választás;Fidesz-KDNP;riport;Magyar Máltai Szeretetszolgálat;Tarnabod;Tisza Párt;

„Az a baj, hogy sok itt a megtévesztett ember, akik mindent elhisznek, amit a köztévében látnak”

A hétszáz lelkes, zömmel romák lakta Heves megyei Tarnabodon a 2022-es országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP elsöprő, több, mint 90 százalékos győzelmet aratott. Idén azonban már több ház ablakában is a Tisza Párt logói virítanak.

Több a kátyú, mint az aszfalt, ahogy haladunk a Heves megyei Tarnabod irányába, a falu felé vezető bekötő úton. Aztán hipp-hopp, amint beérünk, vadonatúj, aszfaltozott burkolat fogad, még a bitumen fanyar illatát is érezzük. Lekanyarodunk a központ felé, s lám a polgármesteri hivatal udvarán is serény munka folyik, 10-15 közmunkás betonozza a terepet, hogy a település nemrégiben vásárolt új kisteherautója és falubusza fölé nyárra már egy árnyékoló garázs magasodjon. Nem kell ötven métert megtennünk, az iskola kerítésénél is serénykednek a kőművesek: le se tagadhatnánk, hogy kampányidőszak van, s beindultak a beruházások.

A hétszáz lelkes Tarnabodon a 2022-es országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP listán elsöprő győzelmet aratott, több mint 90 százalék feletti támogatottsággal, 145 szavazatot szerezve meg a leadott és érvényes 171-ből. Az ellenzéki összefogás (DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd) 13, a Mi Hazánk pedig 6 helyi voksát nyerte el. Egyéniben is tarolt a kormánypárt, Szabó Zsolt a szavazatok közel 80 százalékát szerezte meg. Igaz, a részvételi arány meglehetősen alacsony volt, a szavazásra jogosult 427 választópolgárból 175 jelent meg az urnáknál. A két évvel későbbi EP-választáson is megmaradt a kormánypárti dominancia, a Fidesz-KDNP: 85 százalék feletti eredményt ért el, míg a Tisza Párt tíz százalék alatt szerepelt.

Tarnabod neve összefonódott a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal: közös Befogadó falu programjuk 2004-ben indult, ennek keretében hajléktalan családokat költöztettek ide, segítve az újrakezdésüket. Később beindítottak egy elektronikai bontóüzemet, amely az egyik fő helyi munkáltató, de az iskolát és az óvodát is a szeretetszolgálat tartja fenn. Arra voltunk kíváncsiak, vajon a Tisza Párt megerősödése tetten érhető-e ebben a velejéig fideszesnek tűnő faluban, s a helyiek hasonlóan elsöprő jobboldali győzelemre beszámítanak-e, mint négy évvel korábban?

Elsőként a községháza udvarán, a garázsépítő csapatnál állunk meg, az egyik közmunkás épp azon szentségel, hogy a betonkeverő megrázta. – Ne nyúlj hozzá vizes kézzel, barátom! – intette az egyik brigádtag. Jöttünkre azon nyomban a „főnökhöz”, Farkas Józsefhez, a falu alpolgármesteréhez irányítanak, aki egy padon ülve szemléli a munkát. Kérdésünkre, vajon mennyire elköteleződött a kormányoldalra a falu, mindjárt rá is vágja, hogy szinte 100 százalékig, hiszen mindenki tudja, mennyi mindent köszönhet a Fidesznek. Sorolja is: van közmunka, de aki akar, a környékbeli gyárakban Gyöngyösön vagy Egerben is tud dolgozni. A fiatalok könnyebben tudnak lakáshoz jutni a csok miatt, a település pedig épül-szépül. Aztán rákérdez, honnan jöttünk, s mikor megtudja, mindjárt kevésbé lesz közlékeny.

– Azt hittem fideszes tévétől vagy újságtól jöttek… 

– mondja csalódottan. Mikor az kérdezzük, mely orgánumoknak nyilatkozna szívesebben, nem jut eszébe egy név sem. Viszont arra kér, várjuk meg Pető Sándort, a falu polgármesterét, csak egy kis cementért szaladt el a teherautóval, mindjárt érkezik. Pár perccel később be is fordul a vadonatúj kis platós járgánnyal, amiről később elárulja: 13 millió forintba került, s állami támogatásból vették. Pető Sándor előtt több cikluson keresztül a bátyja, Pető Zoltán volt a polgármester, az ő idejében indult el a Befogadó Falu program is. Öccse ugyan nem itt, hanem a szomszédos Boconádon lakik, de a falubeliek szerint főállású polgármesterként minden nap itt van a hivatalában. Ő is megerősíti alpolgármestere korábbi szavait.

– Ez a falu Fidesz-szavazó volt eddig is, és az lesz ezután is. Hozzáteszi: van ugyan néhány „tiszás” már a faluban, de súlyuk csekély, alig néhány tucatnyian lehetnek. 

A falu vezetője szerint amit eddig segítségként kértek a körzet kormánypárti országgyűlési képviselőjétől, Szabó Zsolttól, azt mindig megkapták, semmi okuk, hogy változtassanak, pláne egy olyan párt kedvéért, amelyik eddig még csak ígért, de nem bizonyított. A jelenlévők szerint az, hogy Magyar Péter sokáig a „Fidesz kenyerét ette”, aztán pedig kiugrott onnét, hiteltelenné teszi még azt is, amit ígér.

– Nekem van egy 17 és egy 26 éves fiam, nem szeretném ha egy ukrán háborúban halnának meg 

– srófolja feljebb a téteket a polgármester. „Csak a béke” – bólogatnak többen is. Egyikük megjegyzi: itt nagyon sokan tagjai a Hit Gyülekezetének, minden vasárnap eljárnak az egyik közeli faluba istentiszteletre, de ott politikáról nem esik szó, csak a fentebb valóról. Ez amúgy egy békés falu, teszik hozzá, kivéve azt a néhány „drogost”, akik viselkedése olykor felborzolja a kedélyeket.

A tisztásokat se bántják, lám, a plakátjaikat sem rongálta meg senki, s azokat is békén hagyják, akik az ablakaikba is kitették a párt zászlaját. 

Igaz, az már sokaknak nem tetszik, hogy a közeli Tarnazsadányból is járnak át aktivisták – ott Csík Miklós helyi roma vállalkozó épített ki egy ilyen csapatot – s autóból, mikrofonon keresztül harsogják, hogy „csak a Tisza”.

– Na tessék, ott megy az egyik tiszás – mutatnak hirtelen egy, a kerékpárját toló idősebb férfira. Odamegyünk hozzá, bemutatkozik, Grúz Tibornak hívják, 70 éves, korábban évekig kamionozott, és most a párjával él a faluban.

– Az a baj, hogy sok itt a megtévesztett ember, akik mindent elhisznek, amit a köztévében látnak. Nekik tényleg nem létezik más csak a Fidesz. 

Jómagam bejártam annak idején egész Európát a kamionnal, láttam, hogy máshol milyen az élet, engem nem lehet riogatni a migránsokkal meg a háborúval. Tapasztalatból tudom, hogy a mostaninál sokkal jobb életet is lehetne élni, ha nem butítanák el a népet, és nem taszítanák szegénységbe, kiszolgáltatottságba – mondja.

– De sajnos most az a helyzet, hogy mindenki félti azt a keveset, amit ez a kormány „odalök”, legyen szó akár nyugdíjról, akár közmunkáról, megelégszenek ezzel, és elfordítják a fejüket, ha közben akkor korrupcióról, lopásokról hallanak. Elintézik annyival, hogy úgyis mindenki lop…

– teszi hozzá.

A helyi boltnál egy szemmel láthatóan ittas, vagy bedrogozott fiatalember, kezében egy zacskós levesporral, átszellemült arccal üvölti, hogy Fidesz, egy nyugdíjas asszony, táskájában száraztészta és liszt, lelkesen bólogat. Keressük a házat, ahol az ablakba tették a Tisza plakátját, ám közben négy-öt huszonéves fiatalba botlunk. Jól láthatóan ők sem az áprilisi napfénytől érzik boldognak magukat. Arcuk falfehér, szemük furcsán csillog, s amikor azt kérdezzük, mitől ilyen jókedvűek, az egyik lány csak annyit mond: vidám szertől.

– Sajnos eljutottunk odáig, hogy a hatalomnak már nem kell 10-20 ezer forintot fizetni egy-egy ilyen ember szavazatáért, egyetlen pakk ötszáz forintos „kristály” is elég, és oda húzzák az ikszet, ahová mondják nekik 

– méltatlankodik Báder Emil, a férfi, aki nyíltan vállalja, hogy a Tisza pártot, s annak jelöltjét támogatja. Szerinte az egyre elharapódzó drogfogyasztás az ilyen kis falvakban, mint amilyen Tarnabod, nem állítható meg azzal, hogy egy-egy családot lekapcsolnak: négy öt új díler terem helyettük akár helyben is. A fiatalok sodródnak, a munkalehetőség kevés, csak a Máltai Szeretetszolgálat helyi üzeme és intézményei, illetve az önkormányzat közmunkaprogramja kínál egyfajta lehetőséget.

Azt Báder Emil sem tagadja, hogy az utóbbi években Tarnabod fejlődött, mert a falu jelentős állami támogatást kapott, így sok épület megújult. A saját lánya is egy olyan házat bérel, amelyet a szeretetszolgálat épített szociálisan rászoruló családoknak. Azt azonban nem hiszi – a helyiek többségével ellentétben –, hogy az ország irányítását ne lehetne ennél jobban csinálni, úgy, hogy a hétköznapi ember ne érezze magát ennyire kiszolgáltatottnak a mindenkori hatalom kénye-kedvére.

Két vélhetőleg kormányközeli cég csúfos kudarca játszott szerepet abban, hogy immár hét évet csúszik és akár a tervezett összeg háromszorosába kerül majd a pécsi tűzoltó laktanya felújítása. Emiatt azonban senkit se vonnak felelősségre.