házkutatás;Központi Nyomozó Főügyészség;Juhász Péter;

Juhász Péter megszólalt a házkutatás után, panasszal élt az eljárás ellen, holnap tanúként kihallgatják

Az Együtt korábbi politikusánál csütörtökön házkutatást tartottak. Juhász Péter tudatta, hogy elvitték a telefonját és a számítógépét, illetve holnap kihallgatják tanúként. 

„Elvitték a telefonom és a számítógépem, elvileg holnap visszakapom, ha megyek kihallgatásra tanúként” – közölte Juhász Péter csütörtök délután a Facebook-oldalán és a vele készült videóinterjúnk alatt kommentben is.  

A volt politikus azt írta: „Panasszal éltem az eljárással kapcsolatban, mert amikor megkérdeztem, hogy mi alapján jöttek hozzám, mi köti össze a Szőlő utcai ügyet és a videómban hallható felvételt, akkor azt mondták, hogy mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek. Jegyzőkönyvbe mondtam, hogy akkor kérem Hatvanpuszta ügyét is ide csatolni, mert ez a kapocs ott is releváns lehet.” Juhász Péter azt ígérte, hogy holnap kitesz egy videót, amelyben mindent részletesen elmesél. 

Mint korábban hírt adtunk róla, az Együtt korábbi politikusánál csütörtökön nyomozók jelentek meg, hogy bizonyítékokat foglaljanak le. A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön azt közölte: a közlemény kiadásának pillanatában is épp bizonyítékokat foglalnak le Juhász Péternél és tanúként akarja kihallgatni az ügyészség a volt politikust, és további személyeket a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozásban.

„Nem szabad Juhász Péternél megállni, az összes fékevesztett elkövetővel szemben el kell járni, meg kell torolni az aljasságukat, akik részt vettek a Szőlő utcai álhírbotrány felépítésében” – ezt posztolta csütörtökön korábban Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője azt állította, hogy van egy liberális hálózat, amely a társadalom felforgatásán dolgozik évek óta. 

„Az Orbán-kormány azokat támadja, akik szeretnék felderíteni a gyermekvédelmi rendszerben történt visszaéléseket” – jelentette ki Juhász Péter youtuber a Népszava Törésvonal című műsorában. A volt politikussal egy nappal azelőtt, szerda reggel vettük fel az interjút, hogy kivonult hozzá az ügyészség. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Harcosok órája podcastben a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban is megszólalt.