„Nem kellenek visszatérők a NER-ből, ezek az emberek 16 éven át azon dolgoztak, hogy tönkretegyék a magyar demokráciát”

Az Orbán-rendszer legfőbb haszonélvezője az a diplomás elit volt, amely most, a bukás után az akadémiai szférában dolgozna tovább – fejtette ki nemrég a hvg-nek írt publicisztikában. Ön amellett érvel, hogy etikailag szabályozni kellene, ki és milyen feltételekkel dolgozhat szakértőként, tanárként tudományos területen a jövőben. Mondana néhány példát, hogy kikre gondol?

Nem gondolom, hogy mindenki, aki a közigazgatásban dolgozott, az felelős az Orbán-rendszer dúlásáért. De aki vezető pozícióban volt egy nagy állami intézménynél, vagy miniszterként, államtitkárként a nevét és aláírását adta döntésekhez, annak biztosan van elszámolnivalója a tudományos élet felé. Ha csak a saját szakterületemet nézem, ott van például Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, aki aktív, sőt egyik legfontosabb részese volt annak, hogy nem volt Magyarországon sajtószabadság az elmúlt 16 évben. De gondolhatunk Tóth Andrásra, a GVH Versenytanács elnökére, vagy Polt Péterre és más alkotmánybírókra is. Elég hosszú listát össze lehetne állítani ezekről a szereplőkről. Nem az a baj, ha valaki szerepet vállal a közigazgatásban, vagy akár egy párt színeiben politikus lesz. Hanem az, hogy 16 éven keresztül ezek az emberek azon dolgoztak, hogy tönkretegyék a magyar demokráciát, nevüket és a munkájukat adták egy olyan rendszernek a működtetéséhez, ami napról napra durvább megszorításokkal és önkényeskedésekkel vezette az országot a katasztrófába. És most ők ott folytatnák, ahol korábban abbahagyták. Maruzsa Zoltán korábbi köznevelési államtitkár például már vissza is kuncsorogta magát a Történeti Intézetbe.

De mégis hol húzná meg a határt, kiket zárna ki az egyetemekről és kutatási intézetekből? Azokat, akiknek büntetőjogi felelősségük is lehet, vagy inkább morális alapon döntene?

Ez elsősorban morális kérdés, nem hiszem, hogy itt majd mindenki börtönbe fog kerülni. De ki kell mondani tényként, hogy ezek az emberek egy autoriter rendszer felépítésének aktív szereplői voltak. Nekik ezt nem volt muszáj csinálniuk, és nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudták, miben vesznek részt, hiszen minden képességük és tudásuk megvolt hozzá, hogy értsék, mi történik. Tehát ez nem büntetőjogi és nem is szakmai kérdés, hiszen sokan közülük tudományosan is haladtak előre, a hivatali pozíciójuk mellett is sokat publikáltak, hiszen elképesztő csapatokat tudtak maguk köré építeni, korlátlan erőforrásokon ültek. Ez az egész szerintem színtisztán tudományetikai és általános morális kérdés: megengedheti-e magának a magyar tudományos élet, hogy ismét eljátssza a történelemben azt, hogy egy nagy rendszerváltás után tárt karokkal visszafogadja, vagy legalábbis szép csendben eltűri maga között azokat, akik az elnyomó hatalomnak nem egyszerűen talpas kiszolgálói, hanem a döntéshozói voltak.

Ezek között az emberek között vannak olyanok, akik a saját tudományterületükön kiválóak. Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke például a hozzáértők szerint a saját területén jó tudós. Akkor hogyan és miért lehetne kizárni a tudományos életből?

A közpénzből működő oktatási és kutatási intézményekre lehet ráhatásunk, szerintem az lenne a cél, hogy ilyen helyen ne kaphassanak státuszt. Gulyás Balázs például korábban is évtizedeken keresztül Szingapúrban végezte a kutatómunkáját. Eleve mindig gyanús, ha valaki ennyi idő után hazajön és jobban tudja, hogyan kell megoldani a magyar tudományos élet problémáit, Krausz Ferencnél is pontosan ezt érzékeljük. Én nem tudom egészen pontosan megmondani, hogy ezekkel az emberekkel mi legyen, de szeretném, ha egyszer végre kimondanánk, nem lehet következmények nélkül, mindenféle morális szempontoktól függetlenül úgy csinálni, mintha ezek az emberek a tudomány oltárán áldoznának minden nap.

Nem fogja a tudományos élet őket egyébként is automatikusan kidobni magából? Biztos, hogy ők újra képesek lesznek besimulni a közegbe?

A történelem azt igazolja, hogy a tudományos élet sokkal nehezebben tisztul meg, mint más területek. A hatalom kiszolgálói egy csomó embert le tudtak kötelezni így vagy úgy. Ha nincs kimondva, hogy ők nem kívánatos személyek a magyar tudományban, akkor spontán módon nem fognak kiszorulni, mert fenntartottak egy olyan networköt, amivel hosszútávon is biztosítják a helyüket ebben a közegben. Ha ez újra megtörténik, akkor az egész tudományos élet erodálja magát és egyben az országot is. Merthogy a tudást nem arra használjuk, hogy egy erős demokráciát építsünk ennek minden előnyével, hanem arra, hogy újra és újra következmények nélkül beálljunk a következő önjelölt diktátor mögé.

Ki az a szereplő jelenleg a tudományos életben, aki kimondhatná, hogy ezeknek az embereknek nincs helye állami pénzből működő intézményeknél?

Én per pillanat csakis az MTA-t tartom alkalmasnak erre. A Magyar Rektori Konferencia például nyilván nem fog ilyesmit kimondani, hiszen a tagjainak egy nagy része szintén kiszolgálta a rendszert, vagy legalábbis belesimult. De alulról jöhetnek még ilyen kezdeményezések, például a Magyar Szociológiai Társaság lehet kemény a saját tagjaival szemben. Mráz Ágoston Sámuel példája mutatja, hogyan lehet visszaélni mondjuk a szociológiával. Az nem szociológia, ha egy megrendelő érdekében hazudok. Az az ember, aki mindenféle gátlás nélkül hamisít adatokat, az milyen alapon tanít politológiát vagy szociológiát bárkinek? De nem vagyok naiv, nagyon ritka, amikor a tudományos intézményekben nyílt konfliktusokat vállalnak fel emberek.

Mit tehet egy tudományos életben forgó ember a saját szintjén ebben az ügyben?

Azt tudom mondani például, hogy ezeknek az embereknek – és hallgatóiknak – semmilyen tudományos eljárásában nem veszek részt, nem megyek el olyan rendezvényre, ahová ők felszólalóként meg vannak hívva. De ha csak én teszem ezt, akkor végül magamat rekesztem ki, miközben a tudós társaságok egy éven belül visszafogadják ezeket az embereket. Mindenkinek a morális felelőssége, hogy most ne menjünk tovább úgy, mintha mi se történt volna, hiszen az egyetemeken a következő generációk vezetőit oktatjuk, neveljük.