Nemes Jeles László: A rosszindulatról érdemes lenne állítani valamit

Azt mondta a The Hollywood Reporternek, hogy gyűlöli a cannes-i premierek utáni tapsversenyt.

Ezt most máshogy éltem meg. Azt éreztem, hogy mindent megtettünk, hogy ne tapsoljanak, de mégis tapsoltak. Pedig végig ment a végső öt perces sötétség, majd a vége főcím. Úgy éreztem, hogy ha ezt túllépi a közönség, akkor elfogadhatom a tapsot. Megható volt. Mi nem fizettünk érte.

Tíz percig tartott.

Igen, mert Thierry Frémaux a kezembe nyomta a mikrofont, hogy mondjak valamit, mert lesz egy következő előadás. The show must go on.

Ha már szóba került Frémaux, a cannes-i művészeti igazgató: róla tavaly még lesújtó véleménye volt. Kibékültek?

Nem esett jól, hogy tavaly nem válogatta be az Árvát, miközben elmondása szerint nagyon tetszett neki – de ennek a döntésnek nyilvánvalóan politikai okai voltak. Úgy érzem viszont, hogy most nagyon meleg szívvel köszöntött ezzel a filmmel, és hogy rendkívül szereti, fontosnak tartja és büszke rá, és hogy pont én készítettem egy francia filmet. Ráadásul Lyonban él és ott szeretnék bemutatni majd először Franciaországban. Hát, ilyen a filmes szakma.

Jean Moulin egy francia hős, akit elárultak. Bukott harcosról készített filmet.

Inkább csak egy emberről. Megvolt a veszélye annak, hogy egy istenszerű figurát kreáljunk vagy egy jézusi passiót mutassunk be, de igyekeztem nem beleesni ebbe a csapdába.

Pedig a mártírhalálával adott lett volna a jézusi párhuzam.

Van áthallás, de ezt igyekeztem ellenpontozni, amennyire csak lehetett.

Miért, mert Jézus elhasznált figura?

A spiritualitást nem evangélikus módon akartam létrehozni a filmben. Az egyénnek a története érdekelt, akit a körülmények tesznek naggyá.

Klaus Barbie viszont egy kisebbségi komplexusokkal küszködő náci.

Ez Olivier Demangel forgatókönyvíró vonala inkább. Én azt a sötét rendezői koncepciót hoztam be, hogy Barbie színpadra helyezi az áldozatait és a lelkükbe próbál beférkőzni különböző stratégiák által.

Ez mennyiben új korunk a retorikus náciábrázolásához képes?

Szerintem új, mert egyrészt nem cirkusznáci, ami lehetett volna, és nem pszichologizáló, hanem mégiscsak archetipikus, de közben mégiscsak specifikus tud lenni az emberi oldalával. Mindig megvan az emberi emberben antropológiailag a lehetőség a legnagyobb barbár cselekedetre és a legjobbra is. És valahogy ezt a két egymást feszítő energiát próbáltam ábrázolni, de mégis úgy, hogy a vásznon a figurák emberek maradjanak. Azt mondtam a Lars Erdingernek: Max von Sydow. Kértem, hogy ne tolja el magától a sötétséget, merthogy minden német színész alapvetően kinn akarja hagyni ezt. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy ez átmenjen rajta. Hogy ezt az egyszerű játékot tudja hozni, abban nagyon sok munkám volt.

És mit kért a csöndes hőst alakító Gilles Lellouche-tól?

Neki más típusú nehézségei voltak, hiszen minden egyes jelenetben, sőt, snittben benne van. Rögtön az elején megbeszéltük, hogy annyira eszköztelen lesz a játéka, amennyire csak lehetséges, de mégiscsak meg kell, hogy jelenjen benne meg valamennyi szín, valamiféle paletta. Ezt ő elképesztően szépen, finoman és kevés eszközzel oldotta meg, egy lehengerlően intenzív folyamat keretében.

Mennyi ideig tartott a forgatás?

Tavaly szeptembertől decemberig, egy kis szünettel.

A Saul fia óta egyértelmű a rendező álláspontja: inkább sejtet, mintsem direktben mutatja meg a borzalmakat, kínzásokat. A Moulin-ban van egy afféle „örökre megmarad” zseniális szcéna, melyben a címszereplőt alakító Gilles Lellouche szemeit kifeszítik és így kényszerítik, hogy nézze az ellenállókat érő gyötrelmeket. Mi meg az ő arcáról olvashatunk.

Pont az a baj a moziban, hogy a film nagyon szeretne mindent felvenni és megmutatni, de ezt nem szabad megengedni. Vissza kell fogni. Ha engedek és megmutatom, akkor az exploitation és a nézőből voyeur-t kreálok én meg inkább szerepet adnék neki. Szikár alkotásban gondolkodtam.

Egyre inkább nyit a zsánerek irányába?

Nem tudom mi az, hogy zsáner. Jó, persze, kódoknak a szerkezete, ami kiad egy típust. Ám közben meg mindig meg kell kérdőjelezni a kódokat. Játszani kell az anyaggal, amennyire lehet.

A film egyik jelenetében megkérdezik Moulin-t, hogy mi lesz az árulókkal, ha kitudódik a bűnük. El lesznek számoltatva – hangzik a válasz. Ez azért elég áthallásos, nem gondolja?

Nem tudatosan. Moulin abszolút humanista volt, mely együtt jár egyfajta naivitással. Mindazonáltal nagyon sok minden táplál egy ilyen filmet, és éppen ezért próbálok egy kicsit sem reflektálni direkt módon az aktuális aktuálpolitikára. De hát univerzális dolgok megjelennek a műben, azok a realitásból is visszaköszönnek.

Akkor az életművében ezért nem szakad el a múlttól?

A világ ciklikus. Én úgy látom, hogy ebben nagyon közel érzem magam, például Cormac McCarthy-hoz – akit nagyon szeretek – aki szerint az antropológiai és civilizációs ciklikusságban élünk és mindig ott van a kísértés, hogy mindent elpusztítsunk, főleg a legjobbat magunkban.

Akkor soha nem fog korunk nácijairól forgatni?

Nagyon sokan üvöltik azt mostanság, hogy halál a zsidókra. Nyugaton is széles a paletta. Hívhatjuk őket akár náciknak, de sok különböző helyről érkeznek. Mindig arról készítek filmet, hogy a sötétségnek nagyon nagy a húzóereje van és folyamatos a kísértés.

Értem, de akkor nem lesz jelenben játszódó mű?

Mondjuk a nyugat hanyatlásáról? A rosszindulatról érdemes lenne állítani valamit. Vagy arról, hogy az individuális szabadságot meghozó liberális demokráciákkal együtt jön a totalitárius rendszerek visszatérésének a lehetősége. De még nem tudom, hogyan fogalmazzam ezt meg játékfilmen.

Az egyértelmű: a verseny legszebben fényképezett filmje a Moulin. Nehéz volt átverni a producereken, hogy filmre forgatnak majd?

Kellett egy picit harcolni velük, de aztán megértették. A minap mondta a francia producer, filmkészítési mechanizmusnak jót tesz az, ha celluloidra nyersanyagra forgatunk. A Moulin-t 35 mm-es kópiáról vetítettük, melyre 2019-től, Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című alkotása óta nem volt példa a palotában. Mindenki iszonyatosan el volt ájulva ettől a vizuális ajándéktól, amit mostanában már nem adnak meg nekik a filmesek. De lehet, hogy a jövőben egyre többen vállalkoznak majd erre. Főleg a fiatalok.

Az Árva után szinte azonnal forgatta a Moulint és nemsokára kezdi az Outer Darkot, mely a már említett Cormac McCarthy művének az adaptációja. Nem túl sűrű ez a tempó?

Valamiből meg kell élni.

Megélhetési filmesnek tartja magát?

Annak azért nem. A helyzet most így alakult. Jött a felajánlás, hogy készítsek egy francia filmet, és mivel itt nőttem fel, nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy elmondjak egy fontos történetet. Illetve az Outer Dark esetében a sztárok időbeosztásához is igazodni kell.

Jacob Elordi és Lily-Rose Depp már bejelentett szereplők. Nem tart az ekkora sztároktól?

Olyan sztárokkal forgatok, akik nagyon munkaszeretőek. Jacod Elordi száz százalékosan a produkció mellett és ez a finanszírozásban is nagy segítség. Allűrös sztárokkal tényleg nem annyira jó dolgozni, mert bár vannak köztük nagyon jó színészek, ha nem a nézőknek ad valami, hanem a médiának akar tetszelegni, akkor az olyan, mint egy piramisjáték. A filmkészítés nem egy úri hóbort, hanem egy  kötelező antropológiai forma, ami a nagy történetek elmeséléséről és újra elmeséléséről szól.

Mit vár a magyar filmes reformoktól?

Még mindig magyar filmesnek tekintem magam, és amit tudok a tervekről, az pozitív. Végre megint lesz egy szakmai világ, ahol nem a bohóckodással és pénzlopással foglalkoznak, és dobják ki a sok lehetőséget az ablakon, melyekből értékes művek jöhettek volna létre. Magyarországon mégis van egy filmes tradíció, hogy ez létezhessen, és hogy ez a sokszínűség reprezentálva legyen.