Visszapillantó - Bienerth távozott, Wladár váltotta

A Magyar Úszó Szövetség szeptemberben két közgyűlést is tartott. Előbb visszahívta az elnököt, majd újat választott.

FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Hátat fordítottak Bienerthnek

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) rendkívüli közgyűlésén a küldöttek úgy döntöttek, nem akarják Bienerth Gusztávot elnöknek.

A MÚSZ elnöke az utolsó pillanatig ragaszkodott pozíciójához, de a közgyűlés visszahívta. FOTÓK: Tóth Gergő

Botrány a MÚSZ-közgyűlésen - Visszahívták Bienerthet

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító kongresszusán a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt.

FOTÓ: Molnár Ádám

Bizalmi szavazást kért önmaga ellen a MÚSZ elnöke

Bienerth Gusztáv azt tervezi, ő maga fogja kérni a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) mai közgyűlésén, hogy szavazzanak a képviselők arról: maradjon-e úszóelnök vagy sem - írja az Origo.

FOTÓ: Molnár Ádám/ Népszava

MÚSZ: nem lehet elnököt választani

Fotó: Szalmás Péter

Sportminisztérium: csak a név változhat

Év elején még biztosnak tűnt a sporttárca újraélesztése, azóta viszont nagy a csend. Ha lesz is új kormányszerv, ugyanazokat a feladatokat látja majd el, mint a sportállamtitkárság.

Fotó: Molnár Ádám

Újabb lemondás - Három tagja maradt a MÚSZ-elnökségnek

Pénteken lemondott dr. Rákosfalvy Zoltán, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi tagja, így az eredetileg 15 tagból álló testület létszáma ezzel háromra csökkent.

Bienerth Gusztávot idén januárban nevezték ki a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökévé FOTÓ: Molnár Ádám

Feljelentették a MÚSZ elnökét

Januárban lett a szövetség elnöke Bienerth Gusztáv. FOTÓ: Molnár Ádám

Bienerth a TV2-ben vágott vissza a MÚSZ-elnökség lemondott tagjainak

Bienerth Gusztáv a TV2 reggeli műsorában nyilatkozott a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hat elnökségi tagjának lemondásáról, amivel működésképtelenné vált a szervezet. Az elnök felrótta, hogy anélkül léptek az elnökségi tagok – köztük több olimpiai bajnok úszó -, hogy az okokat vele tudatták volna. Ezután azt is bejelentette, mikorra hívja össze a rendkívüli közgyűlést az új tagok megválasztása érdekében.

FOTÓ: Vajda József/ Népszava

Ennyi volt

Bukás előtt Bienerth - Lemondott a MÚSZ-elnökség hat tagja

Működésképtelenné vált a Magyar Úszó Szövetség, miután az elnökség hat tagja (Becsky András, Cseh László, Danks Emese, Dr. Török Enikő, Törös Károly és Wladár Sándor) lemondott tisztségéről, így Bienerth Gusztáv elnök és az alelnök mellett összesen egy tagja maradt a testületnek. 

Szabó Tünde és Bienerth Gusztáv. FOTÓ: Molnár Ádám

A MÚSZ-elnök lemondását követelik az olimpiai bajnokok

Az úszó sportág számos meghatározó személyisége tarthatatlannak gondolja a MÚSZ-ban jelenleg, Bienerth Gusztáv vezetése alatt uralkodó állapotokat – közölte hétfő esti levelében Csurka Gergely, a Nemzetközi Úszószövetség médiamunkatársa. Székely Éva kétszeres olimpiai bajnok, Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok, Hargitay András háromszoros világbajnok, Szabó József olimpiai bajnok, Risztov Éva olimpiai bajnok szintén tarthatatlannak tartja a jelenlegi helyzetet, és a legrövidebb időn belüli változást sürget.

FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

Bienerthnek mennie kell

Néhány hónap alatt kiderült, hogy Bienerth Gusztáv nem alkalmas a magyar sikersportág, az úszás vezetésére, ezért még a nyáron távoznia kell a szövetség éléről.

A Gyárfást váltó Bienerth ideje máris lejárt FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

A MÚSZ elnöke magyarokat jelölt a FINA-ba

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke tíz főt jelölt a 2017/2021-es ciklusra a vizes sportokat tömörítő világszövetség, a FINA különböző bizottságaiba.

FOTÓ: Népszava

Úszószövetség - Bukott az elnök, de marad

Néha piaci vásárt idéző hangulatban zajlott az úszószövetség közgyűlése. Bienerth Gusztáv megbukott, normálisan működő elnökség és főtitkár nélkül áll a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) élén.

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Teljesítetlen ígéretek

Szembesíthetik a küldöttek Bienerth Gusztáv elnököt a be nem tartott ígéreteivel az úszók vasárnapi, éves közgyűlésén.

Vasárnap a küldöttek előtt adhat magyarázatot Bienerth. FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Szexbotrány - Bienerth: a sajtó aláássa az úszósportot

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke éles hangvétellel, videóüzenetben reagált a szerinte a nyári, budapesti vizes világbajnokságot ért „támadásokra”.

Bienerth Gusztáv, az úszószövetség elnöke FOTÓ: Vajda József

Forrnak az uszodai indulatok

Húsz plusz egy kérdést küldött el az úszó szövetség (MÚSZ) elnökének Tóth István. A szentendrei klub elnöke szerint Bienerth Gusztávnak le kell mondania.

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke körül nem csitulnak az indulatok FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Máris bukhat az új úszóelnök?

FOTÓ: Molnár Ádám

Bienerth tempóhátránya

Egyre csökken a hatalma és befolyása Bienerth Gusztávnak, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) januárban megválasztott elnökének. A jelentős politikai hátszéllel érkezett elnök egymásután veszíti el pozícióit, a júliusi vizes világbajnokság előkészítésében pedig csupán epizódszerep jut neki.

A MÚSZ elnöke csak reprezentál, sem itthon, sem külföldön nem tekintik partnernek FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

A turizmusfelelős bukása

A szakma és a felügyeletet gyakoroló fejlesztési tárca egyaránt fellélegzett, amikor Bienerth Gusztáv, a turizmus kormányzati átalakításának kormánymegbízottja bejelentette: lemond. Az elmúlt esztendőben a posztra kinevezett üzletember tevékenységét a rossz döntések sorozata jellemezte. A rábízott feladatot a Nemzeti Turisztikai Kft.-t létrehozta ugyan, de a szakma - feltehetően jogos - ellenállását nem sikerült leküzdenie.

Tavaly nőtt a Magyarországra látogatók száma – ám ez nem az új szervezet ténykedésén múlt FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Bienerth megoldást ígért az úszóknak

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerdán a szervezet margitszigeti székházában találkozott a tavaly novemberben hétpontos nyilatkozatot megfogalmazó válogatott úszókkal.

Bienerth Gusztáv jött, látott, …

Erős politikai hátszéllel érkezett a Bienerth Gusztáv a magyar úszósportba, az üzletembert január 8-án választotta meg elnöknek a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közgyűlése a 23 év után lemondott Gyárfás Tamás helyett. Az új vezető komoly változásokat ígért, és nem is várt sokáig, elkezdte pozícióba helyezni a saját embereit. Elsőként a régi szövetségi kapitányoktól vált meg.

Bienerth Gusztáv teljesítené az úszók kívánságait FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Gyárfás utóda nyilvános átvilágítást ígért a MÚSZ-ban

Nyilvános lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) átvilágítása a szervezet élére tíz napja megválasztott Bienerth Gusztáv szerint.

Török: törvénytelen volt az elnökválasztás

Törvénytelenül választott elnököt a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közgyűlése január 8-án, amikor Gyárfás Tamás helyett Bienerth Gusztávot választották meg a küldöttek a szervezet első emberének.

Bienerth mindent megígért

Állítása szerint belevetette magát a munkába, és 2024-ig maradna a Magyar Úszó Szövetség elnöke Bienerth Gusztáv, a MÚSZ vasárnap megválasztott új első számú vezetője, aki emellett alelnöke a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatnak, illetve ő a turizmusért felelős kormánybiztos is.

Bienerth Gusztáv teljes körű felülvizsgálatot és változásokat ígér FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Lufi

MÚSZ - Komikusan választották meg Gyárfás utódját (Fotók)

Komikus jeleneteket sem nélkülöző tisztújításon választotta meg elnöknek a leköszönő Gyárfás Tamás helyett Bienerth Gusztávot a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közgyűlése. Az új vezető neve mellett csak az igent lehetett bejelölni a szavazólapon, a másik két elnökjelölt, Hornyák Viktor és Tóth István nem kerültek fel a listára, így el sem indulhattak a pozícióért. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! FOTÓK: MOLNÁR ÁDÁM

Döntött a MÚSZ - Bienerth lett Gyárfás utóda

Bienerth Gusztávot választották meg vasárnap a Magyar Úszó Szövetség elnökévé a MÚSZ rendkívüli közgyűlésén, amelynek egyetlen napirendi pontja az új elnök megválasztása volt. Bár Hargitay András szövetségi kapitány javasolta Gyárfás Tamás leköszönő elnök örökös tiszteletbeli elnökké avatását, ezt a szavazást végül elhalasztották. Az első fordulóban a három jelölt közül csak Bienerth kapott elegendő támogatást, így egyedül ő maradt hivatalos elnökjelölt, később pedig 146-ból 126 szavazattal elnöknek is választották.

Bienerth Gusztáv (balra) Gyárfás Tamással. FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

MÚSZ-elnökség - A kormány Bienerth Gusztávot választaná

Június közepére készül el a szinte teljesen átépített Komjádi Uszoda, amely a nyári vizes világbajnokság edzőközpontja lesz. Ezt Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője jelentette ki azon a sajtóbejáráson, amelyen Seszták Miklós fejlesztési miniszter elmondta, Bienerth Gusztávot támogatná a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vasárnapi elnökválasztásán.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (j). Balról Bienerth Gusztáv, a 2024-es magyarországi olimpiai pályázat alelnöke (b
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang