Miután konstatáltam, hogy Magyarországon a helyzet számomra tarthatatlan lett, elhatároztam, hogy külföldre menekítem a csapatomat. Sok ok játszott ebben szerepet. A Down-szindrómás kisfiam érkezése volt az utolsó. Neveltetése, oktatása, fejlesztése megoldhatatlan lett volna az országban, európai szinten. Érdekes hely hazánk... Hat éves korig, Európa egyik legjobb korai fejlesztő programja volt érvényben, de aztán az ország elengedi a gyerekek kezét. Ezt nagyon jól tudtuk. Benne volt a költözésben a személyes félelmem történelem tanárként, hogy egy diktatúra esetleges kiépülése nekem mit tartogathat. Több beszédet tartottam Egerben, publikáltam, rajzoltam, graffitiztem, agitáltam az óráimon is, páran oldalról szóltak, hogy ennek lesznek azért utóhatásai... Hát nagyon jó kedvem lett tőle, elmondhatom!
Benne volt, hogy a globális felmelegedés miatt olyan helyre kellene költözni, ahol lesz víz harminc év múlva is és izolált hely, ahová nem jutnak el majd a lázongások. Lehet ezen is nevetgélni, nézzenek rá Iránra ahol hét éve nem volt eső, vagy Szíriára, ahol az első, víz miatt kirobbant polgárháború mit is okozott globálisan. Benne volt a kalandvágy, kiégésem, hogy én, aki nem arra születtem, egy poros, unalmas kisvárosban riadtam egy reggel háromgyerekes apaként, egy faluszéli, tehermentes kertes házban és megláttam magam, ahogy a város bohó művészeként kétévente kiállításom lesz a művelődési házban. Hát beleszédültem! Benne volt, hogy végignézve iskolámon, ahol oktattam, s
megértettem, a legnagyobb gyerekem egy év múlva a rendszerbe kerül, és ebben a körzeti iskolában kell majd azokat a traumákat elszenvednie (szerencsétlen esetben) mint nekem anno és tudtam, ez az én felelősségem, hogy megvédjem Őt, Őket.
Mit tehettem?
Egy éjjel üvöltve ébredtem. Rita majdnem bepisilt ijedtében, mikor azt kiabáltam, hogy megálmodtam, én teherautó-sofőr leszek külföldön! Három hónap biflázás, aztán megírtam a három tesztet majdnem tökéletesre, de tudásom csak magolás volt. Semmit sem értettem a műszaki dolgokból, egyszerűen megtanultam több ezer kérdésre a választ, mint egy okos jákópapagáj, aki jutalomfalatkát vár a cirkuszban, amikor kihúzza az ászt a pakliból. Ekkor jött a következő hegy, amire fel kellett volna másznom. Jött a hír, hogy egy háromnapos tanfolyam következik egy Eger melletti kis faluban, annak is egy műszaki telepén, egy oktatási centrumban, itt és itt, jelenjek meg. A kért napon idegenül álldogáltam a telephelyen másik negyven fővel. Méregettem az új közegem, borostás, dohányos, melegítős honfitársaimat. Más típusú emberek voltak, mint amit eddig megszoktam a munkáimban vagy magánéletemben, félénken néztem őket.
Az oktatás három napja szürreális volt. Laci bácsi technika tanári köpenyben mutogatott és demonstrált. Már soha nem használt fékrendszereket kellett megértenünk, szívókákat, szelepeket, porlasztókat, egy rozsdás öreg IFA teherkocsin. A jó szándékú öreg mindig hozzátette, ezt már nem használjuk, de ez van itt, ezt kell megtanulni. Azt hittem elsírom magam. A harmadik nap végére pontosan megértettem, ezt én nem tudom megcsinálni, semmilyen háttér információm, vagy tudás morzsám nem volt a motorokról. Bánatosan mentem haza tudván, hogy jövő héten vizsga. Otthon a középiskolában tökéletesített puskázási szokásaimat vettem elő az elásott bőröndből, mint egy magát újra aktivizáló bérgyilkos a távcsöves puskát.
Egész héten okosan zanzásított puskákat gyártottam, ezeket elosztottam a zsebeimben. Közben persze tanultam is, hogy majd a puskából egyáltalán értsem az infókat.
Következő szombaton dideregve álltam a továbbképzési központ udvarán, körülöttem feszült sofőr palánták hada, mindenki cigizett és szentségelt. A legtöbben már eleve a munkás létből jöttek, volt taxi sofőr, autószerelő, melós, tovább akartak lépni. Tanár egy sem volt, csak én. A vizsgabiztos kikiabált nyolc nevet az ajtón. Zsíros hajú, bőr nyakkendős ötvenes, mellette Laci bácsi. Előttük egy pakli papír, tételsor, mögöttük demonstrációs táblák és a motor elemei. Jézusom...!
Az első transzportra kerültem, hátsó sorba beperdülés. Kiosztják a tételeket, nekem olyan jutott, amit még véletlenül sem értettem. Idegesen forgolódtam és néztem az első embert akit kihívtak. A vizsgabiztos keményen kérdezett, a vizsgázó habogott, azt hiszem, hat perc után lett hazaküldve, lógó orral. A második embernél személyeskedés is kialakult, mert a fiatalembert kioktatta a zsíros hajú, hogy emlékszik rá, már a személyautó vizsgán is csak szánalomból engedte át, de most ez nem elfogadható. A fiatalember visszabeszélt, ezzel elvágva minden reményt. A harmadik is bukott! Az volt a rettenetes, hogy ők tudtak valamit, csak belezavarták őket a dolgokba, míg nálam az volt, hogy el sem tudtam kezdeni a tételem, sőt a puskám se lehetett elővenni, mert a zsíros hajú erősen pásztázott mindenkit. Végem!!! A negyedik átment, de az ötödik is bukott, meg a hatodik is, Laci bácsi is feszülten izgett mozgott, próbált segíteni, de a kápó arcú elmebeteg láthatóan elemében volt. Kihívta a következőt én pedig letettem a tollam. Felnéztem a plafonra és a neonlámpára, ami köztem és Isten között állt és magamban kimondtam:
- Isten, ha vagy valahol, mutasd meg magad!
Vettem egy levegőt és becsuktam a szemem, vártam.
