Szanda festői palóc falu a Cserhát szívében, a vulkáni hegyormon álló Szanda-vár lábánál. Noha az Árpád-kor óta lakják, napjainkban nem sokkal könnyebb megközelíteni: MÁV–Volánbusz kombóval, két átszállással – ha jó a csatlakozás – három óra alatt juthatunk ide Budapestről, bár autóval csak másfél óra az út. Mégis a nyugalom, a természet közelsége és az olcsó ingatlanárak miatt több, jellemzően budapesti értelmiségi család keresett itt menedéket a Covid alatt. Azóta még többen követték a példájukat, noha a kereslet hírére jócskán megugrottak az erősen felújítandó parasztházak árai is.
A beköltözők többnyire home office-ban dolgoznak vagy szabadúszók, mint a faluközpontban játszó kiskamaszok szülei, akik között van programozó, pszichológus és privát séf is. A fiúk izgatottan sorolták, miket lehet itt szabadon játszani, a focitól az erdei bunkerépítésig. A szüleikkel kirándulnak, néha a szabad ég alatt alszanak. A pesti életükből csak az Aldi hiányzik, ami estig nyitva van, és nagyobb a választék, mint a helyi kisboltban. De van fagyizó, a kocsmában pedig csocsóasztal, ahol játszhatnak, amíg a felnőttek beszélgetnek. A beköltözők és a falusiak között akadtak súrlódások, de általában véve jónak mondható a viszony faluszerte, sok személyes kapcsolódás képez hidat az egyesek szerint mesterségesen elválasztott csoportok között.
Posta a Közért
Szabadkai Vera és Kiss Ida, a Szandai Energiaközösség szervezői a régi posta épületében fogadnak, melyet pár hete közösségi munkával csinosítottak ki, és most Posta a Közért néven üzemel. Mellettük a kovácsműhely volt, ami később szakrendelőként működött, de jó ideje üresen áll, a kettő közötti kis helyiség pedig a Szanda Kondi, ahol a fiatalok edzenek. Három éve zárták be a postafiókot, amit visszakapott az önkormányzat, majd Idáék pályáztak az épületre, hogy közösségi innovációs irodát nyithassanak itt – az önkormányzat pedig örült a tartalomnak és az együttműködésnek.
A lambériás fal mellett a helyi műanyagüzem gyermekkorunkból ismerős, fröccsöntött műanyag „Presszó” székei sorakoznak – igazi retró életérzés a linóleumpadlóval és a régi kartotékkal. Ida nevetve meséli, hogy a postáskisasszonyok nagyon szerették a celluxot, sokat kellett kapirgálni a festés előtt.
Bözsi néni, az egyik szépkorú szandai személyében két „helyi hagyomány” is találkozik: 33 évig ő varrta a kis ruhákat és öltöztette a Máriácskát, a helyi káponka kis szobrát (a palóc kápolna itt út menti kegyhely), emellett a műanyagüzemben dolgozott. Ő mesélte Veráéknak, hogy egy időben az üzem hetven asszonynak adott munkát, mára már csak ötnek. Az anyai ágon öröklődő hagyomány túlélte a változó időket: Máriácskát a mai napig öltözteti Kavas Zsuzsanna, aki az idelátogatóknak is szívélyesen mesél az unikális szandai tradícióról.
Az elvándorlás azonban nem állt meg, az egyik legnagyobb hiány a faluban a munkalehetőség: az aktív korosztály, a hagyományokat őrző nagyszülők unokái, gyermekei szinte teljesen hiányoznak a falu hétköznapjaiból.
Sokan ingáznak például Balassagyarmatra, helyben az önkormányzat a legnagyobb munkaadó. Jelenleg a pálinkafőzde sem üzemel, a hivatalosan „nógrádikumnak” minősített ódon pincesoron a helyi termelők elsősorban saját fogyasztásra, illetve a szandai Bor- és Süteményversenyre készítenek pálinkát és borokat.
Volt itt korábban juh- és marhatartás, az asszonyoknak libatömés (a lúd egyben a falu címerállata, a feje fölött liliommal, előbbi Szent Mártonra, utóbbi Szűz Máriára utal), de már a háztáji is eltűnőben. A települések határában lévő szántóföldek zömét Tóthpál Árpád mezőgazdasági vállalkozásában művelik meg, ő előtte 25 évig a Szandáért Egyesület elnöke volt. Emellett már megjelentek az új generációs, regeneratív gazdaságok is. A legrégebbi ezek közül a terényi MagosVölgy Ökológiai Gazdaság – Dezsény Zoltán és felesége, Judit vegyszermentes, talajmegújító módon működő mintagazdasága immár 150 családot számláló kosárközösséget lát el terményekkel, emellett oktató- és szemléletformáló munkát folytatnak, akárcsak a Galambház Egyesület, amely a Mulcsosház közösségi szálláshelyet és a terényi ökoiskolát is működteti. Vagy helyben a 2015 óta sikeresen működő Szandaszögi Ökokertészet és a sokkal frissebb Terra Szanda, egy fiatal holland–magyar házaspár vállalkozása. Magyarnándorban pedig ott az Ég és Föld Szociális Ökokert, amelyről korábban készítettünk riportot – ezek a pontok mind részei a nógrádi térség „zöldhullámának”, amelybe a Szandai Energiaközösség tervei is illeszkednek.
Ég és föld egy zöldségközösségben összeérAz energiaközösség szakértői munkája mellett Ida augusztusban építőtábort szervez építészhallgatók számára Szandán, melynek során szaunát építenek a sportpálya mellett, amelyet szintén közösségi rendszerben fognak működtetni, és a település turisztikai kínálatát is bővítik. Vera pedig a Galambház Egyesülettel és a helyi önkéntesekkel a játszótérnél tankertet alakít ki.
A közösségi irodát egy-két praktikus dologgal szeretnék még felszerelni, nyomtatóval és internettel például, hogy jöhessenek ide dolgozni is az emberek. Munkájukkal kiegészítik az önkormányzat tevékenységét és szolgáltatásait, foglalkoznak olyan településfejlesztési feladatokkal, amelyekre egyébként nincs forrás vagy kapacitás. Hiszen nagyon pici falvakból áll a kistérség: Szanda és Szandaváralja együtt 500 lelket számlál, Terény 340-et. De az energiaközösség a jövőben abban is együttműködne, hogy valós igényekre fordítsák a pályázati forrásokat, és fordítva: hogy ne a pályázatok diktálják, mibe raknak pénzt.
Visszatanult örökség
Az önkormányzat szomszédjában, az IKSZT-ben (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) van könyvtár meg egy „tükrös terem”, ami az ovis ballagástól a halotti toron át a tajcsiórákig mindenfélének helyet ad. A helyi dalkör, a Szandai Kövirózsák is itt próbál, a kórus pedig jó lehetőség a beköltözőknek, hogy kapcsolatot építsenek a falu idősebb lakóival, akik örömmel osztják meg velük dalkincsüket és népviseletüket.
– A máig élő hagyomány mellett, amit az alapító tagok gyerekkoruktól énekelnek, Kodály gyűjtésében fennmaradt dalok képezik a repertoárunkat. Kodály Zoltán 1914-ben, 1921-ben és 1922-ben is járt a faluban, lejegyzett 34 szandai népdalt, amelyek már kikoptak az élő emlékezetből. Egy pályázati lehetőség keretében meghívtuk Nádasdy Fanni énekest, hogy segítsen visszatanulni ezeket a népdalokat – meséli Vera, akinek a kislánya, Anna is kórustag, amióta ideköltöztek négy évvel ezelőtt.
Annácska jövőre kezdi az elsőt a terényi BPS Zöld Iskolában, ez volt az egyik vonzerő, amiért Szandára jöttek. A másik az ismeretség: Vera jó barátságban van Kökényesi Ágival, az ökoiskola alapítójával, fő mozgatórugójával. Miután egyre több kisgyermekes család költözött a környékre, felmerült az igény a saját iskolára. Kapcsolatba léptek a Budapest School franchise-rendszerben működő iskolahálózattal, végül 2023-ban, 11 beiratkozóval megnyitották Terényben az ország első, fenntarthatóságra nevelő erdei mikroiskoláját. Áginak és Verának fiatalkora óta szívügye a természetvédelem: huszonéves korukban a Zöld Fiatalok egyesületben kezdték a közösségszervezést és aktivizmust, ezért Vera olyan helyen szeretett volna élni, ahol ehhez talál partnereket.
A szálak összeérnek
Milyen az élet itt, Szandán? – kérdezzük Verát.
– Mi imádjuk! Én túl vagyok a negyvenen, szerintem ez életkori sajátosság is, hogy bár világéletemben Budapesten éltem, elegem lett belőle. Úgy érzem, kimaxoltam a városi létformát.
Iszonyatosan jólesik, hogy csönd van, itt ez a rengeteg fa, és beláthatóan kicsi a falu. Nagyon sok kedves, befogadó gesztust kaptunk, én elsősorban a kórushoz kötöm a helyi integrációmat.
Itt tényleg ismerik egymást az emberek, közben a beköltözőkön keresztül kapunk stimulálóbb élményeket is. A közösségi alapú településfejlesztésben pedig rengeteg a lehetőség. Amikor kijött az Új Európai Bauhaus uniós pályázat, javasoltam, hogy adjunk be egyet a helyi igényekhez illeszkedve. Akkor megérkezett Ida, mint mennyből az angyal, és közölte, hogy neki ez a szakterülete, és szívesen segít.
– Én úgy kerültem ide, hogy édesanyám szandai, édesapám terényi, a nagyszüleim is itt éltek, a gyerekkorom nyarait itt töltöttem – veszi át a szót Kiss Ida építész. – Korábban kereskedelmi ingatlanfejlesztésben dolgoztam, de azt gondoltam, sokkal tartalmasabb, ha a közösségi alapú településfejlesztéshez fordulok vissza. Egyrészt a családi gyökerek, másrészt a szakmai ambícióim miatt kerestem a kapcsolódást a környékbeli önkormányzatokkal, hogy hol lehetne elkezdeni ezen dolgozni. Szandán Kiss Tamás polgármester nyitott volt, és a képviselő-testület bizalmat szavazott arra, hogy kipróbáljuk a közös munkát. Közös döntéssel határoztuk el, hogy induljunk az energiaközösségi pályázaton is – idézi fel Ida.
Végül több mint 700 európai pályázó közül 70 nyertest választottak, a két magyarból az egyik a Szandai Energiaközösség volt.
Bár ez a támogatás csupán magfinanszírozást ad a munka megkezdéséhez, reményeik szerint elég alap lesz ahhoz, hogy újabb pályázati ajtókat nyisson meg előttük, egyben keretet is ad az önkormányzattal közös munkának.
Az önkormányzat mellett a helyi hagyományőrzők, az idősebb lokálpatriótákból álló Szandáért Egyesület tagjai nyújtják az intézményes hátteret. Így indulhatott el a műhelymunka, ami Ida szerint jó apropó arra, hogy kis léptékben, egy változatos közösséggel kipróbálják, hogyan lehet a településfejlesztésen a helyi szinergiákat felhasználva dolgozni, miközben ki-ki belerakhatja a munkába a saját potenciálját és erősségeit.
Válság helyett megelőzés
Az energiaközösségek Magyarországon még gyerekcipőben járnak, és a szandai az egyetlen, ami valódi közösségi részvétellel jött létre. A többi önkormányzati alapítású, és most is önkormányzati többségi tulajdonban van – míg az Európai Unióban ezek jellemzően civil kezdeményezések, amiket az energiaválságok hívnak életre.
Noha a törvényi keretek adottak az energiaközösség létrehozásához, a jogszabályi környezet nem kedvez az alapvető célnak, vagyis a közösségi alapú energiamegosztásnak. Részben a kötött tarifastruktúra, részben a nagy energiatermelők és -kereskedők monopolhelyzete miatt. Ha például valakinek lakossági szerződése van, nem vásárolhat mástól áramot, hiába termel a szomszéd többletet, ő is köteles visszaadni azt (nagyon nyomott áron) a hálózaton keresztül a nagy szolgáltatónak. Számos olyan piactorzító tényező is fennáll, ami az uniós szabályozással nem kompatibilis, ebben várnak változást a közeljövőben.
– Erre szeretnék előre felkészülni, hogy legyenek meg a közösségi alapok, létrejöjjön ez a platform – bocsátja előre Ida. – Sok workshopot szerveztünk, a vízióalkotástól kezdtük, hogy milyen jövőt képzelnek el a helybeliek tíz év múlva. A legtöbben nem csak a minél önellátóbb energiagazdálkodásban gondolkodnak, fontos szempont az is, hogy a természeti környezetet őrizzük meg, vagy a termelők portékáit helyben tudják a fogyasztók használni, egymásnak átadni. Itt merült fel a közösségi elektromoskerékpár-megosztó hálózat, illetve töltőállomás ötlete is. Az energiahatékonyság tekintetében is van sok specifikus tudás, ami a helyi épületállományra, köztük a vályogépületekre vonatkozik. Mi össze tudjuk gyűjteni a szakértőket, kivitelezőket, a különböző technológiákat, hogy ha valaki ezen gondolkodik, szakszerűen tudja felújítani a házát. Fontos még, hogy itt sokan tűzifával fűtenek, nem a leghatékonyabban. Ebben is elkezdenénk a szemléletformálást, hogyan lehet jól fűteni, és felvennénk a kapcsolatot a tűzifaellátásban érintett szereplőkkel, hogy ez is gazdaságosabban működhessen.
Ausztriában már vannak energiaközösségek, ahol a települési ellátást egy központi fatüzelésű kályha vagy geotermikus fűtőház biztosítja, ezt az energiát osztják szét a családi házak között. Ez itt talán még kissé futurisztikus, bár ez lenne a fő cél: ha akár napelemeket összekapcsolva létrejöhetne a két falu saját energiahálózata.
Később pedig lesz már egy rendszerük, hogy segítsék a helyi ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzését és erősítését, a regeneratív gyakorlatok elterjedését. Mert abban szinte mindenki egyetért, hogy különleges értéke ennek a környéknek a természeti környezet, az erdők, rétek, források.
Még nagyon sok szereplő van, aki nincs összekötve, talán nem is tudnak egymásról, de folyamatosan rakják össze a térképet. Hosszú távon így lehet a gazdasági potenciált is növelni, szem előtt tartva, hogy ezek a települések élhetők tudjanak maradni. Mert egy dolog, hogy sokan jönnének ide nyaralni, kirándulni, de számukra nem az a fő szempont, hogy a turizmusnak mi a jó, és hogy páran kivehessék ebből a profitot, hanem hogy mi az, ami az egész közösség javát szolgálja.
– Mi ezt is fenntartható léptékben képzeljük el, mert senki sem szeretné, hogy a pár száz lelkes faluban hirtelen megjelenjen ezer ember, bár néha azt gondolom, a borzasztó minőségű utak valamennyire megóvják ettől a településeket. A környék nagy előnye, hogy viszonylag közel van Budapesthez. Egyébként nagyon sok értéke is van, klassz helyi kisvállalkozók, termelők, jó szolgáltatások. Legalább két évtizede működik itt a Szandavári Diáktábor, és a szomszédos Csobánkapusztán rendezik a fenntarthatóságra is fókuszáló S.U.N. fesztivált – sorolja Vera.
Régi és új gyökerek
Csatlakozik hozzánk Rugáné Pongrácz Mária is, aki 2002-től négy ciklusban volt Szandán polgármester. Majd rejtélyes módon érkezett a fővárosból egy új jelölt, és leváltotta. Az illetővel nagyon rossz tapasztalatuk volt, emiatt Szabadkai Vera és Kökényesi Ági elindult a 2024-es önkormányzati választáson képviselőjelöltként.
– Én akkor másfél éve laktam Szandán, szóval merész vállalás volt – mondja mosolyogva Vera. – Végigjártuk a falut és szórólapoztunk. Végül nem választottak be a testületbe, de nagyon sok személyes ismeretségre tettünk szert, és a falu közösségével sikerült egy jobb, agilis és gondoskodó vezetést választanunk a falu élére. A közösségekkel való együttműködést szerintünk mindenkinek tanulnia kell, de a jelenlegi önkormányzat már sokkal transzparensebb, nyitottabb, mint a korábbi. Van fogékonyság a kezdeményezéseinkre, ami nagy lehetőség számunkra, próbálunk is élni vele.
Milyen volt itt polgármesternek lenni? – kérdezzük Máriát.
– Jó volt, egyben nehéz is. Nagy hiánnyal, vagyis hitellel vettük át a kasszát. Egyik napról éltünk a másikra, ebből azért valamelyest felhoztuk magunkat. Három év kellett hozzá és sok átszervezés, de nagyon nagy lendületünk volt az akkori képviselő-testülettel.
Függetlenként sosem voltam könnyű helyzetben. Azt gondolod, hogy függetlenként te mindenkit tiszteletben tartasz, hiszen sokszínűek vagyunk, úgy párt, mint vallás tekintetében, de mások nem így gondolkodnak. Rád ragasztják, hogy mivel nem vagy közöttük, a másik oldal vagy. Sajnos így működtek a pályázati elbírálások is.
De én gyerekkoromtól kezdve mindig közösségben szerettem dolgozni, ezt is tanultam, majd a közigazgatásban helyezkedtem el. A gyereknevelés pár évig otthon tartott, de visszatértem. Büszke vagyok, hogy a negyven munkaévem java részét Szanda község szolgálatában töltöttem – meséli Mária. Érdekes egybeesés, hogy Ida apukájával együtt dolgoztak a szügyi tanácsban, később a szandai hivatalban, míg Verával a kórusban folytatják a hagyományőrzést, most pedig mind együtt munkálkodnak az első nógrádi energiaközösség elindításán.
– Én jól voltam a nyugdíjas években, de az új polgármester, akivel korábban is együtt dolgoztunk, megkeresett, hogy most jól jönne az én tapasztalatom. Még nem látom, hogyan tudnám a szandai hagyományokkal kapcsolatos tudásomat átadni, de a hagyományőrzés, a népdalok továbbvitele jó alap erre – folytatja Mária. – Sajnos a helybeli fiatalok nem aktívak ebben, inkább azokat érdekli, aki idejöttek valahonnét. Én addig kitartok, amíg engedi az egészségem, hogy legalább valami kicsit még sikerüljön megmenteni ebből az értékből. Régebben is volt itt egy Röpülj páva dalkör, aztán 1999-ben jött a „Kultúrával a Nyugat kapujában” felhívás a millennium évére. Az akkor újjáalakult húszfős csoportunkkal továbbjutottunk a megyei döntőre, majd mi képviselhettük Nógrád megyét az országos rendezvényen a Budai Fonóban. Egy időben nemcsak népdalokat énekeltünk, hanem mi írtunk színdarabokat, kicsit vásári színjáték jelleggel. Karácsonykor és farsangkor is adtunk műsort, a kultúrház tele volt, arra azért büszkék voltunk. Csak sajnos ezek az idők azért is múlnak el, mert nincs utánpótlás. Akik akkor aktívak voltak, jó részük már nem ebben az árnyékvilágban tartózkodik, vagy idősotthonban él.
Mária ezért őszintén örült, amikor megjelentek a faluban a fiatal családok. Az ő két fia is elköltözött, Budapesten keresték a boldogulást.
– Amikor itt a lakóházak iránt nagy érdeklődés támadt, mondtam nekik, hogy akkor eladjuk a házat, gyerekek. Az idősebb azt mondta, tegyetek, ahogy jónak látjátok, a kisebbik viszont azt, hogy nem kéne, mert neki itt vannak a gyökerei. Néha rá szoktam szólni, hogy szárazok a gyökereid, kisfiam, gyere már haza! De amikor hazajönnek, kiülnek a teraszra, és látom, hogy töltődnek. Jó nekik itthon. Szép helyen, a falu szélén lakunk, onnan rálátni Szandavárra, körülöttünk már csak az igazi természet van, és mindig fúj a szél.
Erről eszébe jut, hogy a szélerőművet még meg kellene nézni, legalább próbamérésre.
– Annak idején, amikor kezdett divatba jönni, én már próbáltam, de azt mondták a képviselőtársaim, hogy minek, inkább másra költsük azt a kis pénzt. Utána leállították a programot, és most hallottam a hírekben, hogy talán újból lehet. Szerintem nekünk ezt valamilyen úton-módon meg kellene próbálni. Remélem, a mostani polgármester nyitott lesz erre, illetve hogy Idáék majd tudnak benne segíteni.
Párbeszéd és bizalom
Kiss Ida említi, hogy a kistelepülések országos szinten is küzdenek az elvándorlással, Terényben például kedvezményes lakhatással próbálták a faluba vonzani a kisgyerekes családokat. S ha már együttélés, vajon hogyan gondolkodnak az energiaközösség alapítói arról, miként lehetne ezt a sokszínű közösséget összekovácsolni?
– Én azt gondolom, és ezt is tapasztalom a munkánk során, hogy a közös ügyek tudnak nagyon jól összekovácsolni. Hiába nagyon különböző a háttere vagy az érdeke egy-egy csoportnak, ha van közös ügy, arra hajlandók társulni, és lehet párbeszédet folytatni, úgyhogy mindenképpen a közös célokat kell jól meghatározni és artikulálni – mondja Ida.
– A kórusban is lehetnénk még többen – teszi hozzá Vera. – Én ezt mint beköltöző, csodálatos lehetőségnek éltem meg a kapcsolódásra. Amit még sikeres példának érzek, az a szandai ovi részére rendezett támogató buli, ahová gazdag gyerekbarát programot szerveztünk. Olyan emberek kerültek egy légtérbe, akik azelőtt soha nem találkoztak, pedig mindenki kapcsolódik Szandához, akár itt él a családja generációk óta, akár friss beköltöző, vagy a szabadidejét itt töltő háztulajdonos. Lett egy új beiratkozó is a beköltözők közül. Mi folyamatosan ezt csináljuk, az építkezés már évek óta zajlik. Ahogy Ida is mondta,
ügyek mentén lehet és kell is összefogni, hogy az a kapcsolati háló, tudás és bármilyen kapacitás, amit a beköltözők birtokolnak, megtaláljon egy célt, ami tényleg közösségi, és a helyieknek is kedvez.
– Az Új Európai Bauhaus program egyik alapelve is az, hogy az energia- és környezettudatosság is akkor tud igazán hatékonyan fejlődni, ha ebben a lakosság és a széles civil szféra is aktívan szerepet vállal – magyarázza Ida. – Magyarországon a közösségi bevonásnak és kezdeményezéseknek ugyan van táptalaja, csak épp a bizalom nincs meg a felek között. Az önkormányzat számára a társadalmi bevonás kockázatosnak tűnik, mert nem látják az irányítási lehetőséget. A civil kezdeményezések pedig az önkormányzatiságot sokszor a hatalom reprezentációjaként értékelik, ellenpontként látják. A párbeszéd és a bizalomépítés az, aminek mentén el lehet kezdeni dolgozni, és akkor jöhetnek a közös ügyek, amelyek segítik az együttműködést, a vállalkozások fellendülését, vagy akár az esély- és munkahelyteremtést, ami szintén távlati célja az energiaközösségnek.
– Ha valahol van egy lépés, amivel előrébb mozdulhatunk, azt meg kell lépni – fűzi hozzá Mária. – Az energiaközösség nonprofit szervezet kell, hogy legyen, ha nem lesz bevételünk, akkor nem lesz. Ha meg még lesz is, amit vissza tudunk fordítani a közösség javára, azt nagy sikerként élném meg.
Ha nincs lehetőség, nem tud vele élni senki. Ha lesz, akkor viszont bárki élhet vele. Nemcsak az idejövő turisták, hanem bízunk abban, hogy akik itt élnek, egyszer csak azt mondják, milyen jó, hogy van ez az elektromosbicikli-kölcsönző, akkor kihasználom. Akár még én is kipróbálnám.
Itt az emberek többsége, magamat is beleértve, szakmai szemmel nem biztos, hogy átlátja, miről is szól ez az egész. De a közösség jólétének lehetőségét, azt látom benne.
