építkezés;Alcsútdoboz;Orbán Győző;Mészáros Lőrinc;Hatvanpuszta;

Direkt36: Egy dokumentum szerint Mészáros Lőrinc segítette Orbán Győző építkezését

Az irat egy úgynevezett fedezetkezelési eljárásból származik.

Mészáros Lőrinc egy cégén keresztül jelentős összegű pénzügyi segítséget nyújtott a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek az Alcsútdobozon, több jel szerint konkrétan a hatvanpusztai birtokon zajló építkezéséhez – derül ki egy bizalmas dokumentumból, amely a Direkt36 birtokába jutott.

A portál azt írja, az irat szerint

a Mészáros tulajdonában álló Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. nevű cég azzal segítette Orbán Győzőt, hogy egy 2023-2024-es, a beruházás részleteit ismerő egyik forrás szerint 3,6 milliárd forintos költségű munkához ők biztosítottak fedezetet.

Ennek lényege, hogy minden nagyobb beruházás előtt az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég forrása az adott építkezésre. A dokumentum értelmében Orbán Győző helyett ezt a fedezetet ebben az esetben Mészáros Lőrinc cége igazolta, illetve fizette ki.

Bár a Direkt36 birtokába került iratban a beruházásról kevés információ szerepel, több jel is arra utal, hogy az Orbán apja által régóta épített, egyre fényűzőbbnek kinéző hatvanpusztai ingatlankomplexumról van szó. A portál kiemeli,

  • a dokumentumban a beruházást „8087 Alcsútdoboz” néven emlegetik, ezzel vélhetően a projekt helyszínére utalva (8087 a település irányítószáma). A hatvanpusztai birtok a település közvetlen közelében van, és a helyi önkormányzathoz és építőiparhoz kötődő több forrás is azt mondta a Direkt36-nak, nem tudnak arról, hogy Orbán Győzőnek lenne más nagyobb, milliárdos értékű beruházása a faluban vagy a közelében.

  • a dokumentumból kiderül, hogy az építkezés kivitelezését a Fejér B.Á.L. Zrt. nevű cég végzi. Ennek a szintén Mészáros Lőrincnek (és gyerekeinek) a tulajdonában álló cégnek az egyik munkagépe tűnt fel egy olyan, a hatvanpusztai birtokról készült fotón, amelyet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett közzé.

A Direkt36 cikke szerint

az alcsútdobozi beruházással összefüggő pénzügyi tranzakció minden korábbinál erősebb bizonyítéka annak, hogy van pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és a kormányzati döntéseknek is köszönhetően mesés vagyont felhalmozó Mészáros Lőrinc között.

Mészáros egy ügyvédi irodán keresztül reagált a a portál megkeresésére, ők a kérdésekre nem válaszoltak, és hangsúlyozták, hogy a Direkt36 birtokában lévő dokumentum hitelességét sem támasztják alá. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egy ilyen dokumentum megszerzése és birtoklása kimerítheti az üzleti titok megsértésének bűncselekményét.

A Direkt36 birtokába került irat egy úgynevezett fedezetkezelési eljárásból származik. Ennek lényege, hogy a jogszabályok szerint a Magyarországon zajló, a jelenlegi számítások szerint mintegy 2,1 milliárd forintnál nagyobb értékű építési beruházások esetén a beruházónak kötelező fedezetkezelőt bevonnia a projektbe.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem felső vezetése szembement a tudományos eredményekkel, amikor etikai eljárást kezdeményezett három oktatója ellen egy, a szivárványcsaládokról szóló cikk miatt – véli Kengyel Judith Gabriella, aki augusztusban végül felmondott az ügy miatt.