Nagy fejlesztésre kapott lehetőséget és megbízást, ezért rövidesen maga mellé vett egy kiváló, nála jóval fiatalabb kutatót, Vámos Tibort (éppen most ünnepeljük a századik születésnapját, sajnos, már nélküle). Közel másfél évtizedig dolgoztam itt kutatóként, sőt, egy darabig a Tudományos Titkárság vezetőjeként is. Ezután az akadémia hivatalában folytattam, főtanácsosként. Mi több, bő másfél évtizedig szerkesztője voltam az Akadémia központi folyóiratának, a Magyar Tudománynak.
Munkáséletem nagy része a tudományos kutatáshoz, benne az MTA-hoz kötődött. Nem meglepő tehát, hogy ma is, késő öregségemben, teljes lélekkel odatartozónak érzem magam. És az sem, hogy keserves, haraggal teli érzéssel figyeltem a Fidesz-kormányok tombolását egykori munka-hazámmal szemben. Megalázták, előszobáztatták világhírű matematikus elnökét, Lovász Lászlót. Mi több, elragadták a kutatóhálózatot, szétzilálták, letiporták. Szerencsére, arra már nem maradt idejük, hogy az épületeit is elrabolják. Holott ez igencsak jó fogás lett volna, mivel többségük szép, nemes, művészi darab, jó részük hagyatékozás útján került az MTA-hoz.
Lemondott Lovász László a HUN-REN kutatóhálózat tudományos tanácsadó testületi tagságáról(Közbevetőleg: nemrégiben felújították az MTA székházának egy részét. Széchenyi gróf barátja, a milliomos báró Sina Simon kezdeményezésére és nagylelkű adományával a XIX. század második felében, 1865 végén felavatott székházán a mostani felújítási munkákat „természetesen” Mészáros Lőrinc egyik cége végezte. Akkor jegyeztem meg keserűen a barátaimnak: „igen, mindenképpen érdemes felújítani ezt a szépséges épületet, amely, ráadásul még remek helyen, a Duna partján is fekszik. Igazán kitűnő szálloda lesz majd ebből is”.)
A kutatóhálózat a 2019 óta tartó – mondjuk így: elszakítási – időszakban is súlyos megrázkódtatásokon ment át. Még hagyján, ámbár ez is erősen hátrányos jelenség, hogy egy aránylag rövid, egypár éves időtartam alatt a nevét is cserélgették, igaz, ez csak előnyösnek semmiképpen sem nevezhető játszadozásnak tekinthető. Legutóbb az igencsak rémesen hangzó HUN-REN nevet kapta. (Ennek az egyébként semmitmondó angol rövidítésnek a felbontása: Magyar Kutatóhálózat.) A hálózat rövid, ám annál hányatottabb életének részletes történetét megírják majd nálam értőbb tudománytörténészek. Ám már itt is mindenképpen meg kell említenem egy súlyos kormány-intézkedést: a társadalomtudományi intézetek teljesen észszerűtlen, erősen bosszúszagú elszakítását és áttelepítését.
„Innentől már csak magunkat okolhatjuk” – Az MTA örül a kormányváltásnak, de kutatóhálózatot ebben a formában nem lehet tovább működtetniSzánalmasan kisszerű és többnyire logikátlan eljárások sora egy immár a történelem süllyesztőjébe hanyatlott kormányzattól. Holott időnként pozitívnak tetsző lépéseket is láthattunk. A kutatóhálózat második vezetőjét magam is örömmel fogadtam (ámbár az említett, keserves névrövidítés tőle származik). Még a rendszerváltás korai éveiből ismertem, és kedveltem is. Igen jeles tudós, a svéd Karolinska Intézet kutatója. Nagyon okos, jó humorú embernek tűnt. Még gondoltam is a kinevezése után, megpróbálok egy beszélgetést kérni tőle. Ám hamar elálltam ettől.
Az elcsatolt intézetek sorsát a ráncigálások mellett a teljes alulinformáltság is jellemezte. Sőt, még ma is jellemzi. Csak egy példa. Egyik kutató barátomtól, kiváló PhD-fizikustól, akinek már majdnem kész a nagydoktori munkája is, tudtam meg idén március vége felé, hogy tavaly december végén lejárt az ötéves szerződésük a munkájukra. És most, hónapokkal később, még semmit sem tudnak a folytatásról. Rácsodálkoztam: de hát miért nem kérdezitek meg az intézet akadémikus-igazgatóját? „Hát ez az!” – kiáltott föl. „Mert ő sem tud semmit, eddig még az intézetvezetők sem kaptak tájékoztatást!”
Most azonban feltámadt a remény. Meghallgattam a minapi akadémiai közgyűlésre ellátogató Magyar Péter beszédét. Már az is nagy szenzáció, hogy a pár nap múltán megválasztott miniszterelnök a leendő illetékes, tudományos és technológiai miniszterrel együtt ellátogatott az MTA közgyűlésére, és beszédet is mondott. A rendszerváltás óta hét miniszterelnökünk volt. Most következik a tényleges nyolcadik. Ám nem mindegyik tartotta fontosnak, hogy megtisztelje a magyar szellemi élet legkiválóbbjai által alkotott gyülekezet közgyűlését.
Magyar Péter helyreállítaná a tudományos autonómiát, rendezné a kutatóhálózatok ügyét isA rendszerváltás utáni első kormányfő, Antall József boldogan, megtisztelve jött el. Igaz, ő tudós ember volt, korábban magam is szerkesztettem a Magyar Tudomány folyóiratnak adott tanulmányát. Neki mintegy „otthona” is volt az Akadémia. Ezért is, az akkor éppen frissen megválasztott Antallon érződött a meghatottság, a boldog öröm, hogy ő köszöntheti a tudósokat. Szép, hosszú körmondatokon átívelő beszédet mondott. Pár nap múlva a Magyar Tudomány szerkesztősége meg is kapta a leiratot, hozzá a kérést, hogy korrigáljuk és jelentessük meg. Nos, volt mit javítani rajta, mert bár Antall József igencsak szerette a körmondatokat, és sűrűn élt is velük, de sajnos nem mindig sikerült a kört bezárnia... Visszaküldtük a javított, megszerkesztett beszédet a titkárságnak, elfogadásra. És egy-két nap múlva kapott egy szerkesztőség egy válaszlevelet is, méghozzá Antall miniszterelnök kézírásos köszönetével.
Orbán Viktor is ellátogatott 2016-ban az MTA közgyűlésére. Hosszú, szép cirádás beszédében ünnepelte a tudományt, nem egy mondatával erősítette a tudományos kutatás életfontosságú szükségességét országunk haladása érdekében. Az ilyen emelkedett nagyfőnöki beszédek szükséges velejárójaként szép ígéreteket is tett: megemelt pénzeket a kutatásra, mi több, szorosabb együttműködést is a kormány és az MTA között.
Azután alig egy-két évvel később az Orbán-kormány elragadta az MTA-ól a kutatóhálózatát, s a további években teljesen perifériára szorította a tudós testületet, véleményüket gyakorlatilag mindvégig ignorálta.
Felidézek egy mozzanatot. 2020 júliusában az MTA elnökének választotta Freund Tamást. Röviddel ezután a Népszavában beszélgetés jelent meg a nemzetközi hírű agykutatóval. Az újságíró arra is rákérdezett, fog-e találkozni az új elnök Orbán Viktorral. Természetesen, volt rá a válasz, már be is jelentkezett, és mindenképpen sort kerít a kutatóhálózat visszacsatolásának kérdésére, amit egyébként, az MTA elnökeként, erősen szorgalmaz is. Eltelt azóta hat év, és az MTA alapszabálya szerint új elnököt választottak. Ezúttal egy riporter újból megkérdezte a leköszönő Freund Tamást: mit sikerült a hat éve alatt megbeszélnie a miniszterelnökkel. Semmit – volt a válasz, mert azóta sem fogadtak.
Nem meglepő tehát, hogy a megválasztott új miniszterelnök és Tanács Zoltán illetékes miniszterjelölt látogatása örömteli és ígéretes gesztus. Magyar Péter szép ünnepi beszéde reménykeltő. Igaz, jól láthatjuk, sőt, tudhatjuk, hogy a megvalósításokban nagyon nem lesz könnyű dolga az új kormánynak.
Ámbár, egykori kutatóként bízvást mondhatom: a nehézségek általában serkentők, a kihívások erősítenek. A magyar tudományos kutatás jövőjére nézve bizakodva ismételgetem tehát a szépséges Párizs városának jelmondatát: „hánykolódik, de nem süllyed el”.
