Kövér László kínai kollégájának dicsérte a keleti nyitás sikerét, és mélyreható eszmecserét folytattak a két törvényhozás együttműködéséről

Azt csak sejteni lehet, hogy Magyarország mennyit meríthet a kínai „demokrácia” tapasztalataiból, de a Népszava korábban több cikkben számolt be arról, hogy a keleti nyitás sikere több, mint kétséges.

Kövér László bajuszával üzent Majkának Orbán Viktor

Szerinte ilyen egy geg. 

Kövér László levágta a bajuszát, aztán arról beszélt, hogy a büszkeségmenetek résztvevői szabadon meggyalázhatják a keresztény vallási jelképeket

A történtekre nem adott magyarázatot. 

Normális büszkeség

Hadházy Ákosnak alig pár óra alatt összejött a pénz Kövér László újabb büntetésére

A házelnök korábban kitiltotta a parlamentből, majd most 800 ezer forintra büntette a független ellenzéki politikust, amiért nem vett részt egy szavazáson.

Hadházy Ákos 2025. július 1-jén

Kövér László korábban kitiltotta a parlamentből, most 800 ezer forintra büntette Hadházy Ákost, amiért nem vett részt egy szavazáson

„A logika itt a nettó szemétkedés és annak megmutatása, hogy ő ezt is megteheti velem” – kommentálta a független országgyűlési képviselő.

Kövér László békéhez ragaszkodó lélekkel hirdetett szabadságharcot a tárogatós világtalálkozón

A házelnök a szerencsi Rákóczi-várban ismertette vízióját a magyar nép ellen támadókról, akik valamely istentelen ideológia nevében rendre a nyakunkra akarnak lépni, a zsebünkben akarnak turkálni, és feláldoznának minket egy véres háborúban.

Kövér László szerint az, ami a magyar belpolitikában zajlik inkább komikus, mint tragikus

A házelnök szerint a Momentum egy „ügynökpárt”, ami terrorcselekményt elkövetve próbálta megakadályozni egy törvényjavaslat elfogadását. Beszélt arról is: a jövő évi országgyűlési választások utáni időszakot a parlamentarizmusra, a demokráciára nézve borúsnak látja.

Korábbi felvétel

Az emberi jogokat veszélyezteti az ellehetetlenítési törvény az Európa Tanács biztosa szerint

Kövér Lászlónak címzett levelében kéri a törvényhozókat a javaslat elutasítására vagy módosítására Michael O'Flaherty.

Michael O`Flaherty - Korábbi felvétel

Kövér László: Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is alávalóbb, szégyelljük, hogy közénk keveredhetett

„Ez” a mi sorainkból jön, és ezért is pattognak le róla a nyilvánvaló vádak – állapította meg a házelnök.

Kövér László: Valakik minden áron, minden eszközzel el akarják rabolni Európa lelkét

Ha pedig ez sikerül, akkor ezek a „valakik” ki is akarják fosztani Európa államait. 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke az EU parlamenti elnökeinek konferenciáján az Országház Felsőházi termében 2025. május 12-én

Kövér László villámgyors kármentő akcióba kezdett, miután Orbán Viktor együttműködéséről biztosította a magyargyűlölő román elnökjelöltet

Azt hangoztatta, Magyarország mint állam, illetve az Orbán-kormány természetesen semmilyen ország belső választásában nem kíván állást foglalni. Kár, hogy ez finoman szólva nem igaz.

Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz

Elismerte.

Az alkotmánybíróság elnökéből köztársasági elnökké avanzsált Sulyok Tamás, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Polt Péter a Parlamentben január 23-án

Büntetőeljárás zajlik a parlamentben füstgyertyákat gyújtó ellenzéki képviselők ügyében

Az összesen bő 82 milliós bírsággal és kitiltással büntetett momentumos képviselők és Hadházy Ákos mentelmi jogát Polt Péter hivatalosan még nem kérte ki.

Füstgyertyázó képviselők az Országgyűlésben március18-án

Parlamenti kitiltás: megyünk az őskáosz felé

A rendszerváltás óta valóban példátlan, hogy kizárnak ellenzéki képviselőket a törvényhozásból – hívta fel a figyelmet Majtényi László alkotmányjogász, aki szerint nem az a kérdés, hogyan tilthat ki egy képviselőt Kövér László és a „parlament” a „parlamentből”, hanem az, hogy az ellenzéki képviselők miért ülnek még mindig bent. Kitiltani semmilyen rendbontás esetén nem szabad megválasztott képviselőket – állította Novák Zoltán elemző.

Elfüstölt milliók. Erős ellenzéki jelzés, kemény házelnöki retorzió

A füstgyertyákkal tiltakozó ellenzéki képviselők megbüntetésével kezdi a hetet az Országgyűlés

Az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Kövér László a Momentum akciója közben

Kövér László újabb 11 millió forintra büntette a Momentum képviselőjét

„A múltkorival együtt több, mint 22 millió forintos bírságot szabott ki rám és 12 ülésnapra való kitiltásomat rendelte el.”

Szijjártó Péter szánalmas figyelemelterelési kísérletnek minősítette a Kövér László 2006-os megszólalásáról szóló videót

Szerinte így akarják elterelni a figyelmet „a Tisza Párt és Brüsszel paktumáról”.

Szijjártó Péter külügyminiszter

Kövér László 2006-ban: Elemi és erkölcsi kötelessége az EU-nak, hogy csaló és hazug kormányoknak ne nyújtson segítséget

Tizenkilenc éve még Orbán Viktor is erre szólított fel.

Kövér László reméli, hogy a füstgyertyázó momentumosok hamar rájönnek, kár volt a tűzzel játszani

Állsápontja szerint súlyos bűncselekményt követtek el, ezért is tett feljelentést. 

Kövér László az Országgyűlés március 18-i ülésén

A gyülekezési törvény újragondolására kéri Kövér Lászlót az Európai Bizottság emberi jogi biztosa

Michael O' Flaherty szerint az elfogadott törvény a Pride ellehetetlenítéséhez, a békés tüntetők kriminalizálásához, az LMBTQ-emberek megbélyegzéséhez, így a jogállamiság megsértéséhez vezet.

Kövér Lászlót és Rétvári Bencét is ki akarta végezni az iskolai mészárlásra készülő 19 éves férfi

Karácsony előtt néhány perc alatt megivott egy liter vodkát, hogy véget vessen az  életének. Azóta az édesanyja állandóan mellette van, de így is sikerült fenyegető levelet írnia.

Kövér László büntetőfeljelentést tett a parlamentben füstgyertyákat gyújtó ellenzéki képviselők ellen

A házelnök rendbontás miatt Bedő Dávid, Hadházy Ákos, Lőcsei Lajos és ismeretlen tettesek ellen nyújtotta be a dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez.

Az elmúlt öt évben összesen szabott ki annyi pénzbírságot Kövér László, mint amennyire most a füstgyertyákat gyújtó ellenzéki képviselőket büntette

Ez derül ki abból az adatsorból, amit a Népszava kért ki az Országgyűlés sajtóirodájától.

Kövér László kitiltotta az Országházból a Momentumot, 70 millió forintra büntette az ellenzéki párt képviselőit

Hadházy Ákos is kapott egy 12 milliós büntetést.

Kövér László a Momentum akciója közben

Kövér László tajvani dollármilliárdos barátja szövetkezettel terjeszkedik tovább Magyarországon

A milliárdos befektetési alapjaival évek óta van jelen Magyarországon.

Kövér László, Frank Liu, a CHI FU Investement Group alapító elnöke és Tuan Csie-lung kínai nagykövet az Új Tengeri Selyemút - Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján a pápai Esterházy-kastélyban 2019. augusztus 23-án

Egy nap alatt összejött a pénz Hadházy Ákos 7 milliós büntetésére

A független országgyűlési képviselőt Kövér László bírságolta meg, amiért lejátszotta a parlamentben Orbán Viktor korábbi beszédét.

A Momentum egymillió forinttal beszáll az Orbán Viktort egykori önmagával szembesítő Hadházy Ákos parlamenti büntetésébe

Az ellenzéki párt ezzel azt is jelezni akarja, hogy kiállnak mindazok mellett, akiket „Orbán Viktor orosz érdekeket szolgáló bábkormánya” megtámad.

Bedő Dávid frakcióvezető és a Momentum-frakció a február 24-i plenáris ülésén

Kövér László hétmillió forintra büntette Hadházy Ákost, amiért lejátszott a parlamentben egy részletet Orbán Viktor 2007-es beszédéből

A független országgyűlési képviselő számított a büntetésre, de az indoklás meglepte.

7,1 millió forintra nő Orbán Viktor fizetése márciustól

Sulyok Tamás bruttó 5,76 milliós, Rogán Antal 5,82 milliós, Kövér László pedig 5,24 milliós bérre számíthat majd.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang