„Ez a tanév úgy indult el, hogy a NER centralizált, bürokratikus oktatási rendszerét működtetik tovább”

A Tisza-kormány megalakulása után közölte, hogy száz napig visszavonul a nyilvánosságtól. Miért döntött így?

Én ezt „nyilvánosságdetoxnak” neveztem. Egyfajta érzelmi állapot miatt döntöttem így. Kicsivel több mint másfél évtizedig tartott az az időszak, amíg én egy karakán, következetesen rendszerellenes diskurzust folytattam. Már 2011 végén úgy gondoltam, itt nemcsak arról van szó, hogy egy dilettáns, szörnyű kormányzás jött létre, ami rosszaságokat csinál, hanem egy teljesen autokratikus rendszert építettek ki minden nagy közszolgáltatási területen. Volt, ahol ez ellenállásba ütközött, máshol lassabban haladtak vele, és volt, ahol egyik napról a másikra alakítottak át egész rendszereket. A közoktatás az utóbbi kategóriába tartozott. A 2011 decemberében elfogadott köznevelési törvény egy beteg, autokratikus konstrukció volt, aminek csak egy célja volt: a politikai kontroll. Tehát másfél évtizedig egyfajta ellenállási üzemmódban működtem, majd ez év április 12-e után elkezdtem azt érezni: ha valaki független elemzőként próbálna egy új helyzetben tevékenykedni, az olyan, mintha Szkülla és Kharübdisz között kellene hajóznia.

Mit ért ez alatt?

Ebben az esetben a Szkülla az az állapot, amikor boldogok vagyunk a rendszerváltástól, és kritikátlanul elfogadunk mindent, amit az új kormányzat csinál. A szakmában, az oktatási szektorban néhányan még mindig ebben az érzelmi állapotban vannak. A Kharübdisz pedig itt azt jelenti, hogy az ember nem tudja abbahagyni a folyamatos ellenzékiséget, és továbbra is hiperkritikus attitűddel közelít bármihez, amit a kormány csinál. Ez sem jó hozzáállás, mert a konstruktív kritika azt jelenti, hogy elismerem, ha valami jó irányba megy, de nem adom fel az integritásomat, és kritizálom, ha valamiről jól dokumentálhatóan látszik, hogy rosszul fog működni. Ezért is volt szükségem szünetre: akkor szerettem volna véleményt formálni, amikor már nem a saját vágyaimat akarom viszontlátni a kormányzati intézkedésekben, hanem már konkrétan történt valami és van miről beszélni. De ez alatt az idő alatt is figyeltem: mire letelt a száz nap, már volt legalább húszoldalnyi jegyzetem arról, mit csinált a kormány, ezeknek milyen hatása lehet, milyen mintázatba illenek bele.

Ez alapján mit gondol a Tisza-kormány eddigi intézkedéseiről?

Történtek olyan lépések, amelyeket szükséges volt megtenni. Emellett nem tett meg a kormány néhány olyan lépést, amelyet megtehetett volna. Szerencsére még nem nagy számban, de megtett olyan lépéseket is, amelyeket nem kellett volna. Bár bizonyos ügyekben – mint például az energiaválság vagy az uniós pénzekhez való hozzáférés – olyan kormányzóképességet mutatott fel az új kormányzat, aminek a nyomát sem láttuk az elmúlt 16 évben. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan az látszik, hogy még nem kezdtek el valóban működni a minisztériumok. Az új minisztériumok – köztük az oktatási tárca –, amelyeknek nincs jogelődjük, nem tudtak elkezdeni működni, nincs költségvetésük, alig vannak embereik. Ezért nagy számban alkalmaznak a korábbi kormánytól örökölt embereket, akik lényegében nem csinálnak semmit, miközben az újak között vannak, akik önkéntesként dolgoznak, fizetés nélkül. A másik, amit látok, hogy nagyon erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból, ami leginkább a személyzeti politikán látszik. Ha valaki ismeri a kormányzati működést, pontosan tudja: ha kormányra kerül egy párt, megszerzi a kontrollt egy minisztérium felett, azonnal legalább 200-250 emberre van szüksége. A Tiszának nem voltak emberei az oktatási szektor irányítására, akik a minisztérium különböző területeit vezetnék, háttérintézményekben dolgoznak, elemzéseket végeznek, speciális területekhez értenek. Még mindig egészen döbbenetes káderhiány van.

Mi az, amit meg kellett volna tenni, de nem történt meg?

Arra például nem számítottam, hogy még szeptember közepére sem jut el odáig a kormányzat, hogy csináljon egy olyan gyors költségvetési módosítást, amelyben elkülönít egy sort a minisztériumok költségvetése számára. Nincs olyan sor a magyar állami költségvetésben, ami az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium forrásait részletezné. Ezért nem lehet felvenni embereket, nem lehet kitenni a szűrét régi embereknek. Emellett nem kezdődött meg a háttérintézmények kialakítása sem. Az oktatási tárcának már első lépésben nagy szüksége lett volna egy kutató-fejlesztő intézetre, de ilyet nem hozhattak létre, ezért kínjukban kitalálták, hogy az eddig középirányító szervként működő Klebelsberg Központot alakítják át kutató-fejlesztő intézetté, ami elég nagy marhaság, mert hivatalnokokból nem lehet kutatókat, elemzőket, tantervfejlesztőket faragni. A magyar oktatáskutatás egyébként is nagyon lerohadt állapotban van, az empirikus kutatásokat szinte teljesen megszüntették az elmúlt időszakban, ami azt is jelenti, hogy nagyon nagy tudáshiány alakult ki. De a legnagyobb hiányérzetem, hogy még mindig nincs következetes stratégiai kommunikáció az oktatási tárca részéről.

Ehhez képest a nyár folyamán elég aktívnak mutatkozott a minisztérium, legalábbis a Facebook-posztok száma alapján. Történtek bejelentések, intézkedések is; ezekről mit gondol?

Eddig lényegében csak olyan intézkedések történtek, amelyekhez nem kellett szervezet, nem kellett kialakult apparátus, nem kellett költségvetési forrás. Ezek többnyire bizalomerősítő intézkedések. Ami a stratégiai irányt illeti, kizárólag dilemmák vannak.

Ezért nehéz is különbséget tenni kormánykommunikáció és propaganda között. Bár sok szakmai egyeztetésről készült Facebook-posztot láthattunk, ugyanakkor semmilyen stratégiai reflexió nincs arról, hogy ezeknek mi lesz a következményük, rendszerszinten hogyan gondolkodik az oktatásirányítás konkrét ügyekről. Egy példa: Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter nem engedélyezte egy vidéki egyházi gimnázium számára, hogy nyolcosztályos képzést indítson, mert ez helyben tovább erősítené az iskolai szegregációt. Ez teljesen rendben van, és önmagában azért is nagy dolog, mert az elmúlt 16 évben ha az egyház kért valamit, szó nélkül megkapta. De arról egy szó sem esik, a minisztérium tervez-e bármi olyasmit, hogy a mára brutális mértékűvé vált szociális szelekciót és etnikai szegregációt csökkentse a jövőben. Tehát ilyen kockázatkerülő, konkrét ügyekhez kapcsolódó kommunikáció folyik, de arról semmit sem tudni, hogy magát a rendszert milyen irányba szeretnék megváltoztatni. Bármi felmerül, mindenre azt mondja a miniszter, készül egy új stratégia, és lesz egy új Nemzeti alaptanterv. Ami a dolgok 99 százalékára nem válasz. Ráadásul úgy nem lehet előkészíteni egy reformot, hogy semmilyen reflexió nincs arról, az oktatási kormányzat mit örökölt az előző rendszerből. Miközben Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter folyamatosan arról beszél, mekkora katyvasz van az egészségügyben, az oktatásirányítás vezetői semmit sem mondanak arról, milyen örökséget kell felszámolniuk. Szóval az egyik legnagyobb bajom a stratégiai hallgatás a minisztérium részéről, valamint az ennek következtében kialakult bizonytalanság. Az oktatási rendszer szereplői így nem tudják, mire számítsanak, nem lehet felkészülni semmire.

Biztos, hogy ez „stratégiai hallgatás” a minisztérium részéről?

Én úgy látom, hogy nem egységes az oktatási tárca vezetése. Vannak régi motorosok, a NER-ből örökölt öreg, rutinos bürokraták, akiknek nem hiszem, hogy érdekükben áll bármit megváltoztatni a rendszerben. Csak ahhoz értenek, hogy a régi, centralizált, adminisztratív, politikai kontroll alatt álló rendszert valahogy elműködtessék. Aztán van néhány új vezető, akinek gyönyörű szakmai elképzelései vannak, de még soha nem dolgozott a közigazgatásban, nagy intézményrendszerek irányításában. Szerintem az ő fejükben csak az van, hogy a „gyermekközpontú oktatás” gondolatát népszerűsítsék – ami egyelőre nem több politikai terméknél –, de konkrét oktatáspolitikai terveik nincsenek. Azt tudom, hogy Lannert Judit miniszternek vannak tervei, de én úgy látom, hogy a miniszter elég erős politikai kontroll alatt áll, és néhányszor valószínűleg már a kezére csaptak, hogy ne mondjon olyanokat: be kell zárni a kisiskolákat, vagy az egyházi iskolák csak akkor működhetnek, ha felvesznek roma gyerekeket is.

Felülvizsgálták a tankerületi rendszert, a pedagógusok, iskolaigazgatók nagyobb döntési szabadságot kaptak – ezek nem előremutató intézkedések?

Nehéz minősíteni, mert ezek egyszerűen nem történtek meg. A tankerületi rendszert nem alakították át, csak lecserélik a vezetőket. Attól, hogy a Klebelsberg Központot mint középirányító szervet kiiktatták, a tankerületeket pedig közvetlenül a minisztériumnak rendelték alá, a rendszer maga lényegében változatlan. Az iskoláknak nincs saját költségvetésük, nincs valódi, helyi döntési jogosultság, az iskolavezetőknek továbbra sincsenek munkáltatói jogaik. A jogszabályban az van, hogy bevonják őket a személyi döntések meghozatalába. A munkáltatói döntések része az is, hogy megállapíthatnak fizetéseket, de erre nincs lehetőség, ha az iskolának nincs költségvetése. Még a tankerületek büdzséjén belül sincsenek külön iskolai költségvetések. Ezért is érdekelne a tankerületek átvilágításáról szóló jelentés, de az nem nyilvános.

Ezzel kapcsolatban azt a választ kaptam a minisztériumtól, hogy a jelentés döntés-előkészítő anyag jogszabályi változásokhoz, ezért nem tették közzé.

Az, hogy valami azért nem nyilvános, mert „döntés-előkészítő anyag”, a NER egyik varázsszava volt. Mindenesetre amik eddig történtek, szépen kommunikálható kozmetikai intézkedések, de maga a rendszer változatlan. Ez a tanév úgy indult el, hogy a NER centralizált, bürokratikus oktatási rendszerét működtetik tovább. Ami nem lenne baj, ha az oktatásirányítás augusztus elején kijelentette volna, hogy most nincs más választás, egyelőre így lehet tovább működtetni a rendszert, de ügyelünk rá, hogy ne legyenek vadhajtások, hatalommal való visszaélés, korrupció. De nem mondtak semmi ilyesmit, ami azért is probléma, mert egy bürokratikus apparátuson keresztül nem lehet szakmai változtatásokat bevinni egy iskola működésébe.

Nemrég közölték a 2025-ös PISA-mérés eredményeit: a magyar diákok az eddigi legrosszabb teljesítményt nyújtották szövegértés és matematika terén. Ebben mekkora szerepe van az oktatáspolitikának?

Jelentős szerepe van. Az adatokból valóban az látszik, amiről Lannert Judit miniszter is beszélt: globális válságban van az oktatás. Ám én ezt azzal egészíteném ki, hogy ez nem általános krízis, hanem globális alkalmazkodási válság. Az olyan folyamatok, mint a Covid hosszú távú hatása, a technológia folyamatos hatása, az online jelenlét hatása, mind szerepet játszanak az iskolai teljesítmény alakulásában, ám ez a globális trend Magyarországot tényleg letolt gatyával találta meg. Az elmúlt 15 évben létrejött nálunk egy olyan rendszer, amely képtelen alkalmazkodni, képtelen az innovációra. Nem általában az a baj, hogy a gyerekek nagyon intenzíven használják a digitális felületeket, hanem az: az oktatási rendszer nem integrálja ezeket a tanulási folyamatba. A szingapúri vagy az észt tanulók sem használják kevesebbet az online platformokat, mégsem romlanak az eredményeik, mert ott megtalálták azokat a módszereket, amelyekkel a technológiai újításokat be lehet csatornázni a tanulási folyamatokba. Ezzel szemben Magyarországon kitiltották az okostelefonokat az iskolákból. Az pedig, hogy a gyerekek sokat használják a kütyüket, és ezért romlanak az eredményeik, nem menti fel az oktatáspolitikát a felelősség alól. Ez most egy jó lehetőség lenne – vagy lett volna – arra, hogy az oktatásirányítás jól kommunikálja a problémákat és stratégiai célokat fogalmazzon meg, de egyelőre nem történt ilyen.

Mire lenne most a legnagyobb szükség? Világos oktatási stratégiára? Új Nemzeti alaptantervre?

Kellene valamilyen „hordozóprojekt”, amihez hozzá lehet igazítani minden mást. Én azt mondanám, ez egy új közoktatási törvény megalkotása lehetne. Ha nagyjából sikerülne belőni, mikorra kell egy új közoktatási törvényt bevezetni, abból visszaszámolható, hogy mennyi idő alatt kell egy stratégiának látszó tárgyat elkészíteni, amit egyeztetni kell, el kell végezni a legkülönbözőbb elemzéseket, hogy milyen forrásokra, intézményrendszerekre lesz szükség. A törvény egy jó kritikus ösvény, mert kalkulálható időtávokat teremt, és a kidolgozása közben nagyjából le lehet válogatni, hogy milyen ügyeket kell tisztába tenni, megtervezni, előkészíteni. Szerintem az lenne a jó, ha az oktatási minisztérium azt mondaná, elkezdjük egy törvénymegalapozó stratégia elkészítését, aminek ekkor vagy akkor lesz egy első változata, bemutatjuk, kik dolgoznak rajta, ennek alapján pedig fel lehetne építeni egy cselekvéssort, amelyből arra is lehetne következtetni, négy év alatt hova szeretnénk eljutni. De most még azt sem tudjuk, hogy a jelenlegi oktatásirányítás meddig akar eljutni négy év alatt.