Elmúltam 18 éves. Szoktam pornót nézni. Élek legfontosabb szolgáltatásaival: szexuális inger gerjesztése és levezetése. Majd azzal mentegetődzöm, hogy szégyellem magam. Hát ez az. De miért? Mert nem tetszik a pozícióm. A kukkolás. És még kevésbé tetszik, hogy közvetve áment mondok nők és férfiak abuzálására. Tőlem mondhatják, hogy önként csinálják, meg hogy van köztük, aki szereti ezt a munkát. Nem, ezek az emberek arra szerződnek, hogy személyiségromboló erőszakot viseljenek el, plusz kezeljék magukban az álszent társadalom megvetését. És az már jó eset, ha szerződnek rá, és nem kényszerből kell tenniük az alvilágban.
Nem szeretem, amikor ezt a műfajt megpróbálják fehéríteni, pajkos szórakoztatásként, netán művészetféleségként feltüntetni. Merthogy a szépség, a szexualitás természetessége... Hagyjuk ezt! Érzéki örömökhöz hozzásegítettek már pornók, de a szépségérzékelésemre nem hatottak, nem lettem tőlük fesztelenebb, fantáziadúsabb, „képzettebb” az ágyban, és máshol sem. Megalázónak tartom, mikor lányok, fiúk testét castingolják, fotózzák, filmezik, aktmodellnek használják. Nyakig felöltözve! Hát ha ez annyira természetes állapot, annyira a szabadságról szól, miért nem vetkőznek le a válogatók, a művészek is? Ezzel jelezhetnék, hogy hölgyem, nem kell szégyellnie magát, nincs ebben semmi, mi sem takargatjuk a testünk. De nem, ők ruhában vannak. Így aztán hiába viselkednek kulturáltan, hiába nincs bennük semmi rossz, aljas szándék, a meztelenre vetkőztetett embert megalázó helyzetbe hozzák. Ez nem a prüdériával szembeni gesztus. Ellenkezőleg. Annak megerősítése. Ami nem véletlen,
hiszen az erotika, a pornográfia csak álszent, tabukat kijelölő társadalomban lehet tömegszükségleti árucikk.
Mindeme vonzódásokból és taszításokból egyértelműen következik, hogy behabzsoltam az RTL új sorozatát pornókirályunkról, a műfaj hazai megteremtőjéről, Kovács (Kovi) Istvánról. Az ő pályája olyan sztori, amelyet nagy hiba lett volna fiókban tartani. Baleset következtében megszakad egy ember fotóskarrierje, mire ő úgy dönt, belevág az úgynevezett felnőttfilmezésbe. Nem esik nehezére, mert az erotika komoly térfogatot foglal el fejében-lelkében. A rendszerváltás utáni évek zavarosan formálódó világában remek üzleti érzékkel él a lehetőséggel, és sikeresen felépíti pornóbirodalmát. Sztárokat teremt magyar lányokból (Monique Covet, Michelle Wild, Maya Gold), bekapcsolódik a nemzetközi iparba, számtalan díjat szerez.
A sorozat, a Birodalom első évadja lényegében ezt a felemelkedést követi nyomon hat részben.
Elképesztő szakmai ügyetlenség kellett volna hozzá, hogy ne kösse le figyelmünket, hiszen nemcsak egy izgalmas, hanem érzékeinket is izgató világot tár fel, ráadásul ez elképzelhetetlen meztelenség és erotikus forgatási jelenetek nélkül.
Kovács Dániel Richárd rendező a Bodzsár Márk vezette forgatókönyvírói stábbal ezt az alapfeladatot meg is oldja, jó színvonalon végigfuttatja a sztorit. Többre azonban nem vállalkoznak. Ennek némileg ellentmond, hogy a rendező egy interjúban azt hangsúlyozta: azok az emberi történetek érdekelték, amelyek megvilágítják, ki miért, hogyan kerül a pornóiparba, és többéves kutatómunkát is folytatott a témában. Csak hát amit a filmben látunk, azt a hasára ütve is kitalálhatta volna. Monique motivációja, hogy olyan családban nőtt fel, ahol a katonatiszt apa vadállati szinten bántalmazott mindenkit. Michelle-t kudarcos színművészeti felvételije után a sztárlét bármilyen megélési formája hajtja. Maya figurája a legérdekesebb, ő patriarchális falusi környezetből sodródik a pornózásba, amely önismereti iskola is lesz számára. Hermányi Mariann kiemelkedő színészi érzékenységgel és plaszticitással teszi izgalmassá ezt a hősnőt.
Az igazán nagy feladat persze Kovi karakterének a kidolgozása volt. Vagy inkább lett volna. Az alkotók megelégedtek annyival, hogy ez egy rakás szerencsétlenségnek kinéző, nagydarab, bumfordi pali, aki jámbor naivitással, jó szívvel, emberségesen viszi pornóvállalkozását. Igyekszik családias hangulatot teremteni, mindenkire odafigyelni, senkit sem alázni. Takács Zalán képes életet lehelni ebbe a koncepcióba, amely azonban a karikírozás irányába viszi az ábrázolást, vígjátéki alhangot adva a sorozatnak. A drámai elemek azonban sokkal hatásosabbak. Olyannyira, hogy fel is merülhet a nézőben, miért nem mélyedtek el az alkotók a tálcán kínált drámai konfliktusokban, miért nem vágtak bele egy művészi erejű összegzésbe az 1990-es évekről. Hiszen Kovi története igazán érzékletesen vázolja, hogyan tör elő az országra zúdult szabadságból a cápaszellem. Valaki próbálja ártalmatlan, szabados játéknak tekinteni vállalkozását, de lassan be kell tagozódnia az üzleti világ rendjébe, annak kíméletlenségeivel együtt. És éppen „naivitása” segíti az alkalmazkodásban, a végsőkig próbál játékosnak látni mindent. Azt is, amikor színésznőjének fejjel lefelé kell lógnia egy hentesüzemben. A főhős elnagyolt ábrázolása azonban egy pont után hiteltelenné teszi vállalkozói énjét, üzleti karrierjét. Hogyan tudott ez a mafla édi nagy bébi kiépíteni egy Birodalmat?
Túlzás persze elvárni ettől a sorozattól az Aranypolgárt, a kapitalizmus megrázó kritikáját. Pedig ráférne és ránk férne. Hiszen amikor pornószínésznők kapcsán megalázásról, bántalmazásról beszélek, elfelejtem, hogy szinte minden tárgy, szolgáltatás emberi sorsok megerőszakolását követeli. Hiszen miért kéne bárkinek egész nap szemetet hordania, ládákat cipelnie, koszos edényeket mosogatnia?
