A belarusz nyelvről és használatáról

„Az én szerelmem a belarusz.”

Az „Ў” – a belarusz ábécé jellegzetes betűjének szobra a belaruszok szent városában, Polackban

Ukrán nacionalisták által 1945-ben meggyilkolt lengyelek újabb tömegsírját találták meg Ukrajnában

A lengyel lakosság elleni etnikai tisztogatás során a ma Ukrajnához tartozó Volhíniában és az egykori Kelet-Galíciában mintegy százezer lengyelt mészároltak le.

Polák és venger

Derenk, az elpusztíthatatlan – Egyszer kihalt, egyszer erővel akarták eltörölni, a lengyelek mégis megmentették a borsodi falut

Egyszer kihalt, egyszer erővel ürítették ki a Borsod egyik legészakibb zugában fekvő falut, Derenket. Már a nevét is elfeledtük volna, ha lakói, az ős- és újhazájukhoz egyaránt ragaszkodó lengyelek és leszármazottaik hagyták hagyták volna. Minden nyáron visszatérnek, hogy emléket állítsanak annak az elszántságnak, amellyel háromszáz éve útra keltek, és szlovákokkal és magyarokkal körbe véve is megőrizték az identitásukat. A derenki búcsúba tucatnál több lengyel- és számos magyarországi településről zarándokolnak el minden nyáron.

Lengyelek és oroszok

Nem látszik a kiút a válságból, továbbra is drámai a helyzet a lengyel-belarusz határon

Lengyelország keddre már 12 ezer katonát vezényelt a belorusz határra.

Darazsat rizzsel, avagy a lengyel sör dicsérete

SÖRTÁRCÁK XXII.

Rachel Cusk: Tranzit (Részlet a Körvonal-trilógia 2.kötetéből)

A Nyitott mondat olvasói előtt nem ismeretlen Rachel Cusk. A Körvonal című regényéből részletet a március 19-i, az írónővel készített interjút pedig a május 21-i számunkban olvashatták. Ezúttal a Tranzit című, a Körvonal trilógia augusztus 30-án, a Park Könyvkiadó gondozásában megjelenő második kötetéből adunk közre ízelítőt. A Körvonalból ismert, nemrég elvált írónő fiaival visszaköltözik Londonba, hogy új életet építsen fel. A regényt az alapokig szétvert lakás felújításának epizódjai tagolják, a köztük eltelő lopott időben pedig beszélgetőpartnerek haladnak át Faye figyelmének forgószínpadán. A Tranzit finoman szatirikus társadalmi tablóján kelet-európai építőmunkások, kiégett művészek és angol nagypolgárok kerülnek egymás mellé, hogy az élet közepéhez érve átgondolják, kivé, mivé váltak, kivel és milyen célokkal élnek.

Hovatovább női szeszély – Anna Butrym, a magyar irodalom lengyel fordítója

Márai verhetetlen a lengyel könyvpiacon – mármint a magyar szerzők közül. A Nobel-díjas Kertész Imre művei már nem elérhetők, Péterfy Gergely Kitömött barbárjának lengyel kiadása pedig még várat magára. A többek között Tóth Krisztina-, Tompa Andrea- és Berg Judit-könyveket fordító, a magyar kultúrát vlogján is közvetítő Anna Butrymot Varsóban értük utol.

Galícia, az elsüllyedt világ

Ahány náció, annyiféle Galícia. Mindenesetre a szovjethatalom zárt évtizedei után már ide lehet jutni, fel lehet fedezni az elveszettnek hitt galíciai (kultúr)világot.

Del Medico Imre: Fivérek

Kereskedő volt Krakkóban, a terror miatt szöktek Szlovákián át Magyarországra és kaptak menedékjogot.

600 lengyel tapsol majd Rétvárinak március 15-én

Most nem Békemenetre hívta a vendégeit a CÖF, mert az "nehéz hadtest" lenne. Helyette a "könnyűlovasság" ideje van itt, a kormány Huszármenetet is szervez.

Lengyelek március 15-én Budapesten, 2012-ben - Illusztráció

Száz éven át fizettetnék a németekkel a világháborús jóvátételt

Lengyelország akár több százmilliárd eurós kártérítést is követelhet Németországtól a második világháborúban elkövetett bűnök miatt. Egy kormánypárti képviselő szerint a varsói kormányt is csak azért bírálják, hogy megnehezítsék ennek érvényesítését.

Az 1944-es varsói felkelés emlékműve

A lengyelek már készülnek a Békemenetre

Néhány órával azután, hogy Bayer Zsolt meghirdette a március 15-i békemenetet, közzétették a radikálisan jobboldali Gazeta Polska lap klubjai, amelyek eddig is biztosították a lengyelek részvételét a CÖF menetein, hogy ismét megszervezik támogatóik budapesti utazását - írja a Napi.hu.

Lengyelek a Békemeneten, 2013. Fotó: Népszava

Abortuszos fotóval sokkolták az Orbánra várókat a lengyelek

A 444. helyszíni tudósítója jelentette a Nemzeti Múzeum elől: a lengyel tüntetéskultúra abszolút mértékben leuralta a magyart március 15-én.

CÖF-menü Orbán lengyeleinek - Csirkecomb, csokikocka

Zöldbableves, csirkecomb, csokikocka. Ezt a vacsorát kapják a CÖF-től azok a lengyelek, akik március 15-ére érkeznek Budapestre. Sajtóhírek szerint egyébként igen olcsó az utazásuk - írja az atv.hu.

Lengyelek március 15-én Budapesten, 2012-ben - Népszava fotó

Olcsón jönnek tapsolni a lengyelek

Átszámítva mindössze 25 ezer forintért utaztatja a Gazeta Polska Orbán Viktor lengyel támogatóit a március 15-i nemzeti ünnepre.

Újra jönnek Orbán lengyelei

Idén is több száz lengyelt várnak a fővárosba a március 15-i nemzeti ünnepre. 

"Ez itt az én hazám..." - Lengyel-magyar két...

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

"Ez itt az én hazám..." - Hazamennek a lengyel legények

 MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A lengyelek kitüntették Hende Csabát

Andrzej Duda lengyel államfő az egyik legrangosabb lengyel elismeréssel, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjével tüntette ki Hende Csabát, a Fidesz parlamenti képviselőjét, volt honvédelmi minisztert. A kitüntetést Roman Kowalski lengyel nagykövet nyújtotta át ünnepség keretében szerdán a budapesti lengyel nagykövetségen. 

Népszava fotó

A lengyelek így látják

Varsóban a jobboldal átvette Orbántól a szólamokat

Ünnep – lengyelek nélkül

Már jövő szombaton elkezdődik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett állami ünnepségsorozat. A Nyitott Parlament program keretében ingyenesen lehet látogatni az Országházat és megtekinteni a Szent Koronát. Március 15-én, vasárnap reggel a hagyományokhoz híven a Parlament előtti Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonják Magyarország lobogóját.

Putyin miatt nem jönnek a lengyelek március 15-én

Az Orbán Viktort minden évben jelenlétével is támogató Gazeta Polska idén lemondta a Nagy Utazást Magyarországra. Nem akarják, hogy oroszbarátnak állítsák be őket - írja a vs.hu.

Félnek az ukrajnai lengyelek

A lengyel külügyminisztérium határozottan elítéli a donyecki orosz szakadárok által elkövetett erőszakot, melynek következtében életét vesztette egy, a kelet-ukrajnai városban letelepedett lengyel állampolgár – áll a tárca által kiadott nyilatkozatban.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang