„Délelőtti ígéretemnek megfelelően alább teszek most egy tényállítást. Pontosabban egy nevet hozok nyilvánosságra” – közölte csütörtök délután Kocsis Máté a Facebook-oldalán.
A Fidesz frakcióvezetője posztjában ezzel Juhász Péter forrására utalt, akit összefüggésbe hoztak a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozással. Az Együtt korábbi politikusa úgy került kapcsolatba az egésszel, hogy egyik videójában telefonbeszélgetést tett közzé egy, általa Lajosnak nevezett hitoktatóval. Az illető arról számolt be, hogy évekkel korábban két fiatal kereste meg, akik egy ózdi gyermekotthon lakói voltak. Elmondásuk szerint egy este megjelent náluk egy magas rangú politikus – akinek arcát nem látták a sötétben – és több gyermeket különféle szexuális cselekmények eltűrésére kényszerített. A beszámoló szerint később egy tévériportban felismerték a hangját, és „Zsolti bácsiként” azonosították.
Juhász Péter nem hozta nyilvánosságra, hogy ki a forrása, Kocsis Máté azonban most megnevezte. Azt írta: „Múlt hét szombaton hitelesnek tűnő információkat kaptam (ahogy szerintem mások is) egy magánszemélytől az eltitkolt »Lajosra« vonatkozóan, ezt azonban a közösségi médiában és az interneten fellelhető adatok, videók alapján ellenőrizni kellett, de tegnapra teljesen egyértelművé vált számomra, miután a beszéltem olyanokkal, akik személyesen is ismerik.
Látó Jánosnak
hívják.” A fideszes politikus bejegyzésében egy fotót is megosztott az illetőről. „Látó és Juhász kölcsönösen felkereste egymást, majd elindították az addigra már jól felépített rágalomhadjárat legikonikusabb részét, amelyben szinte egyértelművé tették a lejáratni kívánt politikus személyét. Azt állítom tehát, hogy Látó és Juhász alkotta meg a »Zsolt bácsi« képzelt karakterét” – tette hozzá.
Kocsis Máté ezután további információkat osztott meg Látó Jánosról. Azt írta róla, hogy „kétszer is kilépett a Hit gyülekezetéből és az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor”, valamint hogy prédikációiban „rendszeresen nőgyűlölő, és a cigány kisebbségre nézve negatív megjegyzéseket tesz, de kuruzslással is foglalkozik”.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Látó János magát prófétaként ismeri, aki saját bevallása szerint „13 évig élt démoni befolyás alatt”. Hozzátette, Juhász Péter lelkészként és papként szokott hivatkozni rá, amivel megsérti a lelkészeket és a papokat. Azt is állította, hogy Látó „nagy rajongója a Tisza pártnak”.
Kocsis Máté szerint „nyilvánvalóan egy futóbolondot használt fel Juhász Péter arra, hogy elindítsa a »Zsolt bácsizást«, és ezzel megtévessze az ország közvéleményét”.
Mint arról beszámoltunk, az Együtt korábbi politikusánál csütörtökön nyomozók jelentek meg, hogy bizonyítékokat foglaljanak le. A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön azt közölte: a közlemény kiadásának pillanatában is épp bizonyítékokat foglalnak le Juhász Péternél és tanúként akarja kihallgatni az ügyészség a volt politikust, és további személyeket a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozásban.
Kivonult az ügyészség a korábbi Együtt-politikushoz, Juhász Péterhez a Szőlő utcai javítóintézet ügyébenHadházy Ákos: Megfélemlítés a Juhász Péternél zajló házkutatás„Nem szabad Juhász Péternél megállni, az összes fékevesztett elkövetővel szemben el kell járni, meg kell torolni az aljasságukat, akik részt vettek a Szőlő utcai álhírbotrány felépítésében” – ezt posztolta csütörtökön korábban Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője azt állítja, van egy liberális hálózat, amely a társadalom felforgatásán dolgozik évek óta.
Kocsis Máté szerint nem szabad megállni, tényleg a megtorlás része volt a Juhász Péternél tartott házkutatásAz Orbán-kormány azokat támadja, akik szeretnék felderíteni a gyermekvédelmi rendszerben történt visszaéléseket – jelentette ki Juhász Péter a Népszava Törésvonal című műsorában. A volt politikussal egy nappal azelőtt, szerda reggel vettük fel az interjút, hogy kivonult hozzá az ügyészség.
Juhász Péter: Miért nem annak mennek utána, ki az a Zsolt bácsi? – VideóAz interneten fellelhető információk szerint Látó János 1995 óta szolgál romák között lelkipásztorként. Annak is nyoma van, hogy tíz évvel ezelőtt valóban volt Ózdon, a „Megnyílt Ajtó Gyülekezetben” prédikált. Teológiai képzettsége, felekezeti tagsága nem ismert, annyi látható, hogy tagja volt a Hit Gyülekezetének, azonban szembefordult vele, videócsatornáján több, Hit Gyülekezetével szembeni kritikus videó is található.