„A zenész kollégák rengeteg visszajelzést adtak, hogy nagyon örülnek”

Mi volt az első dolga az első rektori munkanapján?

Nem sok alkalommal jár az ember a rektori irodában, így már az ajtaját kinyitni is nagy öröm volt. Különösen azért, mert annak idején kedves tanárom, Falvai Sándor is a Zeneakadémia rektora volt. Ebben az irodában mondta el 2001-ben, hogy indulhatok a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen, amelynek szervezésében ő is aktívan részt vett. Öt éve tanszékvezetőként dolgozom az egyetemen, bemutatkoznom tehát senkinek nem kellett, így május 15-én, miután köszöntöttük egymást a kollégákkal, a rektori tanácson rögtön számba vettük a teendőket – nem keveset. Ezek a hetek amúgy is nagyon sűrűek, hiszen vizsgaidőszak van.

2023-ban nem jelentkezett. Idén miért döntött úgy, hogy pályázik?

Vigh Andrea rektori időszakában egyszer behívatott, és a megbeszélésünkön felmerült, hogy nyújtsak be pályázatot. Akkor ezt visszautasítottam azzal, hogy elsősorban még a zongoraművészi pályára szeretnék koncentrálni. Azután láttam az elmúlt másfél évet... Egyszer csak a két rektorhelyettes is megkért, hogy pályázzak. Számba vettem, hogyan tudnám összeegyeztetni az aktív szólista karrieremmel, a tanítással. Arra jutottam, hogy ha sikerül, akkor legalább lehetőségem lenne jót cselekedni. Sok mindenkivel beszélgettem, gyűjtöttem az információkat, bár belsősként már sok mindennel szembesültem. Nagyon érdekes tapasztalat, hogy a zenészek nagyjából ugyanúgy látják a világot. Példa erre, hogy Kelemen Barnabás és az én pályázatom között sok az átfedés. Mindketten ugyanebben a világban élünk, ismerjük az intézményt, ismerjük a magyar zenei élet örömeit és nehézségeit is.

Említette, hogy először fontosabb szempont volt a szólókarrierje. Hogyan fogja összeegyeztetni a rektori munkával?

A rektori teendőké a prioritás. De ha körülnézünk itt, láthatjuk Liszt Ferenc és Dohnányi Ernő portréját is. Ők olyan elődeim voltak, akik úgy tudták összeegyeztetni az aktív koncertéletüket és a vezetői munkát, hogy utóbbi volt a fókuszban. Én is zenész maradtam, és egy zenész nem tud színpad nélkül élni.

Ön a szenátus tagja volt a rektorválasztás idején. Leadta a szavazatát?

Igen. Érdeklődtem a jogászunktól és a tanszékvezetői értekezleten is felvetettem, hogy van-e esetleg összeférhetetlenség. Az volt a válasz, hogy nincs, ezért szavazzak. Így tettem, abban a helyzetben is vállaltam ezt a pályázatot. De nagyon örülök annak, hogy az utolsó voksolás alkalmával akkora volt a szavazatkülönbség, hogy nem az én voksom döntött.

Említette Kelemen Barnabást és a pályázataik párhuzamosságait, amit bárki tapasztalhat, ha elolvassa a Zeneakadémián oldalán megjelent munkákat. Szán neki szerepet?

Mindenképpen. Ő tanárunk, és a lehető legnagyobb szeretettel és tisztelettel viseltetek iránta. Már korábban beszéltünk arról, hogy ha az ő pályázata mellett fognak dönteni a szenátus tagjai, akkor én leszek az első, aki gratulál majd neki. Fordítva pontosan így történt, ő volt az első, aki gratulált nekem. A későbbiekben is fogom keresni a vele való együttműködések lehetőségét, művészként, tanárként.

Pályázatából kiderül, fontosnak tartja a Zeneakadémia egyedi szellemiségének, belső kohéziójának, jó hangulatának visszaállítását. Hogyan lehet ezt megvalósítani?

Annak idején, amikor beléptünk a Liszt Ferenc téri épületbe, a márványpultokon ott ültek az emberek. Mi még nap mint nap láttuk Kocsis Zoltánt, odaléphettünk Jandó Jenőhöz, Ránki Dezsőhöz. Azzal, hogy a felújítás után a nagy létszámú órák már nem a főépületben, hanem a Wesselényi utcai épület előadótermeiben kapnak helyet, és azzal, hogy azóta megduplázódott a tanulói létszám – jelenleg 863 –, jelentősen lecsökkent a találkozások lehetősége. Szeretnék közösségi tereket kialakítani, ahol a hallgatók, a tanárok, a koncertező művészek, az ideérkező vendégművészek olyan módon tudnak kapcsolatba lépni, hogy motiválhassák egymást.

Pályázatának egyik pontja a cigányzenei tanszék.

Ez egy hosszú távú elképzelés. A magyar kultúrának nagyon fontos része a kávéházi cigányzene, annak idején Lisztet is, Brahmsot is inspirálták ezek a művészek. Felkarolása azt eredményezné, hogy ez a különleges műfaj ne haljon ki a kultúrából. Ennek a szaknak a beindítását megfelelő alapozó képzéssel először csak középiskolai szinten, a Bartók Konziban tudom elképzelni. De nem ez a legfontosabb, hanem a zenekarizenész-képzés.

Utóbbinak miért van ekkora jelentősége?

A magyar zenei élet csúcsintézményeként fontos, hogy olyan zenészeket is képezzünk, akik későbbiekben zenekari muzsikusok lesznek. Nem mindenki alkalmas szólistának, akár a tehetsége, akár az attitűdje, személyisége miatt. Fontos megadni a növendékeknek a választás lehetőségét. És biztosítani, hogy támogató keretek között fel tudjanak készülni próbajátékokra, meghallgatásokra, hogy később könnyedén bekerülhessenek az ország vezető zenekaraiba. Legyen ehhez megfelelő repertoárjuk, hogy ne a próbajáték kiírásának pillanatában kelljen elkezdeniük a felkészülést, mert bár most is számos növendékünk bekerül rangos hazai és külföldi együttesekbe, nyilván ez sokat segítene nekik.

Mit lehet annak érdekében tenni, hogy a zenetanári pálya ne B opció legyen?

Neveltetésünkből, taníttatásunkból fakadóan mindenki úgy indul neki ennek a pályának, hogy ő lesz a következő Nagy Művész. Az idő előrehaladtával az ember megismeri a saját korlátait, föltérképezi a saját lehetőségeit, látja a saját személyiségfejlődését, kiderülhet, hogy nem kompetitív alkat, nem komfortos számára a reflektorfény, és rájöhet, hogy inkább növendékekkel szeretne foglalkozni. És ez jogos büszkeséggel töltheti el. Gondoljunk Liszt Ferencre, ő négyszáz növendéket tanított, akik azután nemcsak a budapesti Zeneakadémia tanárai lettek, hanem a szentpétervárié, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumé, így nem tekinteném B opciónak a tanári pályát.

Pályázatában jelentős szerepet szán a távol-keleti, közel-keleti egyetemeknek. A nyitás érthető, de nem hiányzik az erős nyugati pillér?

Európát azért nem tárgyaltam a pályázatomban, mert az összes fontos európai zenei egyetemmel megvan a nagyon jó kapcsolatunk. Újdonság volt viszont számomra, hogy Amerikával nem volt együttműködésünk. A New York-i Juilliard tanszékvezető professzorával, Yoheved Kaplinskyvel már beszéltünk arról, hogy lehetne közös diplomát adó közös képzést indítani. Ázsiára visszatérve: ott rengeteg a tehetséges, szorgalmas fiatal muzsikus, akiben van alázat és szeretné az európai kultúrát megismerni. A legnagyobb klasszikus versenyeket, a zongoraversenyeket, hegedűversenyeket, énekversenyeket szinte csak ázsiai versenyzők uralják, az ő sikerük dicsőséget hozhat a Zeneakadémiának is.

Milyen szerepet szán a Zeneakadémiának mint koncerthelyszínnek? Itt a Müpa, a Magyar Zene Háza, a Vigadó stb.

Mindenkinek megvan a saját maga profilja. A Zeneakadémia koncertközpontja egész egyszerűen létfontosságú, minőségi koncertek mellett a növendékeknek is bemutatkozó lehetőséget kell biztosítanunk. Ez kölcsönös inspirációt jelenthet.

Ír hangszerpark- és épületfelújításról is. Honnan lesz minderre pénz?

Nagyon reméljük, hogy sikerül megállapodni a fenntartóval. Bizakodó vagyok, és nagyon szeretnék jó partneri viszonyt kialakítani a szakmával is és a fenntartóval is.

Úgy hírlik, nem ön volt a minisztérium rektorfavoritja. Tapasztal bármiféle ellenérzést megválasztása óta?

Nem. A Magyar Rektori Konferencia minapi gyűlésén pozitív tapasztalataim voltak a minisztérium képviselőivel találkozva. A szakma, a Zeneakadémia munkatársai és a zenész kollégák pedig rengeteg visszajelzést adtak arról, hogy nagyon örülnek.