Apám, aki vízügyi mérnök, nyolcvanéves, éppen valami társulási gyűlésre ment egy kisvárosba, és vele volt a kocsiban az új igazgató, aki az egri vízügyet képviselte. Kicsit akadozva indult a beszélgetés, mindenki elmesélte a szakmai előéletét, pár alapinfó. Aztán, mivel az út tovább tartott, mint a protokoll, elkezdtek személyesebb dolgokról diskurálni. Család, szabadidő, kedvenc filmek. Apám is mesélt a szeretteiről. Anyukám, a testvére, a húgaim meg én is szóba kerültem. Apám mesélt pár dolgot rólam, a férfi meg közbeszólt, hogy ezt ne hagyja már abba, mert ez nagyon vicces és érdekes. Apám meg mesélt az elképesztő random élethelyzeteimről, Skóciáról, partikról, az eddigi 65 munkámról, graffitikről, Down-szindrómás kisfiúról, mindenről. A férfi irigykedve mondta, hogy mindig is ilyen életet akart. Apám közbevetette, hogy benne lenni nem olyan játék és mese, meg elég komoly egy vízi csúszdában kártyavárat építeni bekötött szemmel. A férfi azt válaszolta, nem számít, olyan régen hallott érdekes életről, és messziről is gratulált hozzá.
A választások utáni napon, félrészegen ültem egy kanapén, mellettem egy spanyol dealer és két csaja, előttem egy Romanov-leszármazott, a kandalló mellett két barátom, egy 22 éves francia gitárművész vidám kuplékat játszik zongorán, mindenki hangosan énekel vagy sír, vagy kiabál. Olyan érzelmi hullámvölgyben voltam, hogy kapaszkodtam saját testembe, ki ne essek belőle a kanyarokban. Nem hittem el, hogy mindez velem történik, ma is szürreális az az este. Ilyen spontán házibulikba egyetemista koromban vettem részt rendszeresen, és bugyborékoló boldogsággal merültem el az edinburgh-i éjszakában. Istenem, mennyire hiányzik nekem ez az élet!
Nyilván tudom, hogy háromgyerekes apaként semmi dolgom itt, de a szívem mást mond. Vegyülök!
Reggel már olyan kilenc óra lehetett, mikor csengett a telefonom! Reflexből felvettem. A főnököm artikulálatlan hangja hallatszott, de olyan erővel, hogy néma csend telepedett a bulira. Mindenki összerezzent, egy srác elkezdett tekerni nekem egy cigit, be is vettem a számba, de magamra szóltam, hogy ne legyek már kiszámítható! Nem fogok azért megint rágyújtani, mert filmekben azt láttam, ilyenkor jól jön a füst. Visszaadtam a cigit, a gazdája azonnal meggyújtotta magának. A kiabálás nem halkul, valamit elmértem pénteken, emiatt áll a hepaj! Próbálom magyarázni neki, hogy mondtam neki korábban, ne rám bízza ezt, én segédmunkás vagyok, nem burkoló, rá sem hederített, bőgött, mint egy állat! Szó szót követett, én is kezdtem beleállni a konfliktusba, megmondtam neki, én egy szabad nép fia vagyok, velem nem lehet így beszélni, mert van már hazám, van hova hazamennem!
Ki vagyok rúgva, mondta, ez lehetetlen, mert én mondok fel, válaszoltam. Ötvenes az intelligenciaszintem, mondta, mire én, hogy ő meg csal, mert nem vesz fel szakembert, ezen nyerészkedik, az árát meg lenyeli. Ekkor már abban a fázisban volt a beszélgetésünk, ahonnan nem igazán lehet jól kijönni, nyilván nekem sem segített, hogy volt nálam tömény szesz és nem aludtam másfél napja. A legvégén lenyomtam a telefont, de annyira boldog voltam a választások eredménye miatt, hogy azonnal el is felejtettem az egészet, tovább táncoltam. Majd csak másnap reggel fog eszembe jutni, mi is történt a kandallónál.
Szomorkásan ülök a kocsiban, magamban. A lányom bement a boltba, hogy megvegye az új mobilját, a régi sajnos eltört.
Továbbra is hullámokban jár át az eufória, vigyorgok, de néha egy pillanatra elkomorulok, majd megint a vigyor, mint aki megbolondult.
Hogyan jutottam oda 52 évesen, hogy egy ember így beszéljen velem? Milyen felelősségem van a dolgok alakulásában, és mennyi ráhatásom van a vízi csúszdámra? Mit tegyek az új helyzettel? Persze, szabad az ország, de most ezzel mit kezdek itt? Menjek haza? Maradjak? Mivel? Mire? Számít-e egy ilyen jellem gyenge hülye ilyen fontos történelmi pillanatban? Rángathatom a gyerekeim országból ki és be? Be tudok én még ülni egy tanáriba tíz év Skócia után? Számít ez ma, mikor ünneplünk? Persze, hogy nem, de mégis, gondolni kell a jövőre is. Mit tegyek? Eszembe jut a jogsis sztori, mikor istentől kértem segítséget. Szerintem még kicsit részeg vagyok, jó ötletnek tűnik felszólni a felső szomszédnak! Kipattanok a kocsiból, szinte teljesen üres a parkolója a hatalmas áruházkomplexumnak. Nem játszom túl a szerepem, felkiabálok. Közben hol vigyorgok, hol a fogam csikorgatom a méregtől.
– Hallod-e, te isten! Szórakozol megint! Segíts meg, mert nem látom az utat! Segíts, mert bár fontos dolgokat tekintve minden rendben van, de megint meg vagyok ijedve és nem akarok megcsúszni, három gyereket etetek! Segíts kérlek!
Visszaülök a kocsiba, bekapcsolom a telefonom.
Kedd reggel volt. Üzenet előttem az edinburgh-i magyar Facebook-csoportban. Idegenvezetőt keresnek sürgősen, mert valaki kiesett betegség miatt, és két vendég menne a felföldre. Ott egy telefonszám, látom, már ketten írtak, bosszankodom, hogy lekéstem, de azért tárcsázom a számot. Kicseng, egy kellemes férfihang szól bele. Már talált valakit, de azért mondjam el, mit tudok. Elmondása szerint magyar és dél-amerikai turistákat kalauzolnak Angliában, de kellene neki egy megbízható kontakt Skóciában. Én három nyelven tudok vezetni, mesélem, a barátom, akivel csinálom, tud nagy buszt vezetni, de van mikrobusza is.
Mint a tenyeremet ismerem Skócia nagy részét, történelemtanár voltam, nagy a tárgyi tudásom. Csend a telefonban.
– Hát, ez jobb mint gondoltam. Még egy kérdés, tudom, ennyire nem lehet kerek egy sztori, de spanyolul beszéltek?
– Gergő igen!
– Neee! Komolyan?
– Igen, megtanult magától!
Abban maradunk, hogy keresni fog, felesége kolumbiai, és jelzik a helyi kontaktnak, már szervezheti is a skóciai utakat.
Mikor kijön a lányom, a parkolóban táncolok, azt kiabálva, hogy van munkám.
A nap folyamán, rendelnek öt képet különböző emberek, egyet Ausztriából, egyet egy skóciai magyar bankár hölgy, (aki napok óta sír), egy szegedi és egy pesti.
Szerda. Egy skót ingatlanos cég veszi fel velem a kapcsolatot, egy favágó ajánlott be, akinek egy skót kertész szólt, aki a páromék közösségi kertjében dolgozott korábban terápiaként, programozóként kapott pár pánikrohamot korábban. Ott pihegte ki a káoszt és elhatározta, kertész lesz. Párszor elbeszélgettem vele. Annyira gyorsan nő a vállalkozása, hogy munkáinak egy részét átadja nekem, és ő szólt a favágónak is, aki neki akart még munkákat. Szerdán beszélek a favágóval, át is ad vagy három megbízást, félénken bemondom, hogy 30 vagy 50 fontot kérek óránként, ha rizikós a meló (tető, favágás, borostyánleszedés a falról). Bólint, eddig 16 fontért dolgoztam.
Csütörtök. Egy helyi rapsztár elintézte, hogy a Fringe fesztiválon legyen kiállításom.
Péntek. Egy erdélyi családnak valaki ajánlott, hogy jól vezetek, felvesznek idegenvezetőnek, egy napra.
Szombat. Két random magyar család fogad fel idegenvezetőnek a nyárra. Valahol olvastak rólam, hogy nagyon jól csinálom az idegenvezetést, mondom, napi 350 font lenne a bérem, mondják ez remek!
Vasárnap. Összeszámolom az eddigi privát ügyfeleket, akiknek dolgoztam a normális munkám után, kiderül, vannak 23-an. Meglepődöm. Mindenkinek írok, hogy innentől kezdve csak magamnak dolgozom. Azonnal elkezdenek válaszolni, két hétre betelik a táncrendem.
Hétfő. Egy skót család keres meg, a férfi betegeskedik, állandó kertészt keresnek, odamegyek, felvesznek. Mikor megtudják, hogy magyar vagyok, a hölgy süt nekem egy tortát! A magyar szabadságra, mondja, mikor átadja. Sírok a lépcsőjükön. Minden nap többször sírok.
Kedd. Ír Donna, hogy ázik a garázs, és lapostetőt tudok-e javítani. Megtanultam a tetős cégnél korábban, válaszolom. Azt mondja, azért engem hív, mert nem csalok. A nap végén felfogad a komplett kert rendbetételére és a terasz lefestésére.
