Donald Trump szerint Egyiptomnak és Jordániának kellene befogadnia a Gázai övezet lakóit

Az elnök több arab néppel is összefogást sürgetett, hogy a palesztin földsáv lakói egy másik helyen békében élhessenek a változatosság kedvéért.

Egy eddig ismeretlen sírkamrát tártak fel Petrában

Óriási felfedezést tettek a Jordániában kutató tudósok, akik egy addig ismeretlen kamrát fedeztek fel. Úgy tudni, legalább tizenkét emberi csontváz és számos műtárgy volt benne, melyek a becslések szerint legalább kétezer évesek.

Ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe és Jordániába tartó járatait a Wizz Air

A térségben kialakult helyzet eszkalálódása miatt.

A német légierő befejezte a levegőből történő segélyezést a Gázai övezetben

Jordánia, az Egyesült Államok és Franciaország is részt vett a humanitárius akcióban.

Éhínség fenyeget Gázában

Egyre nagyobb nyomás nehezedik Izraelre, hogy a Hamász elleni háború folytatásával párhuzamosan több segélyt engedjen be Gázába az övezet lakosságát fenyegető éhínség miatt. 

Várhatóan ma érkezik Ciprusról a Gázai övezethez az Open Arms segélyszervezet hajója egy 200 tonnás élelmiszer-szállítmánnyal

Emmanuel Macron támogatná a palesztin állam megalakulását, elsőként francia elnökök közül

Elemzők nem várnak nagy fordulatot. Franciaország figyelmeztette Izraelt, tegyen le a tervezett rafahi offenzíváról.

A francia elnök és a jordán király szívélyes találkozója

Jól haladnak a tűzszüneti tárgyalások

Négyoldalú megbeszélések kezdődtek Egyiptomban a gázai harcok mielőbbi leállításáról. Washington szerint a tárgyalások jól haladnak. 

II. Abdalláh jordániai király egy tartós tűzszünet megteremtését sürgette washingtoni tárgyalásain

Három amerikai katona vesztette életét, amikor dróntámadás érte a támaszpontjukat Jordánia északkeleti részén

A drónokat Irán által támogatott radikális fegyveres csoportok indították el. Joe Biden amerikai elnök megtorlást ígért.

Képünk illusztráció, katonai járőr 2022 februárjában Jordánia és Szíria határán

Többezres tömeg követelte Ammánban, hogy Jordánia mondja föl korábbi békeszerződését Izraellel

Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője már egyértelműen a háború kiszélesedésére utalt, amikor pénteken azt mondta, „történelmi lehetőség Libanon és Szíria számára, hogy megszabaduljon Izraeltől és az Egyesült Államoktól”.

Szimpatizánsok Hasszán Naszrallah és Saleh al-Arouri fényképeivel

Jordánia is törölte a csúcstalálkozót, Joe Biden nem utazik Ammánba

Mahmud Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével sem egyeztet az amerikai elnök.

Joe Biden amerikai elnök

Jordán üzletember és a saját lábon álló miniszterelnöki vejhez közeli vállalkozó jár jól a hop on-hop off-buszos áfacsökkentéssel

A „bevándorlásellenes” Orbán-család és a jordán „üzletemberek” újabb esete.

Szijjártó Péter és Sameer Hamdan

Szijjártó Péter jó hírnek nevezte, hogy valós esély van Benjamin Netanjahu visszatérésére

A magyar külügyminiszter az Ammani Biztonsági Fórumon járt.

A háttérben meghúzódó Kushner-szál

Egy szempillantás alatt tört ki a koronaválság Jordániában

A Közel-Kelet egyik legstabilabb országában egymásnak feszült az uralkodói család.

Jordánia: a koronaherceg külföldi szervezetekkel dolgozott az állam destabilizálásán

A miniszterelnök-helyettes szerint egy ideje már rajta tartották szemüket a titkosszolgálatok.

Hamzah bin Husszein herceg egy 2015-ös felvételen.

Csemeték a sivatag peremén

Erdőt ültetni jó. A fák szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, enyhítik a forróságot, árnyékot adnak, növelik a talaj vízmegtartó képességét. Szerencsés esetben. Külföldi és magyar tapasztalatok arra intenek, hogy a felelőtlenül megválasztott fajok telepítése csak tetézi a bajt, gyorsítja a felmelegedést és az elsivatagosodást.

Házi őrizetbe került a jordán koronaherceg

Többen is rács mögé kerültek, amiért az országban állítólag puccsot kíséreltek meg.

Hamza bin Huszein

Füstbe ment Netanjahu útiterve

Az izraeli kormányfő minden igyekezete ellenére úgy tűnik, hogy nem jut el Abu Dzabiba a jövő keddi választás előtt.

Munka helyett katonai behívót kapnak a fiatalok Jordániában

A kötelező sorkatonai szolgálat javít a munkanélküliség gyászos mutatóin - így okoskodik a jordán kormány.

Jordániai katona szolgálat közben, a jordán-szír határon, 2018 július 2-án. A kép illusztráció

Ételmérgezés Jordániában: már több, mint 800 ember került kórházba

Egy ötéves gyerek meghalt, négy intenzív osztályra került.

Illusztráció

Csaknem négyszáz embert szállítottak kórházba ételmérgezéssel Jordániában

A minták kiértékelését szerdára várják, hogy meghatározhassák, mi betegítette meg az embereket.

Illusztráció

Hajthatatlan a jordániai király: lejárt a békeszerződés, visszaveszi az ország a földjeit Izraeltől

Állva tapsolt a kabinet, amikor II. Abdalláh bejelentette, hogy nem újítja meg a 25 éves szerződést két földterület használatának átengedéséről.

Felvonják a jordániai zászlót

Megkéseltek három turistát és öt helyi lakost Jordániában - az Iszlám Állam vállalta

Az eset egy romvárosnál történt, a tettes indítékai ismeretlenek. Az országban nagyon ritkák az ilyen esetek.

Gyermekeit félti a Londonban bujkáló dubaji hercegnő

Haja Bint al-Husszein két gyermekével és 11 milliárd forintnyi összeggel menekült el nagyhatalmú férje elől.

Haja Bint al-Husszein dubaji hercegnő

Édesvízválság Jordániában

A globális felmelegedésnek köszönhetően a világ vízkészletei egyre apadnak. Jordánia lehet az első ország, amelynek elfogy az édesvize.

Fotók: AFP

Áder János Jordániába utazik

Ötnapos hivatalos látogatásra Jordániába utazik vasárnap Áder János - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-t. Az államfőt útjára elkíséri felesége, Herczegh Anita is.

Megbukott a terrorteszten Naffa

Orbán Viktor miniszterelnök és Zaid Naffa Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulja a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace megnyi

Az Arab-sivatag titkai

Jordánia kietlen vidékei számos régi épületet őriztek meg eredeti formájukban. A legismertebb – melyet az ókori világ nyolcadik csodájának tartanak – a nabateusok ősi, sziklákba faragott városa, Petra.

Wadi Rum - Csodás sziklaalakzatok alkotják a tájképet Dél-Jordániában

Pharaon-ügy - Jordánia tiszteletbeli konzulját kérdezi a DK

 A Demokratikus Koalíció (DK) a Ghaith Pharaon magyarországi vízumkérelmét benyújtó Zaid Naffához, Jordánia tiszteletbeli budapesti konzuljához fordul, hogy tőle szerezzenek információt a szaúdi férfi ügyében.

Jól számoltak a jordán iszlamisták

Legkevesebb 16 mandátumra számítottak a jordán törvényhozásban az iszlamisták, ennyit is értek el a tegnap közzétett előzetes eredmények szerint. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang