Haszan Róháni: „Ostoba terrorista” a távozó Donald Trump

Az iráni elnök zsarnoki korszaknak nevezte az Egyesült Államok elmúlt négy évét, de hajlandó visszatérni a korábbi atomalkuhoz.

Róháni: Egy esküvő miatt ugorhatott meg a fertőzöttek száma Iránban

Az ázsiai ország elnöke közölte: az országnak nincs más választása, mint a gazdaság nyitva tartása annak ellenére, hogy többen aggódnak a járvány esetleges második hulláma miatt.

Haszan Róháni

Atomalku: Irán újabb lépést tesz vállalásai teljes felmondása felé

Elkezdik a fordói létesítmény centrifugáinak feltöltését urángázzal – jelentette be Haszan Róháni, hozzátéve: a lépések mind visszafordíthatók.

Az iráni elnök még úgy sem beszélt Trumppal és Macronnal, hogy szinte a szállodai szobájának ajtaja előtt várták

Aztán telefonon sem lehetett vele beszélni.

Fotó: AFP/Brendan Smialowski

Irán egy bizalomerősítő konferencián lengette be az atomalku felmondását

Ha nagyhatalmak nem állnak ki mellettünk, Teherán se tartja magát a nukleáris egyezményhez - figyelmeztetett az iráni elnök.

Haszan Róháni iráni elnök, egy korábbi rendezvényen

Kelet-ukrajnai békefenntartó lehet Törökországból

Törökország támogatja, hogy az ENSZ békefenntartókat küldjön a Donyec-medencébe, és kész is részt venni egy ilyen misszióban - közölte hétfőn az ukrán elnöki hivatal Petro Porosenko államfő isztambuli látogatásának eredményeiről beszámolva, írja az MTI. Erdogan Vlagyimir Putyinnal is egyeztetett, a szíriai gáztámadással kapcsolatban.

Köszönti Isztambulban Porosenkót a török külügyminiszter. Fotó: Fatih Aktas / ANADOLU AGENCY

Elstartolt az iráni elnökválasztás

Megkezdődött kedden az iráni államfőválasztás folyamata. Az elnökjelöltek legkésőbb április 15-ig kell jelezniük szándékukat a részvételre. Ezt követően az Alkotmány Őrei Tanácsnak tíz napja van arra, hogy megerősítse vagy elutasítsa a jelölt személyét, e testület jóváhagyása nélkül nem lehetséges a megmérettetés. Maga a tényleges kampány hivatalosan csak május 11-én kezdődik, alig nyolc napot tart, a voksolást május 19-én rendezik.

Látszatdemokrácia Perzsiában

Pénteken kettős választást rendeznek Iránban, a lakosság egyszerre voksolhat a parlament illetve a Szakértők Gyűlése tagjaira. Ám a látszólag demokratikus eljárás inkább csak kirakat, a parlamentnek lényegi kérdésekben nincs jogköre. A nagyvilág a reformerek és mérsékeltek megerősödését várják, hiszen az ő pozícióikat erősíti a tavaly tető alá hozott atomalku és a nyugati szankciók eltörlése.

Soha nem indult még ennyi nő az iráni parlamenti választáson FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MAJID SAEEDI

Párizs nem fogadta szívesen az iráni elnököt

Távolról sem talált olyan szívélyes fogadtatásra Haszan Rohani elnök európai körútjának utolsó, párizsi állomásán, mint előtte Rómában. 

Oroszországban szívélyesebben fogadták. FOTÓ:  Pavel Lisitsyn / Host Photo Agency/Ria Novosti/ Getty Images

Muzulmán összefogást sürget az iráni elnök

Szembe kell szállnunk az erőszak ideológiájával és szóhasználatával, amelyet az Iszlám Államhoz (IS) hasonló dzsihadista szervezetek terjesztenek, jelentette ki Haszan Rohani iráni elnök tegnap egy Teheránban rendezett nemzetközi konferencián.

Iránban van szaga a pénznek

Bár júliusban megszületett a történelmi nukleáris megállapodás Iránnal, melynek során a perzsa állam garantálta, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, s az év elejétől kezdik feloldani az ország ellen elrendelt gazdasági szankciókat, az ország portájánál egyre szorgosabban tüsténkedő külföldi befektetők egyre jobban érzékelhetik azt, mennyire nehéz beruházni az országban, s a konzervatív klérus mintha nem is lelkesedne túlzottan az esetleges külföldi tőke kapcsán.

Irán teljesíti vállalásait

Irán tartja magát a nukleáris megállapodáshoz. Ezt Haszan Rohani iráni elnök közölte, amikor találkozott Teheránban Amano Jukijával, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatójával.

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Iráni gesztus Izrael felé

Héber és angol nyelvű Twitter üzenetben köszöntötte a zsidóságot a zsidó újév alkalmából Haszan Róháni iráni elnök (fotónk). "Közös ábrahámi gyökereink mélyítsék köztünk a tiszteletet, hozzanak békét és kölcsönös megértést. L'sáná tová (boldog új évet)" - írta a perzsa államfő. 

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

A megállapodás veszélyei

Csütörtökön folytatódtak a tárgyalások az iráni atomprogramról. A Hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország), illetve Irán egyeztetéseik döntő szakaszához érkeztek, hiszen jövő keddig politikai keretmegállapodást kellene kötni, ami egyfajta szándéknyilatkozat arról, hogy a felek eltökéltek a megbeszélések békés lezárásában. A végső megállapodásnak június végéig kell megszületnie.

Öt éve látták el először fűtőanyaggal a busehri erőművet FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Békevágy és botrányok Izraelben

Lehet, hogy korán ünnepelte a világ a nemrég Iránnal kötött nukleáris megállapodást? Lehet, hogy Benjamin Netanjahunak lesz igaza, aki szerint történelmi hibát vétettek Genfben a megállapodást tető alá hozó nagyhatalmak? Iránnak ugyanis nem áll szándékában leállítani sem atomprogramját, sem változtatni az Izraelhez fűződő viszonyán. A másik fronton azonban zárt ajtók mögött folynak a tárgyalások, s talán rövidesen megszülethet az évtizedek óta remélt izraeli-palesztin kiegyezés. Az izraeli belpolitikát eközben egyik botrány a másik után rázza meg.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök (középen) vezetésével munkában az izraeli kormány FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang