Leomlott, de maradhat, ráadásul még a nyomozás sem zárult le a Jókai utcai házomlás ügyében

Megkapta a fennmaradási engedélyt a Jókai utcai házomlásban érintett tetőtér-beépítés – vette észre lapunk.

A balesetben négyen megsérültek, az Operettszínház egyik táncművésze életveszélyesen

Két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség a Jókai utcai házomlás ügyében

Ezt a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozó Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte.

2022. június 27. Leomlott egy építés alatt álló ház tetőszerkezete Budapesten, a Jókai utcában

Súlyos szakmai hiba előzte meg a Jókai utcai házomlást, de minden megy a régiben

A rendőrség még nyomoz a balesettel járó bontások ügyében, az építkezések néhány napos szünet után folytatódhattak.

Tetőtérbeépítés: ingoványos terep rengeteg buktatóval, „dörzsölt, minden hájjal megkent” ügyvédekkel

Rengeteg problémát okozhat a padlásterek eladása és újabb emeletek ráépítése. Gyakran a régi társasházak számukra hátrányos szerződést kötnek a beruházókkal.

Az nem derült ki, hogy a Jókai utcában ellenőrizték-e a kivitelezőket, de akadt már olyan ráépítés, amit leállított a kormányhivatal

A házomlásban érintett emeletráépítés építési engedélyének rendelkező része feltételként szabta, hogy a kivitelezést statikus művezetés mellett kell elvégezni.

Sikeres gerincműtétet hajtottak végre a Jókai utcai házomlásban megsérült balerinán

Szervezete reménykeltően jól reagált a beavatkozásra, életfunkciói kedvezőek.

Visszatérhettek otthonaikba a Jókai utcai házomlásban érintett lakók

Az építkezés pedig szigorú feltételek mellett folytatódhat.

Kómában tartják a balerinát, aki súlyosan megsérült a Jókai utcai házomlásban

A 26 éves nő koponyáján már elvégezték a szükséges beavatkozásokat, és ha kiderül, hogy ezek sikerrel jártak, következik a gerincműtét.

Vadnyugat

„Felnéztem és láttam, hogy az egész homlokzati rész borul kifelé a járda felé, és akkor úgy döntöttem, hogy futás”

Megszólalt a Népszava által megszerzett kamerafelvételen látható férfi, aki tényleg csak hajszál híján úszta meg a Jókai utcai házomlást. 

Külön nyomozócsoportot hoztak létre a Jókai utcai házomlás miatt, eddig 31 tanút hallgattak meg

A nyomozásba bevontak építész-statikust is.

Gerincvelő-sérüléssel műtötték a Jókai utcai romok alól mentett balett-táncosnőt

Ezért valaki felelni fog, de nagyon – mondta a nő barátja az RTL Klubnak.

Házomlás a Jókai utcában: Egy 15 lakást magába foglaló luxusprojekt kivitelezése zajlik az épületben

A tervek szerint az eladásra kínált 70-180 négyzetméter alapterületű egyszintes, belső kétszintes, illetve háromszintes luxuslakások nagyméretű tetőterasszal, télikerttel is rendelkeznek, négyzetméteráruk 2,2-2,3 millió forint körül van.

„Képzeld el, ahogy jön mögötted egy hatalmas porfelhő, ilyen lehet egy háború”

A környék valóságos tragédiamágnes – mondják az utcabeliek.

Képek a Jókai utcai házomlásról

Hétfő reggel háromnegyed tízkor szakadt le a homlokzat a Jókai utca 1.-ben. Galéria!

Itt a videó a Jókai utcai házomlásról

Csak erős idegzetűeknek!

A gyerek nem hülye, csak kicsi

Úgy látszik, lassan nálunk is eljöhet a magánszínházak ideje. A Pesti Broadway közeli Hatszín Teátrum Gálvölgyi Dorka vezetésével főként gyerekszínházi produkciókat kínál majd, de helyet ad vidéki produkcióknak és felnőtteknek szóló előadásoknak is. A tervek szerint Janikovszky Éva írásaiból összeállított vadonatúj bemutatóval nyitnak majd április 23-tól.

Gálvölgyi Dorka korábban dolgozott már színházban, a hátsó részét, a színpad illatát nagyon szereti FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Árulja székházát az MSZP

Már árulják a Jókai utcai székházat a szocialisták - mondta lapunknak Katona Tamás pártigazgató. A következő hetekben a frakcióval kapcsolatban állók, közöttük a sajtóosztály munkatársai a Képviselői Irodaházba költöznek, a pártmunkát végzők pedig a Villányi úti konferencia-központ és szabadegyetem épületébe. 

FOTÓ: Népszava

Elköltözik az MSZP

Az MSZP elnökhelyettese szerint fél éven belül kiköltözhet a párt a budapesti Jókai utcai székházából. Erről Gőgös Zoltán kérdésre válaszolva beszélt egy más témában tartott sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Az MSZP is beleegyezett - képek a küldöttgyűlésról

Az MSZP budapesti küldöttgyűlése elfogadta azt a hétfőn bejelentett ellenzéki megállapodáscsomagot, amelynek értelmében az őszi fővárosi önkormányzati választáson koordináltan indítják jelöltjeiket a Demokratikus Koalícióval és az Együtt-PM-mel, Falus Ferenc volt tiszti főorvos személyében pedig közös főpolgármester-jelöltet állítanak.

Fotó: Tóth Gergő, Népszava.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang