úszás;MÚSZ;Bienerth Gusztáv;

Vasárnap a küldöttek előtt adhat magyarázatot Bienerth. FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Teljesítetlen ígéretek

Szembesíthetik a küldöttek Bienerth Gusztáv elnököt a be nem tartott ígéreteivel az úszók vasárnapi, éves közgyűlésén.

Forrnak az indulatok a háttérben a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vasárnapi évi rendes közgyűlése előtt, ami minden bizonnyal nem lesz egy békés összejövetel. A vihar oka az elnök, Bienerth Gusztáv, aki be nem tartott ígéreteivel és többek szerint elfogadhatatlan kommunikációjával rengeteg ellenséget szerzett magának január 8-i megválasztása óta.


Lapunk úgy tudja, Bienerth elkezdte egyenként felhívni az egyesületeket, és emlékezteti őket arra, hogy a MÚSZ növelte a támogatásukat, és azt mondja, reméli, a klubok tudják, kinek köszönhető mindez. Tóth megerősítette mindezt, bár hozzátette, őt ebben a témában még nem hívta a MÚSZ irányítója.„Behívott az irodájába, azt ígérve, hogy minden kérdésemre válaszol, de a látogatásom után sem tudtam többet, mint előtte" – hangsúlyozta Tóth. – Megígérte, hogy negyed évente internetes fórumon bárki kérdezhet tőle, és mindenre válaszol. Az első rész teljesült, több mint négy hónappal a megválasztása után volt ilyen lehetőség, de az érdekes és fontos kérdésekre nem kaptunk választ.”

Tóth István, a szentendrei Honvéd Kossuth Lajos Sportegyesület elnöke a Népszavának elmondta, Bienerth semmilyen kínos kérdésre nem ad választ.

Az előző közgyűlésen felmerült, hogy a MÚSZ-t 23 évig irányító Gyárfás Tamást válasszák meg tiszteletbeli elnöknek. A küldöttek arra szavaztak, hogy megfelelő elkészítés után a mostani közgyűlés tűzze napirendre ezt a kérdést. Bienerth azonban a legutóbbi elnökségi ülésen megszavaztatta a testülettel, hogy ez a téma ne kerüljön be a napirendek közé.

„Az elnök az elnökséggel felülbíráltatott egy közgyűlési határozatot, ami törvénytelen - jelentette ki Tóth. – Szeretném hangsúlyozni, hogy nekünk lényegtelen, ki a szövetség elnöke. A sportág szereplői azt szeretnék, hogy rendben menjenek a dolgok. Az nem normális, hogy a világbajnokságra készülő Cseh László a MÚSZ hibájából úgy tud elutazni külföldi edzőtáborba, hogy magánember fizeti ki az útiköltségét. És az sem fordulhat elő, hogy megpróbáljanak ellehetetleníteni valakit, aki a nemzetközi szövetségben fontos vezető pozíciót tölt be, márpedig a MÚSZ elnöke most azon fáradozik, hogy Gyárfás Tamást kiszorítsa a nemzetközi szövetség alelnöki pozíciójából.”

A MÚSZ elnökének kijelentéseiből az derül ki, nagyon elégedett magával, közben pedig olyan hibát követ el, amellyel nemcsak magát, hanem az egész sportágat lejáratja. Lapunk birtokába került egy levél, amelyben Bienerth meghívja a sportági szövetségek elnökeit az úszók Budapest-bajnokságára a Duna Arénába, a vizes-vb helyszínére. Az a kisebb gond, hogy Bienerth szerint az Aréna „lélegzetállító épület”, de a magyar nyelv helyes használata mellett a tényekkel sincs tisztában: azt állítja, hogy a Budapest-bajnokság június első hétvégéjén az a sportesemény, amelyre első alkalommal bemehetnek a nézők a vizes-vb helyszínére. Ez azonban nem igaz: május 25-27. között rendezik a vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjét a Duna Arénában, két magyar együttes, a Szolnok és az Eger részvételével. Lehet, még Bienerthnek is van VIP-belépője az eseményre…

A labdarúgó NB I mai, utolsó előtti fordulójában eldőlhet a bajnoki cím sorsa és a kiesés kérdése is.