Orbán Viktor leült beszélgetni, de csak az derült ki, mennyire nem érzi az influenszeri közeget

A közösségi hálóról is kiderült, hogy az ember itt sem engedheti el magát. Már ha valóban szólni akar valakikhez. Itt is kialakultak formai keretek, műfajok, kifejezőeszközök, s ha nem vesszük figyelembe őket, könnyen félreérthetnek, hiteltelennek hathat a legőszintébb szándékú bejegyzés is. Ha valaki influenszerkedni akar, nem elég, hogy beül egy kamera elé okoskodni vagy bohóckodni. Ehhez is tehetség kell, adottság, olyan személyiség, amely a neten privátnak tűnő közlések közben túlnő önmagán, közösségi súlya lesz. Ezt nemigen lehet megtanulni. Nem véletlen, hogy az ismert influenszerek egyszerűen kitermelődnek, sokszor talán maguk sem tudják, hogyan. Sajátos képesség és egyben szerepkör. Nem biztos, hogy a „termék” minden közegben, médiaformában működik. Mint ahogy sok remek színházi színész kevésbé hatásos filmen és megfordítva.

A politikusokkal szemben ma már szinte elvárás, hogy használják az internetet, a közösségi hálót, a YouTube-ot. Mert ma ott lehet a leghatékonyabban tömegekhez szólni, mozgósítani. Csakhogy ez a használat nem olyan egyszerű. Ez a felület azokat segíti igazán, akiket maga termelt ki. Akik ott szereztek híveket közéleti személyiségükkel, üzeneteikkel. Magyar Péter politikusi karrierje is itt kezdődött, teljesen spontán módon. És szerencséjére „influenszeri” alkatát át tudta menteni az élő nyilvánosságba is, aminek köszönhetően végül szerves kapcsolat alakult ki a kétféle megjelenési, kommunikációs forma között.

Orbán Viktorral teljesen más a helyzet. Ő még a politizálás hagyományos tereiben hívta fel magára a figyelmet. Kiemelkedő szónoki képességekkel. Színpadi figura ő. Meg tud szólítani egy élő közönséget, jól, követhetően tudja kiemelni mondandója lényegét, ügyes tagolással erős hangulati hatásokat ér el. Szavai, gondolatai rendre meggyőzőnek tűnnek elhangzásuk pillanatában. Ebből kialakult egy Orbán-imázs, egy határozott, erőteljes, céltudatos politikus alakja, amely el tudta varázsolni a fél országot. Később, hatalma megszilárdulása után ezt tovább erősítette azzal, hogy ritkán szólalt meg, így fellépései nagy nemzeti eseményekké, politikai szuper-koncertekké váltak.

Orbán személyisége másfél évtizeden keresztül annyira uralta a politikai teret (mind pozitív, mind negatív értékeléssel), hogy stábjával nem ismerte fel időben: komoly politikai ellenfél jelent meg a színpadon. Húzta-halogatta vele az igazi küzdelmet, és mire észbe kapott, már késő volt. Magyar Péter mögött felsorakozott az ország másik fele. Orbán hiába vetette bele magát végül a kampányba, a lázas aktivitás inkább a kétségbeesés, a zavar, mintsem az erő jele volt. Hiába terelték a közösségi média felé, digitális harcosok klubjával megtámasztva, nem segített. Nem segíthetett, mert ez a felület nem direkt propagandaeszköz. Nem lehet gombnyomásra használni. Előbb influenszerré kell válni, kitermelődni rajta. Erre viszont egyrészt nem volt idő. Másrészt úgy tűnt, nem is Orbánnak való terep. Neki élő közönség kell, nem tud hatásosan kamerának üzenni. Már csak azért sem, mert más dimenzióban, más formai keretek között alakult ki politikusi egyénisége.

Nem tudni, mi volt Orbán célja legutóbbi szereplésével Dopeman YouTube-csatornáján. Mindenesetre a súlyos választási vereség kontextusában ez a fellépés erősen súlytalanította a volt kormányfőt. Ismét kiderült, mennyire nem érzi ezt a közeget. Meggondolatlanul, szónoki karizmájában, tekintélyében bízva belépett egy laza, privát jellegű kommunikációs térbe – locsogni. Csak a sör hiányzott az asztalról. Miközben választói a kudarc okainak mélyebb, felelős, új erőt adó elemzésére várnak. Mondott ugyan érdekes, elgondolkoztató dolgokat is, de a hangütés, a tákoltra stilizált vizuális közeg azt üzente, egy visszavonuló politikus beszél: idáig jutottam, jó mulatság volt. Közvetlen, „őszinte”, emberi akart lenni, és közben hiteltelenítette magát, mint államférfit. Két hónapja még háborús veszéllyel ijesztgette az embereket, ügynökökre vadászott, nemzeti sorskérdésként exponálta a választást, most meg kedélyes keserűséggel „sörözget”?

Eközben Magyar Péter belépett az Országházba, letette hivatali esküjét és beszédet mondott. Talán hosszú volt, de egészében azt érzékeltette, a győztes kihívó miniszterelnökké érett. Kiderült, hogy ugyan sikeres influenszer, aki ha nem is eget-födet rengetve, de helyt tud állni szónoki fellépéseken is, ebben a szűkebb politikusi közegben érzi magát a legotthonosabban, itt tudja a legárnyaltabban kifejezni magát. Beszédében többször is az ország problémáival való mély érzelmi azonosulás csendült fel. Kellő mértéktartással, de megvillantotta emberi arcát.