színház;művészet;komédia;Louvre;

A pillantás ára

Nagyméretű, hófehér vászonalapon hófehér ecsetvonások egy csinos keretben ötvenezer euróért. A két felskiccelt vonás csak bizonyos fényviszonyok mellett, bizonyos szögből látszik. 

A festmény egy roppant trendi, hírneves, párizsi művész alkotása, akinek már a neve is megéri a kép árát – lelkesedik a vásárlója, Serge, ám semmit sem látván a vásznon, a barátja, Marc, érzéketlenül rávágja, ez egy fehér alapon, fehér szar. Lehet, hogy ez a kezdete egy tizenöt éves barátság végének? Yasmin Resa komédiája nemcsak azt járja körbe, kinek mit jelent a művészet, ki sznob és ki nem, hanem a barátság mibenlétét is boncolgatja. Megbomlaszthat-e egy másfél évtizedes, bensőséges kapcsolatot az, ha valamiben, ami az egyiknek fontos, a másik nem ért egyet? Kiállok-e a barátomért mások előtt, ha nem teljes meggyőződésemből, csupán „csak” barátságból teszem, hogy neki jó legyen?

Az Orlai Produkció abszurd elemekkel tarkított előadása a 6SZÍN-ben választ keres arra, mi a művészet, és összeegyeztethető-e a barátsággal, ha mást gondolunk bizonyos dolgokról. Mert mi számít művészetnek? Általános vonatkozásban egy teremtő szándék, amit emberi törekvés mozgat. Esztétikai szempontból a művészet a valóság visszatükrözése az alkotó perspektívájából megszűrve. Művészet az, amit annak nevezünk, és annak értékelünk, de mindig egyedi alkotásról és az üzenet egyedi befogadásáról szól. Az ember kreatív kifejezésmódja a művészetben ölt testet, amelynek eredete a minket körülvevő világ mintáinak azonosításában gyökerezik.

Hétköznapi és erősen szubjektív értelemben, számomra művészet az, ami mondanivalójával, képi világával, hangzásával gyönyörködtet, felkavar, hatást gyakorol rám, tehát bármilyen érzelmet vált ki belőlem, és tovább gondolkodásra, disputára, írásra késztet. Ami megváltoztat bennem valamit, és másképp tekintek bizonyos dolgokra, mint azelőtt, ezzel értéket ad az életemhez, aminek láttán, hallatán, olvastán az egyetemes emberiség részének érzem magamat. A művészet a nagy egész felvillanásának töredékpillanatnyi lehetősége. Akármennyire is homokba dugjuk a fejünket, lássuk be, a világ félelmetes hely. Gazdasági és környezeti katasztrófák fenyegetnek, háborúk dúlnak körös-körül, ezek mindegyike stresszel és megoldhatatlanságuk frusztrál. Kell, hogy legyen valami, ami kiragad ebből a káoszból. Ez a valami a művészet. A kitörés a mindennapok szorításából, egérút a valóságból. Az emberiség első művészi megnyilvánulását a barlangrajzoknak tulajdonítjuk. Pedig azok a saját korukban, a késő jégkor utolsó szakaszában, körülbelül negyvenezer éve, kommunikációs eszközként szolgáltak a vadászat bemutatására az otthon, a tűz körül maradottak számára, illetve szertatások, vadászmágia elemeként használták. Ám nekünk, az utókornak művészi rangra emelt jelrendszer.

A szerző felvétele

A művészet objektív és szubjektív meghatározásánál érdekesebb kérdés, hogy mi alapján definiálunk valamit művészetnek, művészinek? Mi határozza meg, hogy valamit annak tekint-e az emberiség kultúrát fogyasztó része? Serge-nek mitől művészet a fehér alapon fehér ecsetvonás, Marc-nak mitől nem? Mondhatjuk-e, hogy Serge sznob, megy a fősodorral, nem alkot önálló véleményt, Marc-ot pedig pont ez irritálja? Persze, persze, a szerinte kidobott ötvenezer euró is, amit ő természetesen sokkalta értelmesebb dologra költene, de ha figyelembe vesszük, hogy jóbarátok, akkor lehet, hogy éppen a sznobság zavarja Serge-ben. A „mert megtehetem”, urizálás. Szétszakíthat-e barátokat a művészet eltérő értelmezése?

Kétfajta ember létezik. Az egyik tavasszal mindig letépi az orgonavirágokat a közterületen pompázó bokrokról, a másik csoport tagjai inkább beledugják az orrukat a virágba és megpróbálják magukkal vinni a bódító illatot. A két csoport között van átjárás, bár úgy gondolom, akik nem tépik le a virágot, azok már nemigen táncolnak vissza a gyűjtők táborába.