ítélet;Kövér László;Emberi Jogok Európai Bírósága;Országgyűlés Hivatala;

Az Országgyűlés Hivatala szerint Kövér László törvényesen büntetetett, az Emberi Jogok Európai Bírósága eljárási hibákat talált

A kiszabott büntetés sem volt aránytalan. 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Arató Gergely és mások kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében nem azt állapította meg, hogy Kövér László törvénytelenül sújtotta pénzbüntetéssel a képviselőket, hanem azt, hogy a kérelmezőknek megítélt összeget az eljárási garanciák hiányára alapozta – írta egy csütörtöki, lapunknak is megküldött tájékoztatásában az Országgyűlés Hivatala.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) szerdai közleménye szerint a bíróság ítélete alapján a párt politikusait – Arató Gergelyt, Gréczy Zsoltot, László Imrét, Oláh Lajost és Hajdu Lászlót – törvénytelenül sújtotta pénzbüntetéssel az Országgyűlés elnöke a 2018-as rabszolgatörvény-ellenes parlamenti tiltakozásokban való részvételükért. Az érintett képviselők számára a bíróság megítélte a rájuk kiszabott büntetés összegét.

Az Országgyűlés Hivatala közölte, hogy a bíróság két kérdést vizsgált: tisztességes volt-e az eljárás, illetve indokolatlan vagy túlzó volt-e a büntetés. A testület úgy találta, hogy az eljárással volt probléma, mivel nem biztosították a képviselők meghallgatását, ugyanakkor a kiszabott büntetést nem tartották aránytalannak. A törvény szerint a képviselőknek lehetőségük lett volna fellebbezni, és a Mentelmi Bizottság előtt is védekezhettek volna, időpontot is kitűztek, ám az ülés elmaradt, mert az ellenzéki bizottsági tagok nem fogadták el a napirendet. Így a képviselők sem tudtak felszólalni. A strasbourgi bíróság kizárólag azt rögzítette, hogy nem hallgatták meg őket.

Mivel a bizottság nem döntött, az ügy a parlament elé került, ahol a többség megszavazta a büntetés jóváhagyását. A képviselők emellett kifogásolták, hogy a magyar döntéshozók politikailag elfogultak, és szerintük a büntetés diszkriminatív volt, ám a bíróság ezt nem fogadta el, indoklása szerint a panaszok alaptalanok.

Megtiltják, hogy bárki lakcímet létesítsen a település zártkerti övezeteiben.