ügyészség;Juhász Péter;Budapesti Javítóintézet;Zsolti bácsi;

Kivonult az ügyészség a korábbi Együtt-politikushoz, Juhász Péterhez a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

A tájékoztatás szerint az ügyészség Juhász Péter mellett további személyek tanúkénti meghallgatásáról is intézkedik.

A Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás során a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség jelenleg is bizonyítékokat foglal le a korábbi politikus, Juhász Pétertől – közölte egy, lapunknak is megküldött közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt. 

A tájékoztatás szerint az ügyészség Juhász Péter mellett további személyek tanúkénti meghallgatásáról is intézkedik. Az ügy minden részletére kiterjedő vizsgálatára a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen nyomozócsoport alakult, amely bekérte az iratokat, megkezdte azok elemzését, és soron kívül intézkedett a szükséges nyomozati cselekmények meghatározásáról és végrehajtásáról.

A közlés arra is kitért, hogy az ügynek két gyanúsítottja van: a budapesti javítóintézet korábbi vezetője és az intézményben dolgozó élettársa. A hatóságok gyanúja szerint ők több, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatal kiszolgáltatott helyzetét kihasználva prostitúciós tevékenységre, valamint az abból származó bevétel átadására bírta rá őket. A gyanú szerint Juhász Péter Pál ezeket a fiatalokat fiktíven foglalkoztatta az intézményben. A férfit és partnerét több ember sérelmére elkövetett minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsították meg.

A javítóintézet korábbi vezetője ellen emellett több rendbeli, közfeladati helyzettel visszaélés, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntettének gyanúja miatt is folyik eljárás.

A korábbi Együtt-politikus úgy került kapcsolatba az üggyel, hogy egyik videójában telefonbeszélgetést tett közzé egy, általa Lajosnak nevezett hitoktatóval. Az illető arról számolt be, hogy évekkel korábban két fiatal kereste meg, akik egy ózdi gyermekotthon lakói voltak. Elmondásuk szerint egy este megjelent náluk egy magas rangú politikus – akinek arcát nem látták a sötétben – és több gyermeket különféle szexuális cselekmények eltűrésére kényszerített. A beszámoló szerint később egy tévériportban felismerték a hangját, és „Zsolti bácsiként” azonosították.

Az irat egy úgynevezett fedezetkezelési eljárásból származik.