A nyelvészetnek a társadalmi nyelvhasználattal foglalkozó területén a huszadik század végén divatos téma volt az udvariasság kutatása. A századforduló körül – összefüggésben a kommunikáció eldurvulásával – fordult a kocka, a szakmai figyelem a nyelvi agresszió, a gyűlöletbeszéd vizsgálata felé fordult.
A nyelvi udvariasság egyáltalán nem jelent hízelgést vagy bókolást, mindössze a beszédpartner elfogadását. Azt, hogy nem vágunk a szavába, végighallgatjuk az érveit, cserébe ő is meghallgatja a mieinket. A kommunikációnak együttműködésként való felfogását, amelynek a végén, akár sikerül közös véleményre jutnunk, akár nem, nem válunk el egymástól haraggal. A beszélgetés során nem minősítjük negatív módon partnerünket, nem mondunk olyasmit, hogy "mit értesz te ehhez", saját kiválóságunkat sem hangoztatjuk őt lebecsülve. Egyikünk sem érzi rosszul magát a beszélgetés végére, a kommunikációs kapcsolat így megmarad, bármikor felvehetjük újra a fonalat.
A durva beszéd, mások lebecsülésének kinyilvánítása viszont magát a kommunikációs kapcsolatot rombolja, lehetetleníti el. Aki lehülyéz valakit, azt jelzi, mennyivel hitványabbnak tartja saját magánál. Az agresszív nyelvhasználat alapvető célja a másik legyőzése, megsemmisítése – legalábbis a kommunikáció szintjén.
Ez zajlik mostanában a magyar közéletben, az Országházban is. Ennek a hadviselésnek az irányítója, útmutatója, példaképe maga a parlamenti elnök, Kövér László. Nem aprózza el, az egész hazai ellenzéket taszítja ki a nemzetből, mint „a világelit komprádor alakulatát”. Vezetőire is talál megsemmisítő jelzőket – Magyar Péterre például, hogy „hülye gazember” –, és hogy miket mondott az évek során Gyurcsány Ferencre, az önmagában megtöltene egy vaskos kötetet. A nemzetközi politika jeleseire is figyel, őket is értékeli: Biden – madárijesztő, Macron, Weber – idióta.
Kövér a parlamenti ülések során is kezében tartja a gyeplőt, ítélkezik és büntet, utána pedig értékel. A Szőlő utcai intézetben történteket szóba hozókat például „félhülyéknek” nevezi, akik maguk arra sem képesek, hogy „ezt a mérget” kifőzzék. Ami ott történt, az „annyira méltatlan és undorító volt”, hogy csak egyet lehetett tenni, nem figyelni rájuk, és folytatni a munkát. Kövér egyetlen lehetőséget sem hagy ki arra, hogy az ellenzéki oldalon ülő képviselőtársait megalázza, értelmi és erkölcsi nulláknak tüntesse fel. Az országgyűlési választások közeledtével ez a stílus még durvulni fog, a jelenlegi kormánypárt kommunikációs célja az, hogy erőt mutasson, az ellenzéki képviselőket pedig tehetetlen, erőtlen figuráknak mutassa be, akikre nem érdemes szavazni.
A Fidesz vezetőinek céljai túlmutatnak az országhatárokon. Jelesül, hogy az Unióban eszmetársaikkal együtt döntő szerephez jussanak, "elfoglalják Brüsszelt", ahogy a kormányfő szereti mondogatni. Az Európai Unió szerinte gyenge és a végóráit éli, arra a rövid időre, amíg még létezik, fölösleges például Magyarországon bevezetni a közös valutát. Orbán és emberei nem fogynak ki az Unió vezetőinek és szerveinek szidalmazásából. A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely egyenesen „bűnszervezetnek” nevezi az Európai Parlamentet.
A jelenlegi kormánypárt már tavaly, az európai parlamenti választásokra készülve ellenségként bélyegezte meg az Uniót, amely ellen harcolniuk kell. Orbán Viktor 2024. április 22-én Nemesgörzsönyben, egy 230 milliós EU-s támogatásból épített magtárban tartotta kampánynyitóját. Azért került sor erre ezen a szokatlan helyszínen, mert ebben a faluban lakik Győrffy Balázs, őt jelölte a Fidesz az uniós lista élére. A nevezetes magtárban mondta Orbán Viktor, hogy a magyar gazdák Brüsszel elhibázott döntései miatt kerültek nehéz helyzetbe. Ezt úgy lehet orvosolni, ha új vezetőket választunk az EU élére. Ezért ő mindent meg is fog tenni, csak a gazdák szavazatát kéri. „Én csak akkor tudok segíteni, ha önök fegyvert adnak a kezembe. Én nem leszek rest azt előrántani, lövök én mindenre, ami mozog, meg suhintok oda, ahova kell.”
Kemény szavak, talán túlságosan is azok. Győrffy Balázs, a fideszes listavezetőjelölt mindenesetre keményen odasuhintott, ha nem az EU-s vezetőknek, hanem egy nőnek egy pesti szórakozóhelyen, aki állítólag beszólt neki. A hölgyet kórházba szállították, Győrffy Balázs pedig politikai parkolópályára került. Ilyen az, amikor a szó tetté válik.
Lehet persze azt mondani, hogy ez csak a forma, a stílus, nem ez a fontos, hanem a tartalom. Akkor nézzük a politikai üzenetek tartalmát. A kommunikációs alapszabályokat rögzítő grice-i maximák közül kettő is foglalkozik az igazsággal. Az egyik úgy hangzik, hogy „ne mondj olyasmit, amire nincsenek bizonyítékaid”, a másik pedig: „ne mondj olyant, amiről tudod, hogy nem igaz”. A végeredmény mindkét esetben egy hazug állítás, a különbség csak annyi, hogy az elsőnél azért mondja valaki, mert rosszul tudja, a másodiknál tudatos félrevezetésről, hazug manipulációról van szó.
A politikusok nem mindig személyesen fogalmazzák meg üzeneteiket, van úgy, hogy úgynevezett véleményformálókra bízzák, aztán egyetértőleg idézik. Schmidt Mária, a leggazdagabb magyar asszony, a Terror Háza igazgatónője ilyen politikai influenszer. Mivel a történettudomány habilitált kandidátusa, lehet hivatkozni rá mint „szakértőre”, sőt, akár mint „tudósra”.
Schmidt Mária blogban fejti ki véleményét, egy esetben például Navalnijról. Nyilván feltűnt neki, hogy az Andrássy út túloldalán emberek tiltakoznak az emlékhely meggyalázása miatt. Schmidt cikkének címe: "Vaszilij Navalnij, a jóképű politikai aktivista". Nem illendő egy meggyilkolt mártírról így írogatni, de hamar világossá válik, a szerző nem is tartja annak, úgy tudja, Navalnij "természetes halállal halt meg". Honnan tudja? Ott volt a sarkkörön túli börtönben? Esetleg orvosi képzettséggel is rendelkezik? Mi azt tudjuk, hogy Julija Navalnaja, az özvegy két független laboratóriummal is megvizsgáltatta férje maradványait, és mindkettő megállapította, hogy mérgezés történt. A szakvélemények hozzáférhetők az interneten. Schmidt nem hisz a mérgezésben, szerinte csak a Putyint gyilkosként megrágalmazók terjesztik ezt.
A Terror Háza igazgatónője azt is kijelenti, az első mérgezés sem történt meg, a novicsok szerinte ugyanis nem méreg. Azt, hogy milyen mérgezés történt, a berlini Charité kórház orvosai állapították meg, szakvéleményüket a német szakos Schmidt eredetiben is elolvashatná. Ők gyógyították meg két hét kóma után, és nem egy hónap múlva engedték haza, ahogy Schmidt állítja, hanem hat hónap múlva. A többit kár is idézni, könnyen cáfolható hazugságok arról, aki holtában már nem tud védekezni.
A cikk összefoglalója szerint Navalnij csak Karácsony és a fejlett Nyugat szemében "Putyin ádáz ellensége, majd mártírja". Az oroszok többsége számára – ezt vajon Schmidt honnan tudja? – a Navalnij által képviselt progresszió visszavezet a káoszba, a gazdasági kifosztásba, hazájuk megalázásába.
Nehéz lenne megszámolni Schmidt írásában a hazugságokat, még nehezebb lenne megállapítani, melyek származnak tudáshiányból és melyek manipulációs szándékból. Egy biztos. Ha ilyen a tartalom, akkor a csúf, gonosz szavak használata csakugyan a kisebbik baj.
A szerző nyelvész.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.