Olyan szélesre tárta kapuit a Zeneakadémia, hogy vasárnap színpad, zongora, kürt és fuvola – minden kiszabadult a Liszt térre. Reggel tíz órától este hétig szólt a zene, a vártnál jóval nagyobb közönséget vonzva maga köré. Az idén először megrendezett Liszt-pikniken a Bartók Konzi és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tehetségei és művésztanárai léptek fel. Közel negyven olyan zenész, akikkel az őszi évadban találkozhatunk majd.
– Azt gondolom, hogy azokat a tehetségeket, akik itt tanulnak nálunk, nemcsak a nagy színpadokon kell bemutatni. A menedzsment része, hogy megpróbáljuk őket az embereknek is megmutatni, hogy ismerősen csengjen a nevük, és hogy szereplési lehetőséget biztosítsunk nekik – fejtette ki Farkas Gábor, a Zeneakadémia rektora. Ám nem csak erről szól a piknik.
A színpad előtti nézőtér, mögötte a kósza asztalok, a lépcső, a fák alatti padok foglalói hol Debussy, hol Mozart harmóniáira nyalhatták a fagyit. Lehetett népzene, kamarazene, jazz-, ütőhangszeres vagy fúvós produkció, az élőzene bája minden látogató-éppen arra tévedő ember száját kis mosolyra húzta. Farkas kiemelte, fontosnak tartják megmutatni, hogy nem csak akkor lehet élvezni a komolyzenét, amikor zárt térben vagyunk. – Így a Zeneakadémia számára is eljött az idő, hogy egy fesztiválosabb hangulatú programot szervezzen.
– Én azt látom a diákok körében, hogy az olyan kezdeményezéseket, amelyekben a minőséget meg tudjuk őrizni, ugyanakkor közelebb visszük a zenét az emberekhez, mindig nagyon nagy örömmel fogadják
– tette hozzá a rektor, utalva a 2025. őszi, illetve a jelenlegi évadra, amelyben rengeteg formabontó programot találhatott a közönség. – Adventkor például közös gyertyagyújtásra vártuk a közönséget. Ott is bejöhetett bárki az épületbe, és kicsit együtt álltunk meg, és vártuk az ünnepeket, természetesen zenével – mesélte Kádár-Csoboth Judit, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója. A tavalyi, a százötvenedik évforduló kapcsán pedig hozzátette: – Mindenki rengeteget dolgozott azon, hogy nagyon magas minőségű produkciókat állítson színpadra, és szerintem közben mindannyian éreztük, mennyire jó ennek a történelmi jelentőségű munkának a részese lenni.
„A zenész kollégák rengeteg visszajelzést adtak, hogy nagyon örülnek”Míg tavaly a Bartók Világverseny zongora fordulója került a középpontba, idén a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny körül forog majd az ősz a Zeneakadémián. Közben tízéves lett a Kamara.hu, a zongoraművész-házaspár, Simon Izabella és Várjon Dénes fesztiválja, amely 2026-ban Frida Kahlo életműve köré épül. De nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a fiatalokra is. – Különösen a koncertévadban nagy figyelmet fordítunk arra, hogy legyenek különböző gyerekprogramok, ahol már akár öt-hat éves kortól kezdve be tudjuk vonni a gyerekeket a zene világába. Ilyen lesz például Eckhardt Gábor programja, amelyen játékosan ismerteti majd meg a kisebbekkel a zenét.
Szeretnénk őket bevonni, behúzni ebbe a gyönyörűséges világba, amelyben mi élünk nap mint nap
– mondta Farkas Gábor.
Közben a Liszt-piknik egyik fontos célja az is volt, hogy bemutassa a sok év kihagyás után újrainduló bérleteket, melyek különlegessége, hogy nevüket a Nagyterem ikonikus felülvilágítóin olvasható szavakról kapták: Ritmus, Szépség, Dallam, Összhang és Fantázia. Az új rendszer tematikus zenei utakra csábít: a Szépség bérlet világhírű kamarazenészek fellépéseit fogja össze, az Összhang a kamarazene intimebb világát mutatja be, míg a Fantázia sorozat a klasszikus zene közérthetőbb formáját kínálja majd a vasárnap délutáni közönségnek.
A piknik nagy sikerére építve pedig a Zeneakadémia szeretné rendszeressé tenni azokat az alkalmakat, amikor a közönség nemcsak hagyományos koncertlátogatóként, hanem a ház mindennapjaiba betekintő vendégként is jelen lehet. – Jó, ha félévente van egy olyan alkalom, amikor a közönség akár rejtett zugokba is bepillanthat, vagy kicsit másképp láthatja a Zeneakadémiát és az itt folyó munkát. Szerintem ez nagyon izgalmas – fogalmazott Kádár-Csoboth Judit.
Lovas parádé a Mol-toronyban?
