Azt nem tudjuk, hogy „mire gondol a költő”, de azt igen, hogy mire nem. Navracsics Tibor, képviselő-jelöltként rövid videót készített, melyben még a Tisza Párt valódi programjának nyilvánossá tétele előtt bírálta a legnagyobb ellenzéki párt állítólagos elképzeléseit. Iker Károlyra, mint a Tisza feltételezett szakértőjére hivatkozott, és az ő Népszavában megjelent cikkére. (Javaslat átfogó önkormányzati reformra, Szép Szó, 2025. október 18.) Ebben a Népszava publicistája többek között arra tett javaslatot, hogy csökkentsék az önkormányzatok számát. Nem szükséges szerinte minden kis faluban önálló képviselő-testület, bár azt megengedné, hogy polgármestert válasszanak. Ezek a polgármesterek tagjai lehetnének a mostani járások területén megalakuló közös önkormányzatoknak. (Ezt Bokros Lajos már 2003-ban javasolta: „Távlatos nagyreformként célszerű előkészíteni a sok ezer hazai helyi önkormányzat összevonását és a régi járásoknak megfelelő méretű önkormányzati alapegységek létrehozását”, írta, tehát nem új a gondolat.)
Ez a konstrukció nem más, mint – Zongor Gábor, neves önkormányzati szakértő, korábbi TÖOSZ főtitkár kategorizálása szerinti – a skandináv modell, amelyben a közszolgálati feladatokat ilyen járási méretű helyi hatóságok által felügyelt szervezetek látják el, de igaz ez a rendszer Angliára is. Magyarországon ennek nincsen hagyománya, hacsak a tanácsrendszer 1950-től 1970-ig terjedő évtizedeire nem gondolunk (járási tanácsok). Bár az mindennek volt nevezhető, csak nem önkormányzatnak. Navracsics Tibor megnyugtatta híveit és a Fidesz aktív bázisának tekinthető falusi polgármestereket, hogy nem engedi önállóságuk elvételét. Minden egyes faluban legyen továbbra is önkormányzat, kerül, amibe kerül. A tudós miniszter természetesen tisztában van azzal, hogy például a mintának tekinthető német önkormányzatok sem így működnek. Az ottani rendszer ugyanis nagyon hasonlít az 1980-as évekbeli magyar községi közös tanácsi szisztémára. Bajorországban például egy nagyobb településhez sok kisebb falu is kapcsolódik. Személyes tapasztalataim szerint a régi magyar nagyközségi közös tanácsi méretű önkormányzatnál a közvetlenül megválasztott polgármestert, a tanács elnökét első polgármesternek nevezik, és a képviselő-testület tagjai között vannak a csatolt települések (társközségek) vezetői is, akiket csak simán polgármesternek hívnak. Egy ilyen nagyközség vagy kisebb város túl sok feladat- és hatáskörrel nem rendelkezik, legfeljebb az óvoda és alapiskola fenntartását látja el, de az iskolaigazgatót és a pedagógusokat a szövetségi tartomány minisztériuma nevezi ki. (2010 után első körben ezt a rendszert vette át a magyar kormány is, a nagyobb települések esetében, ám később még az épület fenntartásának jogát is elvették a helyi önkormányzatoktól.) A Fidesz bázisa a falusi térség, ezért jól hangzott a szlogen: Megvédjük a kistelepülések önállóságát! Más kérdés, hogy az állami támogatáson és a csekély összegű helyi adókon kívül a kisebb települések jóformán semmilyen más bevétellel nem rendelkeznek. De ezzel sem rendelkezhetnek szabadon, mert például még az igazgatási szervezet kialakításába is beleszól a kormányzat, hiszen a kisebb falvak önállóan nem alkalmazhatnak jegyzőt. Bele vannak kényszerítve a körjegyzőségi szisztémába.
Ugyanakkor Iker Károlynak, aki természetesen nem a Tisza Párt szakértője, s amint az ellenzéki párt részletes választási programjából kiderül, nem is hasznosították javaslatait, ez az elképzelése, az önkormányzati testület járási szintű összevonása a mai közigazgatási beosztás mellett nem is megvalósítható. Van olyan járás, a zalaegerszegi, melybe 84 település tartozik, köztük a székhelyen kívül még két kisváros, Pacsa és Zalalövő.
A magyar járási rendszer újbóli bevezetését megelőzte egy tudományos kutatás, amit mindenképp az akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter érdemeként kell megbecsülnünk. A 2010-től miniszterelnök-helyettesi rangban lévő miniszter ugyanaz a Navracsics Tibor, aki legutóbb a jóval kisebb súlyú területfejlesztési minisztériumot vezette. A tudományos kutatást, aminek az anyagát Csite András és Oláh Miklós kutatásvezetők jegyezték, az interneten fellelhetjük. Ebben többféle elképzelést is megfogalmaztak a járások számát illetően: a legkevesebb 104-től a 340-nél is több területi egységig bezárólag. A kutatók közbenső megoldásként 221 járást javasoltak, erre azonban nem volt fedezet. A társadalmi vitára bocsátott 160 járásból végül, a korábban kialakított kistérségi társulások számának megfelelően, 176 lett. Mivel a kutatókat nem tájékoztatták arról, hogy milyenfajta járást kívánnak létrehozni, ezért az igazgatási szempontok szerint a nagyobb, az önkormányzati szempontok alapján pedig a kisebb járásokat preferálták. Amennyiben a skandináv vagy az angol mintát kívánná követni egy reformista kormány, akkor mindenképpen külön kellene választani ezt a kétfajta kategóriát, mert közös önkormányzatba több tucatnyi település nehezen szervezhető. Azt a kérdést is fel lehetne vetni, hogy mi legyen a járások székhelyeként meghatározott nagyobb (megyei jogú) városokkal. Részei legyenek-e a járási önkormányzatoknak, vagy legyenek különálló, immár járási jogú városok. Elegendő ezeket a kérdéseket feltenni, hogy belássuk, hogy milyen bonyolult problémáról van szó. Ráadásul itt azzal az érzelmi kérdéssel is meg kell küzdeni, hogy minden kis település lakója ragaszkodna az 1990-ben elnyert önkormányzati önállósághoz.
Ami viszont szintén érdekes, de amiről nem beszél sem a Fidesz, sem a Tisza: mi legyen a vármegyékkel?
A Tisza alkotmány- és törvénymódosításában csupán azt szögezik le, hogy elhagyják a vár szót és megszüntetik a főispáni tisztségeket. Ez utóbbi azt jelenti, hogy lefejezik a megyei kormányhivatalokat és a feladatokat az azokat eddig is operatívan ellátó második ember (főigazgató) veszi át. Természetesen ezeket a pozíciókat is a politikai megbízhatóság alapján kinevezettek töltik be, így csak egy kis spórolást jelent ez a változtatás. A Tisza azt is megfogalmazta, hogy visszaállítják az úgynevezett szakigazgatási szervezetek önállóságát, bár ezen nem tudjuk, hogy mit értenek, hiszen 2010 után az első lépésben, az akkoriban kormányhivataloknak nevezett megyei igazgatási központok létrehozásakor is ez volt a helyzet. Később Lázár János, a közigazgatás egyszerűsítése címén szüntette meg ezen szakigazgatási szervek önállóságát és fokozta le főosztállyá, illetve osztállyá a korábbi ágazati intézményeket. Felvetődik annak a kérdése, hogy vajon úgy gondolják-e a szakigazgatási rendszer visszaállítását, hogy ismét a minisztériumok alá rendelik ezeket a hatóságokat. Véleményem szerint ez visszalépés lenne.
Nem kapunk választ arra sem, hogy megmaradnak-e a megyei önkormányzatok. Már 1990-ben nagy vita volt erről, sőt még korábban, 1989-ben jelentek meg cikkek olyan címmel például, hogy „... és a vármegyékkel mi lesz?”. Az egykori szerző az önkormányzati megye mellett érvelt, míg az akkor még liberális Fidesz a szabad demokratákkal együtt ezen rendszer megszüntetését szorgalmazta, és az önkormányzatok önszerveződésén alapuló, eredetileg Bibó István által kidolgozott városmegyei, és az azokból összerakott tartományi rendszer mellett érvelt. Iker Károly valószínűleg ezekkel a liberális nézetekkel ért egyet, hiszen a mai megyék helyett a közigazgatási régiók bázisán hozná létre a középszintű önkormányzatokat. A ma már gyakorlatilag kiüresedett hatáskörű megyei önkormányzatok, amelyek legutóbb még az utolsó fontos hatáskörüket, a megyei területrendezési terv jóváhagyásának jogát is elveszítették, ma csupán kicsiny politikai játékteret jelentenek a pártok második vonalában lévő szereplőinek. A Tisza a legutóbbi önkormányzati választásokon nem is indított jelölteket megyei szinten, így valószínűleg nem fájna nekik, ha feloszlanának ezek a testületek. Ennek legegyszerűbb módja az lenne, ha összevonnák a megyéket. Így például létrejönne például a közös Baranya-Somogy-Tolna megye.
Nem hiszem, hogy nagyon örülnének a mai megyei lakosok, ha teljesen megszűnne az identitásukat jelentő közigazgatási egység és az említett hármas elnevezés helyett azt mondhatnák, hogy a dél-dunántúli régió lakosa vagyok. Igaz, hogy az is problémát okozna, hogy a mostani, két-három nevű megyék hogyan lennének felsorolva. Nehezen tudom elképzelni, hogy létrejönne egy olyan területi egység, amit úgy hívnának, hogy Jász-Nagykun-Szolnok-Szabolcs-Szatmár-Bereg-Hajdú-Bihar megye. Le kellene egyszerűsíteni Hajdú-Szabolcs-Szolnok megyére. Mit szólnának viszont a jászok és a kunok, hiszen például a dél-alföldi területi egységet Bács-Békés-Csongrádnak kellene hívni. (Nem olyan régen harcolták ki a makóiak a Csongrád-Csanád vármegye elnevezést.) Így nem csak a nagykunok, de a kiskunok is eltűnnének a térképről. Természetesen megoldható lenne a helyzet, hiszen fennmaradhatnának a történelmi megyék, mint ahogy Angliában is létezik az úgynevezett ceremoniális megye (county), s ezek határai esetenként eltérnek az önkormányzati alapú közigazgatási szisztémához képest. Kétségtelenül sokat lehet pótolni ezzel a nagy-megyés rendszerrel, és meg lehetne oldani azt az anomáliát is, mely szerint a megyei jogú városok – érdekes, hogy ezeket ma sem vármegyei jogúnak hívják –, integrálódjanak a megyei önkormányzati rendszerbe. Ma ugyanis nemcsak Pest megye székhelye van a megyéjén kívül, de minden megyeszékhely önálló megyei jogú városként kívül áll a megye többi részétől, sőt a megyei jogú városok száma is egyre csak növekszik, és ma már a legalább 50 ezres népesség meglétét sem követelik meg a megyei jogú várossá nyilvánításnál. Egy ilyen regionális/tartományi rendszerben, amit akár nevezhetünk nagy-megyés rendszernek is, csupán egyetlen város lenne kiemelve, és rendelkezne regionális jogú önkormányzattal. Ez pedig Budapest. Méreténél, de főképpen lélekszámánál fogva Pest megye is önálló maradhatna, miután kiharcolták, hogy az eredeti regionális beosztáshoz képest különváljanak a fővárostól. Pest megye így továbbra is lyukas régió maradna: Alsó-Ausztria tartomány példájára (ahol Bécsből Sankt Pöltenbe helyezték át a tartományi székhelyt) az is felvethető, hogy a fővároson kívüli megyeszékhelyet jelöljenek ki, bár ennek társadalmi költségei igen jelentősek, és Magyarország nem olyan gazdag, mint nyugati szomszédja, hogy ezt megengedhesse magának.
Pest megye esetében az is felvehető, hogy a korábbi Pest-Pilis-Solt-Kiskunból miért csak a Pest maradt meg. Miért nem lehet legalább Pest-Pilis a megye neve? (Igaz, hogy szegény Solt sem került be Bács-Kiskun nevébe. Nem úgy, mint legutóbb az említett Csanád, Csongrád mellé.)
Ezek a kérdések, a megyei önkormányzatok léte, vagy nemléte, pláne a megyerendszer átalakítása, nem biztos, hogy megmozgatja az emberek fantáziáját. Nem ezek a legfontosabb kérdések. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy milyen jogköröket és feladatköröket lehet visszaadni az önkormányzatoknak. Milyen ellenőrzési jogot? Hiszen például a mai megyei gyűlések is beszámoltathatnák a mai főispáni hivatalnokokat a tevékenységükről, vagy akár a főispánok kinevezési jogát is vissza lehetett volna adni a megyegyűléseknek. Ez azonban már akkor sem volt a Fidesznek érdeke, amikor még minden megyét teljes mértékben uralt. Valódi feladatkört lehetne adni a középszintű területi egységeknek, hiszen a település- és területfejlesztési döntések igazából eddig sem a polgármestereken vagy helyi képviselő-testületeken múltak, hanem valójában a fideszes pártkatonák, választókerületi elnökök kezében voltak, és az ő javaslatuk vagy jóváhagyásuk nélkül nem történhetett fejlesztés, amire a végső pecsétet is a minisztérium ütötte rá. Egy demokratikus kormánynak abban is előre kellene lépnie, hogy hatalma megosztását akkor is megtegye, ha nem minden önkormányzati pozíciót a kormányzópárt tagjai töltenek be, és nem aszerint kellene osztani a jogköröket, hogy éppen milyen pártszíneket képvisel az adott polgármester. Azt a haladó hagyományt, hogy az ilyen döntéseket kutatások, meghallgatások előzik meg, mindenképpen folytatni kellene, hiszen a mai önkormányzati rendszer kétségkívül pazarló és különösen a középszinten megújításra érett. Első lépésben például (vár)megyék helyett regionális (nagy-megyei) önkormányzatokat lehetne létrehozni, a képviselők számát jelentősen csökkentve. Nem hiszem, hogy fájna a választópolgárok szíve a régi megyegyűlésekért...
