megtorlás;Kocsis Máté;Juhász Péter;

Kocsis Máté szerint nem szabad megállni, tényleg a megtorlás része volt a Juhász Péternél tartott házkutatás

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt  állítja, van egy liberális hálózat, amely a társadalom felforgatásán dolgozik évek óta. 

„Nem szabad Juhász Péternél megállni, az összes fékevesztett elkövetővel szemben el kell járni, meg kell torolni az aljasságukat, akik részt vettek a Szőlő utcai álhírbotrány felépítésében” – jelentette ki egy csütörtök délutáni Facebook-posztjában a Fidesz frakcióvezetője.

Mint korábban hírt adtunk róla, az Együtt korábbi politikusánál csütörtökön nyomozók jelentek meg, hogy bizonyítékokat foglaljanak le.

Kocsis Máté felrótta a korábbi politikusnak, hogy mindig is előszeretettel terjesztett álhíreket, és szívesen gyalázott bárkit bármivel, bizonyítékok nélkül, ráadásul őt is kioktatta. Már akkor is világos volt – tette hozzá –, hogy ez csak egy ostoba és hazudós liberális szokásos fölényeskedése, aki épp menekül a tettei következményei elől.

„A mai nap talán megérteti vele is, hogy ha már volt bátorsága részt venni egy undorító álhír, egy rágalmazás felépítésében, akkor részt kell vennie az ügy jogi tisztázásában is. (Ízlés szerint hívhatjuk ezt jogkövetkezménynek vagy megtorlásnak)” – tette hozzá egy mosolygó szmájli kíséretében. Véleménye szerint JuhászPéter és társai túlmentek a határon, túltolták, és azt hitte ez a „szellemileg alultáplált politikai agresszor”, hogy majd segít a helyzetén egy-két trágár és mocskolódó videó elkészítése. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy a büntetőjog szabályai nem félreérthetők rágalmazási ügyekben sem.

Egyúttal jelezte, hogy ma késő délután a témában újabb állítást fog tenni, ami még tovább lendíti az ügyet. „Aztán majd mindig egyet-egyet, hogy a végére kirajzolódjon az a liberális hálózat, ami a társadalom felforgatásán dolgozik évek óta” – zárta posztját Kocsis Máté.

Kocsis Máté egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy a magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie azt követően, hogy felszámolják azt a hálózatot, amely azt állítja, hogy az Orbán-kormány tagjai pedofil bűncselekményeket követtek el.

A kiszabott büntetés sem volt aránytalan.