ameddig a Fidesz van, addig itt dolgozói jogok nem lesznek, és ezen nincs is mit ünnepelni” - szögezi le harmincas Domán István. Ő nem majálisozni jött, hanem bringázni akart, de ha már itt van, gondolta, benéz. Az informatikusként dolgozó férfi eredetileg történelemtanár, követi a közéletet is, éppen emiatt lesújtó véleménye van a baloldali pártokról és a szakszervezetekről is. Ez az üres sátor mindent elmond a dolgozói jogok állapotáról – fogalmaz. István szerint az, hogy ma lényegében nincsenek jogai a munkavállalóknak, hosszú és korrupt folyamat eredménye, amiben a szakszervezetek ugyanúgy sárosak.
“Ma csak úgy lehet sztrájkolni, hogy nem okozol fennakadást, a munkanélküli segély mindössze három hónapig jár, és ezek ellen a szakszervezetek az égvilágon semmit nem tudtak tenni, és most sem tudnak. Így mégis minek vannak ” – tette fel a kérdést.
“Ennek itt nincs hagyománya, a magyarok nem állnak ki egymásért, nézd meg a tanárokat, le se szarja őket senki!” - bocsátkozik mégis fejtegetésbe Megyeri Balázs, aki a saját példáját hozza fel:
“Én nem jószántamból vagyok vállalkozó, olyan munkát végzek, amit alkalmazottként is lehetne, csak úgy többe kerülnék a cégnek. Nekem ezek mit tudnának kiharcolni?”
- mutat végül a szakszervezeti sátor felé, ahonnan éppen a Kacsatánc szól.
Beszéde végén Zlati Róbert MASZSZ-elnök hosszasan sorolta, milyen elvárásaik vannak a pártok és a kormányzat felé: egyebek közt a munkáltatókat védő munka törvénykönyve, az álláskeresési járadék 270 napra emelése, hatékonyabb munkavédelmi ellenőrzések és diszkrimináció elleni fellépés. “Semmit rólunk, nélkülünk! Szoldaritás! - zárta beszédét Zlati, akit ismét Szörnyella de Frász váltott a színpadon.
