Képesek vagyunk orvosi ajánlás vagy felügyelet nélkül kapható, olykor még számunkra is gyanús termékek garmadáját vásárolni a neten, csak hogy megússzuk az orvosnál való sorban ülést, illetve meggyőződésünk, hogy úgyis jobban tudjuk az orvosi egyetemet végzett szakembernél – akit amúgy is kilóra megvettek a gyógyszergyárak, hogy sózzon ránk mindenféle, számukra jövedelmező, minket viszont mérgező kemikáliát –, hogy bajainkra mi lehet a gyógyír. Rákra nagy dózisú C-vitamint szedünk, magas koleszterinszintre tyúkhúrteát iszogatunk, reumánkat tévéképernyőn át kézrátéttel gyógyító emberre bízzuk – természetesen a szomszédasszony ajánlásával, ráadásul temérdek pénzért.
Ezek után meglepődünk, és gyermeki ártatlansággal vesszük tudomásul, amikor a kezdetben még könnyebben gyógyítható betegségünk krónikussá fajul. Akkor viszont gyógyszerek tucatját vetjük be a gyógyulás érdekében, ami igencsak kétesélyes, mert vagy bekövetkezik, vagy nem. Aki nemcsak lelkes gyógyszerfogyasztó, hanem szeret is a tévé előtt üldögélni, annak jó dolga van. A csatornák reklámidejének nagy része gyógyhatású, és egészségügyi termékek hirdetésével telik, kedvére válogathat, aki jobban bízik azokban, mintsem az orvosban. Náthára, köhögésre, lázra, fej-, derék-, fog- és menstruációs fájdalmakra, szívpanaszok megelőzésére, hajhullásra, láb- és intimgombára, rosszkedvre – mindenre van reklám!
Színes, szagos, figyelemfelkeltő, de a legkevésbé sem edukatív. És cseppet sem preventív szemléletű, hiszen, ha megelőznénk a betegségek kialakulását, honnan dőlne a nagy lé a termékek gyártójának?
Azt vettem észre, hogy Ausztriában és Olaszországban nincsen ennyire sok ilyen típusú reklám a tévében, YouTube-on, és az újságokban. Ott inkább Hans, Johann, vagy Karen jelenik meg pirospozsgás arccal, hogy büszkeségtől dagadó kebellel mutassa meg almását, ahol rengeteg fajta fa van, amiknek gyümölcsét az egyik osztrák áruházláncban vehetjük meg, vagy büszkén lépdel a tyúkfarmján, ahol a szabadban kapirgáló baromfik tojásaival egy másik boltlánc polcait rakják tele, illetve bevezet a méhese titkaiba, amelynek arany nedűjét a harmadik üzletláncban lehet megvásárolni. Ezen kívül még láthatunk csodálatosan zöldellő, alpesi tájban legelésző teheneket (nem, nem lilák!), amiket épp fejnek, és olyan dúsan, zsírosan ömlik a sajtárba a tej, hogy azonnal rohansz a hűtőhöz, hogy megigyál egy jó nagy bögrével. Az olaszoknál, a tévében Gianni Lucreziával szedi a narancs- és citrom, vagy olajbogyó ligetekben a gyümölcsöt, amit úton-útfélen megvásárolhatunk minden üzletláncban – teszem hozzá, olcsón, hiszen hazai! Többségében fog-, haj- és egyéb tisztálkodási szerek, ruha és cipőmárkák, autó reklámok vannak még a blokkokban, gyógyszer elvétve, vagy egyáltalán nincsen. Más, inkább személyesebb, bővebb információs felületet kínáló csatornán hívják fel a figyelmet ezekre a termékekre, illetve helyére, az orvosi rendelőkbe űzik ezt a témát. Szép tartalmú és kivitelű, nem utolsósorban pedig hiteles(nek tűnő) reklámok ezek, amelyek az egészséges emberi mentalitás fenntartói és kiegészítői. Nem azt sugallják, hogy te úgyis és mindig beteg vagy, ezért gondolkodás nélkül végy meg és be, ezt és azt, hanem pont az ellenkezőjét, miszerint egészségesen élhetsz, ha jó élelmiszerek, jó italok, jó levegő és jó gondolatok vesznek körül.
Annak a magyar reklámnak a sztorija, aminek láttán mindig felhorgad bennem a dühvel vegyes ellenkezés, a következő: megtudjuk, hogy Annának ég a gyomra, miközben a kezében egy félig megevett, amerikai, szivárvány cukorszórású, rózsaszínű fánk és egy félliteres pohárban, utcán fogyasztható kávé látható.
Bevesz egy tablettát, ami kitart estig, amikor is a kezében egy (talán zsíros, vagy vajas, de mindenképpen vastag karéj) kenyér látható, amely után szintén bekap egy tablettát, ami – mint megtudjuk –, egész éjszaka megkíméli őt a gyomorégéstől. Anna jól szituált, körültekintő családanyának látszik férjjel, kisgyermekkel körítve, tehát emberi elgondolás szerint tudhatná, ha ilyes problémája van, bizony másként kéne étkeznie, amitől lehet, hogy nem égne a gyomra, és nem kellene agyba-főbe pirulákat bekapkodnia. De hát akkor miről szólna a reklám, ami a gyógyszergyártó eladásait és bevételeit növelné? Dr. Gallyas Györgyi gyógyszerészt, volt általános iskolai osztálytársamat kérdeztem a receptköteles és anélküli szerek fogyasztási szokásainak változásáról, és a nemrég felreppent hírről, miszerint nemsokára a patikusok is felírhatják nekünk a megszokott gyógyszereinket.
– Miért lettél gyógyszerész?
– Talán emlékszel, mindig jól rajzoltam, jó volt a kézügyességem, és édesanyám párja, akinek orvosként a festés a hobbija, kiállításai is voltak, hiteles felnőtt volt számomra kamaszként. Amikor a pályaválasztás környékén felmerült, hogy a kézügyességemmel, a bontakozó tehetségemmel kellene valamit kezdeni, azt mondta, jól tanulsz, jó képességű kislány vagy, de a művészet egy szűk mezsgye, ha nem vagy kiemelkedő benne, akkor örök életedre meghasonlott leszel, hiányérzeted lesz. Legyen egy szakmád, javasolta, a rajz pedig maradjon rekreációs, örömszerző tevékenység. Mivel semmiképpen nem akartam orvos lenni, mert családot, gyereket akartam, viszont szerettem olvasni, és imádtam a biológiát, az orvosi egyetem gyógyszerész karára mentem, 1989-ben végeztem. Harmincegy éve vagyok egy patika vezetője Győrben.
– Mi a tapasztalatod a gyógyszerfogyasztási szokásainkról. Hatnak ránk a reklámok?
