Nem látjuk a képet

Egy kosztümös nő és egy öltönyös férfi áll egy üres kép előtt. Utóbbi egy szövegbuborékban megjegyzést tesz a műre: „Akárhogy nézem, ezen a papíron én nem látok semmit.”, ám a nő válaszát sem látjuk, de egy hozzá kapcsolódó, üres szövegbuborékot igen, így a mi „dolgunk”, hogy beleképzeljük, vajon mit is mondhat. Ugyanerre a szituációra épül a többi kép is Birkás Ákos Katasztrófa-helyzetek című kiállításán a Vintage Galériában, a rajzokon viszont más-más szöveg olvasható, ami átértelmezi a jelenetet. Az egyiken a férfi ezt mondja az üres képet nézve: „Katasztrofális, hogy ezek mennyire nem gondolnak a közönségre!”, míg más képeken a nő a szituációhoz egyáltalán nem kapcsolódó dolgokat közöl: „Ne haragudj, hogy félbeszakítalak, kimegyek elszívni egy cigarettát.” vagy „Ha most itthagysz, akkor köztünk mindennek vége!”. A képsorozat valójában a befogadók és a mű kapcsolatát vizsgálja, vagyis azt a folyamatot, hogy mi megy végbe a néző tudatában a kép láttán – vagy a tárlatlátogatás mint szituáció kapcsán.

– A rajzsorozat az úgynevezett frusztrációs teszten alapszik, melyet 1945-ben Saul Rosenzweig amerikai pszichológus hozott létre, és amelyet máig is használnak a pszichológiában. Ennek lényege, hogy az alany egy frusztráló helyzetet ábrázoló rajzot néz, melyben látja az egyik szereplő mondandóját egy szövegbuborékban, a másikét azonban nem, így az alanynak kell azt spontán módon kitöltenie – mondta lapunknak a kiállítás kurátora, Zemlényi-Kovács Barnabás, hozzátéve, Birkás Ákos Katasztrófa-helyzetek című sorozata is erre a képi logikára épül, és a kortárs művészettel való találkozást is frusztráló szituációként mutatja meg.

A művészetteoretikus felhívta a figyelmet az alkotó egy korabeli, másik munkájára is: az 1975 és 1978 közötti, a Szépművészeti Múzeumról és annak belső tereiről készített fotósorozatára, melynek a Kép és néző című utolsó alsorozata szintén a befogadó és a mű közti párbeszédről szól. A jelen tárlaton is láthatunk ebből egy darabot: ezen maga a művész tűnik fel hátulról, amint Vincenzo Catena egy 1500 körül készült festményét szemléli, melyen Máriát látjuk a gyermekével, Assisi Szent Ferenccel, egy női szenttel és donátorral. – Birkás ezeken a fotókon félig komolyan, félig ironikusan képezte le a művészeti befogadás ideális helyzetét, mely során a néző képes korokon átívelve, szó szerint és átvitt értelemben is érintkezni, élő párbeszédbe kerülni a művekkel – mondta a kurátor.

A jelen kiállításon látható képeken valójában nem egy festményt nézünk, hanem egy üres képet és magukat a nézőket, akiket aligha nevezhetünk ideális befogadónak, hiszen vagy nem az adott képről beszélnek, vagy ha igen, akkor a magyarázatuk, a mű szavakba öntése eltávolítja őket a képtől. A mű ezáltal láthatatlanná válik, így Birkás képein azt nemcsak mi nem látjuk, de szimbolikusan a kép szereplői sem. Pont ahogy azt egy múzeumban tapasztalhatjuk. A kurátor ennek kapcsán kiemelte: Birkás azért nevezte el a sorozatot Katasztrófa-helyzeteknek, mert egy kiállításon a néző katasztrófája az, hogy nincsen egyedül.