A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint a Demokratikus Koalíció politikusait – Arató Gergelyt, Gréczy Zsoltot, László Imrét, Oláh Lajost és Hajdú Lászlót – törvénytelenül sújtotta pénzbüntetéssel Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 2018-as rabszolgatörvény-ellenes parlamenti tiltakozásokban való részvételükért. Az érintett képviselőknek megítélték a rájuk kiszabott büntetés összegét – közülte lapunkhoz is eljuttatott közleményében Sebián-Petrovszki László, a DK frakcióvezetője és pártigazgatója.
A közlemény szerint az ellenzéki párt továbbra sem fogadja el a Magyarországon jelenleg is hatályban lévő rabszolgatörvényt, amely lehetővé teszi a nagyvállalatok számára, hogy drasztikusan növeljék a túlórák számát és a dolgozók munkaidőkeretét.
Lapunk is beszámolt 2018 decemberében a kormánypárti többség által az ellenzék hatalmas tiltakozása ellenére elfogadott rabszolga- vagy túlóratörvényként ismert jogszabály dicstelen sorsáról. Több mint két évvel ezelőtt egy az Európa Tanács égisze alatt működő Szociális Jogok Európai Bizottsága jelentése állapította meg, hogy több pontban is sérülnek a munkavállalói jogok Magyarországon, és a nemzetközi egyezmény minimumának sem felel meg a rabszolgatörvény, amely lehetővé teszi a 12 hónapot meghaladó munkaidőkeret alkalmazását. Négy éve pedig a magyar Alkotmánybíróság mondta ki, hogy a Fidesz–KDNP Orbán Viktor vezetésével mulasztásos alkotmánysértést követett el, amikor a rabszolgatörvény néven elhíresült munka törvénykönyvét a parlamentben 2018 decemberében módosította.
Így akarja megfenyíteni a pulpitusfoglaló ellenzéki képviselőket Kövér LászlóA parlament 2018. december 12-i ülésnapján történt a szavazás, a rabszolgatörvény elfogadását az ellenzék úgy akarta megakadályozni, hogy elállták a levezető elnök, a fideszes Latorcai János elől a pulpitusra vezető utat. Az ellenzéki képviselők a voksolás alatt magasba tartották képviselői kártyájukat, hogy mutassák a szavazás törvénytelenségét, majd szirénahang és a sípszó kíséretében a tiltakozók kivonultak az ülésteremből, s kimentek a Kossuth térre. Az ellenzéki képviselőket 2019 februárjában bírságolta meg Kövér László, korabeli cikkünk szerint egyhavi tiszteletdíjukkal az érintett képviselőket, köztük a most pert nyert DK-sokat.
Jött egy elmarasztaló strasbourgi jelentés, erősen sérülnek a munkavállalók jogai Magyarországon„Az Ab adott egy hatalmas sallert Orbán Viktornak”