Tudták-e például, hogy van olyan, hogy etnomatematika, mely a számok, a bő hatezernyi nyelv és a kultúrák, az etnikumok viszonyát vizsgálja? Hogy a hindu-arab tízes és a számítástechnika kettes, bináris számrendszere, valamint a mai időmérő rendszer által is használt mezopotámiai eredetű hatvanas számrendszer mellett a 12-es számrendszer emlékét őrzik a hónapok és az óra; hogy ötös számrendszert használtak a római számoknál, akik egyébként nem ismerték a nullát, hogy a magyarban is használatos március idusa kifejezés a római naptárban a hónap közepét jelentette; hogy hetes számrendszerben gondolkodik a zene, hogy a számítástechnikai kultúra által elterjesztett algoritmus szó al-Hwarizmi arab csodamatematikus és a görög ritmus (rend, áramlás) szavakból áll össze; hogy egyáltalán nem ünnepelnek névnapot az angolszász országokban; hogy a tizedesvesszőt Kepler javasolta először, a plusz (+) és a mínusz (–) jeleket 1489-ben találták ki, bár a negatív számok absztrakciójáig a kínai, indiai és német nyelvű világban is eljutottak; hogy a jó öreg semmi, a nulla indiai találmány, bár a babiloni és a maja tudósok is kitaláltak a semmit jelképező jelet, és bár már Klaudiosz Ptolemaiosz 150-től használta a görög semmi, omikron első betűjét a semmi jelölésére, Fibonacci honosította meg végleg 1202-ben és a könyvnyomtatással terjed el; hogy a püthagoreusok szerint a dolgok ősképe a szám és tkp. minden matek; hogy a hopi indiánoknak semmilyen kifejezésük nincs az időfogalomra; hogy a Sixpence című gyerekdalról az a városi legenda járta, hogy Feketeszakáll, a karib-tengeri kalóz kódolt üzenetét jelentette, amivel legénységet próbált toborozni a kikötői kocsmákban a kalózhajóira napi hat pennyiért; hogy a könyvtári osztályozástól a naptárakig számtalan téma a számrendszerek témakörébe tartozik? Ezt mind sorra veszi ez a hézagpótló tudományos ismeretterjesztő könyvecske.
Mindig érdekesek az ilyen posztmodern illatú interdiszciplináris megközelítések, melyek több tudomány határterületén mozogva új nézőpontokat hoznak. Thomas Kuhn tudománytörténeti könyve például, A tudományos fogalmak szerkezete már 1962-ben a paradigma fogalmának olyan új értelmezését adta, ami aztán a legszélesebb körökben termékenyítette meg a tudományos diskurzust a művészettörténettől a politológiáig. Szegő Kriszta könyve nem tartalmaz ilyen kvázi forradalmi újítást, mégis nélkülözhetetlen kötete lesz a sulikönyvtáraknak.
Mert ez a roppant érdekes és fess könyvecske elsősorban a sulikönyvtárakért kiált. Olyan érdekes hézagpótló dolgozat, amiről lerí, hogy bújni fogják a gyerekek egy-egy kiselőadásra vagy házi dolgozatra készülve, nemcsak, mert a problematika őrült érdekes, hanem mert a kötet megjelenésében is a legjobb értelemben gyereknek való: feltűnően szép, pompás és csúcsminőségű színes ábrákkal teli, olvasmányos munka. Jóllehet minden kíváncsi felnőtt is élvezettel fogja forgatni a kötetet, mi fontosabb, mint jó kis színes és olvasmányos tudományos könyvet adni a gyerekek kezébe? A Számrendszerek kultúrtörténete tehát az érdeklődő felnőttek mellett leginkább gyerekeknek való eszméletlen érdekes művelődéstörténeti olvasókönyv, már a megjelenése is a legjobb értelemben gyerekes, amennyiben olyan, mint egy különösen szép mesekönyv vagy tankönyv, telis-tele roppant érdekes képekkel (a korrektúra nem száz százalékos, hiányolom a képaláírásokat), és néha bonyolultabb kérdéseket is tárgyal (az írás kialakulásától a mértékegységeken át a naptárrendszerekig).
A kötet nyelve a laikusoké, a társadalom diszkalkuliás többsége is bízvást kézbe veheti, nem riasztó matematikai szakszövegről van szó. A könyvet lektoráló Kovács Ilona PhD (az MTA rendes tagja, ELTE Pszichológiai Intézet) szerint „a könyv kulturális értéke jelentős, képes a tudománytörténetet szélesebb kulturális kontextusban értelmezni, miközben a hétköznapi jelenségek, a pénz, az idő, a mérték, a zene univerzális emberi tapasztalatain keresztül teszi ezt átélhetővé (...) a szakmai terminológia könnyed, a narráció barátságos, de nem válik populárissá. A szöveg tudománytörténeti mélysége és közérthető tálalása ritka egyensúlyt teremt.”
(Szegő Krisztina: Számrendszerek kultúrtörténete, Publio Kiadó, 2026)
