„Európában egyelőre főként az áremelkedéseket érezzük, nálunk is ellátási problémává válhat, ha ez a konfliktus még hónapokig elhúzódik”

Tíz nappal a háború februári kezdete után már látszott, hogy Irán, több tucat vezetőjének megölése és az átfogó izraeli-amerikai légitámadások ellenére képes maradt arra, hogy válaszcsapásokat mérjen az USA térségbeli szövetségeseire. Két és fél hónap elteltével hogy áll katonailag az Iszlám Köztársaság?

Nem tudjuk pontosan. Sajtóértesülések szerint a CIA elemzői úgy látják, hogy Irán nagyrészt megőrizte, illetve újjáépítette azt a képességét, hogy drónjaival és rakétáival fenyegetést jelentsen a Perzsa-öböl országaira, a Hormuzi-szorosra és Izraelre. Keveset beszélünk róla, de a kiberhadviselési kapacitásai változatlanul erősek Iránnak.

A Covid-járvány óta a legsúlyosabb gazdasági válsággal fenyegeti a világot, hogy Irán az agresszióra válaszul leállította a Hormuzi-szoros forgalmát. Hogyan jellemezné ennek a válságnak kiterjedését?

Ez egy globális energiabiztonsági válság, ami már ellátási válsággá vált egyes régiókban vagy szektorokban. Bár Európában egyelőre főként az áremelkedéseket érezzük, nálunk is ellátási problémává válhat, ha ez a konfliktus még hónapokig elhúzódik. A Perzsa-öböl déli bejáratának lezárása – túl azon, hogy lefogta a világ olaj- és földgázszállításainak ötödét – sok más szektort is sújt, a műtrágyaszállítások leállása például a mezőgazdaságot. Európában ennek még alig érezzük a súlyát, mivel számos hatás inkább középtávon érvényesül majd, másrészt a piacok még optimisták, a válság gyors lezárásában bíznak, holott erre nincs semmi garancia. Ráadásul az öbölbeli országok olaj-és gázipari létesítményeit ért csapások miatt szakértők szerint a szoros újranyitása után két évbe is beletelhet, amíg a földgáz-kereskedelem visszaáll a korábbi szintre.

Április 8. óta tűzszünet van az USA és Irán között, de nem haladnak a béketárgyalások, miközben mindkét fél úgy tesz, mintha ő állna győzelemre. Mik a legfőbb akadályok a megállapodás útjában?

Bár mindkét fél számára fontos a szoros újbóli megnyitása, a legtöbb kérdésben nemhogy közeledett volna az álláspontjuk, de még távolodtak is egymástól, ami szokatlan. Egyrészt Irán fontosnak tartja, hogy megőrizhesse képességét valamilyen nukleáris tevékenység folyatására. Ebben állítólag hajlandó engedményekre, ha nem is olyan mértékben, ami az Egyesült Államok számára elfogadható lenne. Másrészt garanciákat akar kapni arra, hogy ez a háború nem ismétlődik meg, bár őszintén szólva nem látom, mi lenne számára elfogadható garancia. Harmadrészt az iráni fél a libanoni harcok leállítását is be akarja venni a tárgyalási csomagba, de a Hezbollah milícia felszámolására törekvő Izrael ebben nem tűnik kompromisszumkésznek. Mindemellett Irán nem csak a jogait szeretné kvázi megőrizni, de háborús sikereire hivatkozva még javítani is akar a helyzetén. El akarja érni, hogy a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzését szavatolják, jóvátételt követel, valamint hogy az amerikai hadsereg legalább részben vonuljon ki a térségből. Ezekről az Egyesült Államok nyilván hallani sem akar.

Sokak szerint Izrael és az Egyesült Államok számára is súlyos hibának bizonyult ez a kalandor akció, miután a Hormuzi-szoros lezárásával nem számoltak, és nem tudták térdre kényszeríteni a teheráni rezsimet. Milyen következményekkel kell számolniuk?

A washingtoni következmények súlyosabbak, már csak azért is, mert az Egyesült Államok más stratégiával vágott bele ebbe a háborúba, mint Izrael. Donald Trump számára belpolitikai és gazdasági problémákat is okoz a lezáratlan konfliktus a novemberi félidős választások közeledtével, meg egy külpolitikai válságot is – bár az elnök helyzetét tekintve ez talán a legkevésbé fontos. Ráadásul a háború ügyében mögötte álló MAGA-tábor is megosztottá vált, ami elég sok kellemetlenséget okoz a Republikánus Pártnak és az elnöknek is.

Izrael számára egy kicsit más a helyzet, mert a lakosság és az ellenzék nagy része továbbra is támogatja a háborút, amibe belejátszik, hogy látják, annak céljait még nem sikerült elérni. Benjamin Netanjahu emellett politikailag hasznot húzott a háborúból, mert addig sem a korrupciós perei voltak előtérben, vagy a 2023. október 7-i eseményekért viselt felelősségének ügye. Ráadásul egy kaotikusabb, instabilabb Közel-Kelet és Izrael a jelenlegi kormány stratégiájába jobban beleillik, mint az Egyesült Államokéba.

Donald Trump a héten Pekingben Hszi Csin-pinggel tárgyalt, és elemzők feltételezték, hogy a kínai elnök segítségét kéri az Irán elleni háború lezárásához. Reális-e, hogy valamilyen segítséget kapjon Kínától?

Kína számára nem elsődleges, hogy latba vesse a befolyását ebben a kérdésben, persze nem elhanyagolható, hogy szoros kapcsolata van Szaúd-Arábiával, Iránnal és valamelyest Izraellel is. Ráadásul Kína volt az, aki nagyhatalmi garanciákat adott a 2023-as szaúdi-iráni normalizációs megállapodáshoz, így már eddig is sokan fölvetették, hogy hol van, amikor ez a két állam így rakétázza egymást. Szóval Kínának van befolyása a térségre – ahogy a béketárgyalásokat közvetítő Pakisztánra is –, de kérdéses, mennyire akar élni ezzel, mert Pekingben kissé apolitikusan állnak a Közel-Kelethez. Csütörtöki találkozójukon érezhető volt, hogy a két nagyhatalom máshogy tekint a válságra, feszültség van köztük annak ellenére, hogy a Hormuzi-szoros megnyitása közös érdek. Én nem számítok mély együttműködésre Washington és Peking között ebben a kérdésben.

Az öböl-országok gazdasága komoly károkat szenvedett a háborúban, és megingott a biztonságukba vetett hitük is, miután az USA-val fennálló szövetségesi viszonyuk hirtelen kockázattá vált. Milyen kiutakat keresnek ebből?

Fontos látni, hogy ez a háború eltérő hatással volt az öböl különböző országaira. Omán és Szaúd-Arábia jobban jött ki a helyzetből, mint a többiek. Omán még nyereséget is el tudott könyvelni, hiszen eddig sem a Hormuzi-szoroson át exportálta az olajat és a gázt. Szaúd-Arábia esete bonyolultabb, de nem esett vissza az exportja annyira, amennyire megnőtt az olajár, így az első negyedévben csak néhány százalékkal csökkentek a bevételei. Igaz, a kiadásaik közel 20 százalékkal megugrottak, ezt azonban rövid távon kezelni tudják. Hosszú távon viszont gondot okoz számukra, hogy mennyire számítanak mostantól biztonságos befektetési térségnek, s az eddig kiemelten fejlesztett ágazataik – a turizmus és a mesterséges intelligencia –, mennyire lesznek versenyképesek háborús kontextusban, főleg úgy, hogy az irániak adatközpontokat is támadtak a régióban.

Ezzel szemben van négy másik olajmonarchia, amelyek közül Katart nagyon megviselte a háború. Ott az IMF előrejelzése szerint akár 8 százalékkal is visszaeshet a GDP idén, és a földgázipari infrastruktúra helyreállítása évekbe telhet. De vannak a pénzügyi tartalékaik, így ezt kezelni tudják. Bahreinnnek, ahol  szintén nagy a baj, már kötnie kellett egy valutamegállapodást az Egyesült Arab Emírségekkel, hogy megőrizhesse a fizetőképességét. Az Emírségek is megszenvedte a válságot, hiszen őket érte a legtöbb iráni rakéta- és dróntámadás, s ezek máig tartanak. Emiatt ez a presztízsválság talán Dubajt érinti a legjobban, másfelől viszont az Emírségeknek nagyon hatásos PR-stratégiája van, amellyel igyekszik gyorsan visszaépíteni a bizalmat. Az Emírségekért hosszú távon azért sem kell aggódni, mivel a nemrég bejelentett OPEC-kilépés nyomán 2027-től már nem kell majd igazodnia a szervezet olajkitermelési kvótáihoz, így nagyon megnőhetnek az olajbevételeik. Ennek ellenére már tárgyaltak az amerikaiakkal egy átmeneti valutamegállapodásról, és gazdaságélénkítő csomagokat is elfogadtak.

A katonai szövetségesi viszonyok tekintetében az öbölországok kihez fordulnak most a háború miatt, s az ukrán drónvédelmi tudás felajánlása milyen jelentőségű számukra?

Most jelent meg egy jó elemzés Albert Vidal kutatótól, aki úgy summázta a helyzetet, hogy a térség országai elmentek shoppingolni a védelmi szektorba, tehát igyekeznek erősíteni a saját kapacitásaikat és nem elsősorban külső hatalmakkal való szerződésekre alapozni a védelmüket. Négy országot emelt ki, akiktől fegyvereket vásárolnának, ezek pedig az Egyesült Államok továbbra is, az Egyesült Királyság, Dél-Korea és Ukrajna, ami jól mutatja az ukrán felajánlás értékét. Ami rögtön szembeötlik viszont, hogy európai uniós ország nincs ebben a csoportban. Emellett Szaúd-Arábia egy meg nem támadási szerződést javasolt Iránnak a háború utánra, ami azt mutatja, számolnak azzal, hogy együtt kell élniük a háború után is.

Mi lett az iráni rendszerváltás kikényszerítésére tett amerikai és izraeli ígéretekből, egyáltalán hogyan változtatta meg a háború Irán belső erőviszonyait?

Jelenleg azt lehet látni, hogy ebben a háborús helyzetben a teheráni autokratikus rezsim képes volt túlélni. A Forradalmi Gárda (IRGC) vezetésének politikai befolyása megnőtt, és egy-két személy hatalmi helyzete láthatóan megerősödött – ilyen Mohammad Bagher Ghalibaf, a parlament elnöke és Ahmad Vahidi, az IRGC parancsnoka. A háború első napján súlyosan megsebesült, és később apja után legfelsőbb vallási vezetővé választott Modzstaba Hámenei hogylétéről továbbra is csak spekulációk vannak, és a legfontosabb döntéseket láthatóan nem ő hozza meg. Minden jel szerint a háborút túl fogja élni ez a rezsim, de a követő 2-3 évben már nem vagyok olyan biztos.

Hogy látja, változtat-e békekötés esélyein, hogy a konfliktus gazdaságilag súlyosan érint egy sor más hatalmat is, például Indiát, Dél-Koreát és Japánt?

Ezeknek az országoknak szerintem nem lesz nagy szerepe a háború lezárásában, mivel korlátos befolyással bírnak a három hadban álló félre, Iránra, Izraelre és az Egyesült Államokra. Három dolgot tudnak tenni. Egyrészt támogathatják a pakisztáni közvetítést, másrészt megpróbálhatnak kivárni és optimistának maradni, bízva abban, hogy nem lesz nagyobb baj. Ugye a legtöbben ebben a pozícióban vannak, köztük az Európai Unió is. Harmadrészt kezdenek alternatív megállapodásokat kötni, ami persze nem egyszerű feladat, mert nem lehet csak úgy leakasztani valahonnan fölösleges, stratégiai mennyiségű olaj- és földgázkészletet. A források szerint nagyobb válságba azért nem kerültek eddig ezek az országok, mert a szokásos gyakorlattól eltérően, elkezdték felélni téli, stratégiai tartalékaikat, azt remélve, hogy később pótolhatják azokat.

Stratégai szempontból nagyon fontos, hogy a Hormuzi-szoros fegyverként való felhasználása nagyon problémás precedenst teremtett. Én a nagyhatalmak helyében elkezdenék azon gondolkodni, hogy mely más tengerszorosokat tudnak az ellenfeleim instrumentalizálni ellenem, és ebből a szempontból egyébként az Európai Unió megint nem áll olyan jól, mivel a Vörös-tenger déli kijáratánál, Bab-el-Mandebnél is évek óta kockázatos a hajózás a jemeni húszik támadásai miatt.