„A Placcc Fesztivált 2008 óta szervezzük meg, a fókuszában a köztéri és a helyspecifikus művészetek állnak, 2021 óta pedig van külön ökológiai fókuszú blokkunk, a Sensing the City, amely kifejezetten környezeti problémákra, kérdésekre reflektál, melyeknek erős az aktualitása. Ez lehet akár politikai, társadalmi és kulturális témájú is” – mondta a Visszhangnak Nánay Fanni, a Placcc Fesztivál művészeti vezetője. Az alkotókat nyílt pályázati úton és anonim módon választja ki egy háromfős bizottság, a művekhez pedig tematikus beszélgetéseket is szerveznek.
A Placcc pedig évről évre növekszik: az idén négy külföldi művész is részt vett az eseményen, és magyar szakemberekkel dolgozott együtt például kortárs táncprodukción, részvételi színházi előadáson, illetve GPS-alapú városi játékon.
A programok másfelől aktuális kérdéseket érintettek: a Sensing the City szekcióban például Szabó Kristóf Ecological Backup System című projektje a városi beépített területek és a zöld területek viszonyára reflektált, Jody Wood Magyarországon élő amerikai alkotó Mobility Garden című műve a komposztálás, fermentálás gyakorlatain keresztül mutatta be a közösségi gondoskodást, Móró Zsófia képzőművész ERŐ-MŰ – From Red to Green című alkotása pedig a nyolcvanas évekhez nyúlt vissza.
– Utóbbi mű az akkori környezetvédelmi civil mozgalmak történetét és emlékezetét kapcsolta össze a jelenkor környezeti problémáival és a Duna értelmezéseivel, hisz a folyóra tekinthetünk úgy, mint erőforrásra, illetve mint látható és nem látható élőlények otthonára is – mutatott rá Bubla Éva, a Sensing the City kurátora.
Gátat szabtak a gátnak
A Placcc Fesztiválon mi az ERŐ-MŰ installációt néztük meg, amely műanyag és fémvödrökből állt, rajtuk olyan feliratokkal és szlogenekkel, melyeket a Duna Mozgalom résztvevői írtak a transzparenseikre 1988-ban, hogy tüntessenek a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítése ellen, illetve a politikai változásért: „Szavazz a Dunára”, „Kié a Duna? Kié az ország?”, „Demokráciát vízlépcső helyett”, „Országomat egy vízlépcsőért”, „Erő-Mű-Vész”, „Erő-Mű-Tét” és „Gátat a gátnak”.
Az installáció másrészt nemhiába került Budapesten a Vörösmarty térre, ugyanis 1988-ban innen indult el a tömeg tüntetni a Kossuth tér felé. – Itt akkor körülbelül húszezres tömeg gyűlt össze, ami a Kossuth térre érve még nagyobb lett.
Ez volt a rendszerváltás előtti legnagyobb demonstráció, 1956 óta pedig a legnagyobb tüntetés a Kossuth téren. Bár a gát megépítése ellen indult az egész tiltakozás, azért is volt ekkora támogatottsága, mert minden oldalról jöttek az államhatalom ellen tüntetni.
Másrészt ezeknek a szervezeteknek a tagjai gyakran találkoztak és szamizdatokat adtak ki, s a mai zöldmozgalmak és környezetvédelmi szervezetek előzményeinek tekinthetjük azokat – világította meg az alkotó, Móró Zsófia képzőművész.
Gondoskodás külső és belső tereinkről – Mi történik, ha elkezdünk egy köztérrel szeretetteljesen foglalkozni?Mozdulatlanul maradás: a lakhatás válsága, kiváltsága, és a segítőkész művészetVizet hoztak, tudást adtak
Zsófia viszont a közönséget is be akarta vonni a projektjébe, így közösségi performance-ot szervezett, melynek keretében a résztvevők az installáció egy-egy vödrét megfogták, majd egy aktív zöldszervezet tagjának a kíséretével a rakparthoz sétáltak, ahol a Dunából merítettek vizet, azt visszahozták a térre, hogy aztán újabb vödörrel ismételjék meg ezt. Útjuk során az aktivisták beszéltek nekik környezetvédelemről és aktivizmusról, hogy ezáltal bővítsék a tudásukat.
– Mindez metafora is, hisz a résztvevők mozgásban tartották a vizet, és az erőművet is megidézték. Egy aktivista pedig mindig egy résztvevővel sétált, így személyesen tudta átadni neki az ismereteit.
– Ez nekem is újdonságot jelent, mivel ez az első performatív projektem, ami 2026 Magyarországán, köztéren nem egy megszokott befogadási szituáció. Nincs ennek akkora közönsége, így a művészetben ez lehetőséget ad a kísérletezésre, és új utakat képes nyitni – érzékeltette Zsófia.
S hogy melyek azok a zöldszervezetek, melyekkel felvette a kapcsolatot? A Levegő Munkacsoport, mely főként a légszennyezettséggel foglalkozik, a VízŐrzők, mely a vízmegtartásért felel, a Dunakanyar Környezetvédő Egyesület, mely Nagymaroson fejti ki tevékenységét, a Fák a Rómain, amely éveken át azért küzdött, hogy ne épüljön mobilgát a Római-parton, és ne vágják ki a területén a fákat, míg a Göd-ÉRT Egyesület a helyi akkumulátorgyár szabályos működéséért és a lakosság védelmében tevékenykedik.
Küzdeni a tehetetlenség ellen
– A Placcc Fesztivál tevékenységét jó ideje követem, így határoztam el, hogy pályázok. Vannak olyan munkák, mint egy performatív mű, ami nem eladható, és nehezen lehet rá támogatást szerezni, a Placcc viszont pont ezeknek a megvalósítására kínál lehetőséget. A pályázatot tavaly adtam be, és azért éreztem relevánsnak, mert az idei választások előtt kérdésként merült fel bennem, hogy mi lenne ma az a lényegi kérdés vagy közös ügy, ami mentén szerveződnénk, kiállnánk vagy rendszert váltanánk – mondja Zsófia. Majd hozzáteszi: – A nyolcvanas évek azért érdekel, mert az előző kutatásom a kilencvenes évekkel, vagyis az 1989-es rendszerváltás utáni időszakkal foglalkozik, azzal az átmenettel, amikor a társadalom és az egyének irányvesztettek lettek. Ezúttal viszont ennek az előzménye, a rendszerváltás érdekelt, melyben a bős–nagymarosi vízlépcső megépítése elleni tiltakozás meghatározó pont volt.
Nem gondolta továbbá, hogy ebben az évben a Dunának olyan alacsony lesz a vízállása, ami miatt újra előtérbe kerül a folyó helyzete. – Az idén még szimbolikus eset is történt,
Paksnál a fenékküszöb építéséhez a folyómederben két és fél tonnás betonkockákat helyeztek el, melyek a korábbi, bős–nagymarosi beruházásból maradtak meg. Tehát ez esetben nemcsak szellemi, de fizikai örökségről is beszélhetünk
– mutatott rá a művész.
Úgy látja, hogy a jelenkort a polikrízis kifejezéssel lehet a leginkább jellemezni, melynek lényege, hogy a különféle válságok – mint a klíma- és energiakrízis – felerősítik egymást. A szakmai szervezetekre ezért is van szükség, hiszen azok segítségével lehet átadni azt a tapasztalatot és tudást, mellyel a kríziseket mérsékelni lehet.
– Az előző kormány alatt a környezettel foglalkozó intézmények – például a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (Vituki) – megszűntek, sőt a civil szervezeteknek sem volt együttműködési lehetőségük. Most viszont esély van arra, hogy a szakmai véleményüket meghallgassák a döntéshozók.
És bár a társadalomra jellemző a tanult tehetetlenség, mert mindent az államtól várunk el, mi is aktív részesei lehetünk a változásoknak, már lokális szinten is.
