Kocsis Máté bizonyítékokat követel Juhász Pétertől, aki szerint a fideszes politikusnak elég lenne követnie Magyarország híreit

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy poroltóval a kezében adott ultimátumot a politikusból lett influenszernek.

Kocsis Máté 2025. május 20-án

A Zsolt bácsit elsőként említő Látó János is felszólal Puzsér Róbert tüntetésén

Az eseményt 17 órától tartják a Kossuth téren.

Juhász Péter: Orbán Viktor összehozta a nemzeti minimumot, mindenki az áldozatok pártján áll

Hangsúlyozta: elég támogató áll mögötte, hogy védelmet kapjanak azok az emberek, akik a gyermekvédelmi rendszerben tapasztalható visszaélések miatt hozzá fordulnak. 

Kocsis Máté visszaszólt Juhász Péternek, aki azt üzente neki, hogy kapja be

„Ne mártírkodj!” – írta Facebook-posztjában a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

Juhász Péter azt állítja, tud még olyan gyermekabúzusról, amit felső szinten sikáltak el

Az influenszert, az Együtt volt elnökét pénteken tanúként hallgatták ki a Budapesti Javítóintézet körüli botrányban. Nem rágalmazási ügyben idézték be, forrásvédelemre hivatkozva pedig végül nem árulta el „Zsolt bácsi” teljes nevét. Szerinte a felső szint politikai szálat jelent.

Elkezdődött a fideszes megtorlás, Juhász Péter üzent Kocsis Máténak

Az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, lefoglalták a mobiltelefonját és a számítógépét. Közleményük szerint a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében tették ezt, noha a politikus „Zsolt bácsiról” szóló hangfelvétele nem ehhez kapcsolódik.

Kocsis Máté megnevezte azt a személyt, aki „Zsolti bácsiról” beszélt Juhász Péternek

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Együtt egykori politikusa „nyilvánvalóan egy futóbolondot” használt fel arra, hogy elindítsa a „zsoltbácsizást”, és ezzel megtévessze az ország közvéleményét.

Juhász Péter hatósági vegzálása miatt Puzsér Róbert lefújta a Megbékélésmenetet, vasárnapra mindenkit a Kossuth térre hív

A publicista, a Polgári Ellenállás mozgalom elindítója közölte, a testükkel védik az influenszert, az Együtt volt elnökét.

Juhász Péter megszólalt a házkutatás után, panasszal élt az eljárás ellen, holnap tanúként kihallgatják

Az Együtt korábbi politikusánál csütörtökön házkutatást tartottak. Juhász Péter tudatta, hogy elvitték a telefonját és a számítógépét, illetve holnap kihallgatják tanúként. 

Kocsis Máté szerint nem szabad megállni, tényleg a megtorlás része volt a Juhász Péternél tartott házkutatás

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt  állítja, van egy liberális hálózat, amely a társadalom felforgatásán dolgozik évek óta. 

Juhász Péter: Miért nem annak mennek utána, ki az a Zsolt bácsi? – Videó

Az Orbán-kormány azokat támadja, akik szeretnék felderíteni a gyermekvédelmi rendszerben történt visszaéléseket – jelentette ki Juhász Péter youtuber a Népszava Törésvonal című műsorában. Az Együtt volt elnökével, korábbi önkormányzati képviselővel egy nappal azelőtt, szerda reggel vettük fel az interjút, hogy kivonult hozzá az ügyészség. 

Hadházy Ákos: Megfélemlítés a Juhász Péternél zajló házkutatás

Szerinte közös cél, hogy mindez ne történhessen meg. 

Tüntetni fog a DK, ha eljárás indul Juhász Péter ellen

Az ellenzéki párt szerint a hatalom láthatóan mindenre képes azért, hogy soha ne derüljön ki az igazság. 

Kivonult az ügyészség a korábbi Együtt-politikushoz, Juhász Péterhez a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

A tájékoztatás szerint az ügyészség Juhász Péter mellett további személyek tanúkénti meghallgatásáról is intézkedik.

Az Orbán-rendszer politikai üldözötteinek megsegítésére hoz létre alapítványt Fekete-Győr András

Az ígéret szerint az új szervezetet a pártpolitikán felül áll, alapítói a Momentum volt elnöke, Iványi Gábor, Haraszti Miklós, Törley Katalin, Szél Bernadett és Juhász Péter. Többek közt azért hozzák létre, hogy anyagi és jogi támogatást nyújtsanak a politikai üldözötteknek. 

Korábbi felvétel

„Kevés gyávább embert lehet látni Orbán Viktornál, aki egy valódi versenyhelyzetben senkivel nem mer kiállni”

Juhász Péter szerint Magyar Péter azért tud sok kiábrándult fideszes szavazót megszólítani, mert hasonló eszközökkel él, mint maga Orbán Viktor pártja. Videóinterjú.

Hogyan tudott nyerni a Fidesz az V. kerületben?

Juhász Péter minden ajánlást leadott, nyilvántartásba vette a választási iroda

Immáron hivatalosan is becsekkolt. 

Juhász Péter 2014-ben már próbálkozott, de nem nyert.

Első körben elutasította Juhász Péter polgármesterjelöltségét a helyi választási bizottság

Hétfő délutánig kapott időt.

Juhász Péter képviselőjelöltjeként indul az V. kerületben Lukácsi Katalin

„Manapság nem csak én vagyok rá a példa, hogy rossz döntések után is van lehetőség tiszta lelkiismerettel politizálni” – válaszolta arra a felvetésre, hogy nyolc éve – még a KDNP tagjaként – egy „Miből?” táblával a kezében demonstrált az Együtt egykori elnökének házánál.

Juhász Péter nyerte az V. kerületi ellenzéki előválasztást

Összesen 1227-en szavaztak érvényesen, vagyis a részvételi arány körülbelül 6 százalékos volt.

Kevesebb mint ezren adták le a szavazatukat eddig az V. kerületi ellenzéki előválasztáson

Nem túl nagy az érdeklődés.

Mégis lesz ellenzéki előválasztás az V. kerületben

Kovács Alex Gábor és Juhász Péter megegyeztek a részletekben.

Meghalt Juhász Péter, az Újpest legendája, hétszeres magyar bajnok futballista

Az egykori balhátvéd 75 éves volt.

Fotó: Shutterstock

Úgy tűnik, nem tudnak megállapodni, elmaradhat az ellenzéki előválasztás Budapest V. kerületében

Ez az az V. kerület, ahol 2006 óta fideszes a polgármester.

Kizárták a Momentumból a párt belvárosi képviselőjelöltjét, mert nem Juhász Péter polgármester-jelöltségét támogatja

A helyi politikus elismerte, hogy megsértette a párt alapszabályát, de ő a másik ellenzéki jelöltet jobbnak tartja.

Magyar Péter: Mostantól minden eszközzel megpróbálnak lejáratni, de van, amikor már nincs hova hátrálni

Juhász Péter már üzent is Varga Judit exférjének, hogy együtt jó csapat lehetnének.

Magyar Péter

Juhász Péter csak röhög a viccpártnak indult Kutyapárton, hogy a Momentum jöttére hátat fordítottak neki

A kétfarkúaknak nem csak a momentumos visszaléptetéssel van baja, hanem azzal, hogy eredeti jelöltjük mögött lassan felsorakozik az egész ellenzék. Az Együtt egykori elnöke viszont éppen ebben bízik.

Juhász Péter az MKKP egyik korábbi tüntetésen beszél. A háttérben, távolodóban Kovács Gergely társelnök

„A legjobb az lenne, ha egy előválasztáson még a kampány indulása előtt eldőlne, ki az ellenzék jelöltje”

Visszalépett a Momentum jelöltje a Belvárosban, de a küzdőtéren még mindig maradt két ellenzéki jelölt. Akár előválasztás is jöhet.

Juhász Péter 2014-ben már próbálkozott, de nem nyert. Most a Momentum és a Kutya párt is támogatja

Juhász Pétert támogatja a Momentum a Belvárosban, Kerpel-Fronius Gábor visszalép – Videó!

Donáth Anna pártelnök szerint a MKKP jelöltje, az Együtt egykori vezetője ismert, emberileg feddhetetlen harcos, aki győzhet az V. kerületben.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang