Valami nincs rendben. Hiába próbáljuk a napi rutin szerint élni az életünket, mindig ott van belül egy épphogy érzékelhető nyomasztó érzés. Keressük az okát, mire végre elérkezik a felismerés: választási kampány van, és akár akarjuk, akár nem, politikai csörtéken és üzeneteken pörög az agyunk.
Szekunder szégyent érezve töprengünk azon: külföldi ismerőseink vajon mit gondolnak az országunkról, ha erre járnak, és meglátják az uniós meg ukrán politikusok képeivel telerakott köztereket.
Próbáljuk az elménkből kizárni a halállal riogató kampányvideót, igyekszünk tudatosan továbbgörgetni a politikai ellenfelet mocskoló írásokat. De olyan ez, mint a füst: hiába zárjuk be előle az ablakot, valahol biztos utat talál az otthonunkba, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy megtelt vele az orr, a tüdő. Pont, mint amit ebben a kampányidőszakban érzünk: a postaládáink megtelnek szórólapokkal, az elménk meg kéretlen üzenetekkel.
Az áprilisi voksolásra készülve a Fidesz talán még a szokottnál is jobban épít a félelemalapú narratívára. Arról, hogy a már olvasni tudó gyerekeket mennyire megijesztik a nyilvánosan olvasható szavak, lapunk is írt. De tévedés azt hinni, hogy egy felnőtt teljesen el tud határolódni ezektől az üzenetektől.
Állandó készültség
– Az emberi működés alapkövét az evolúció során kialakult túlélési ösztönök jelentik. Folyamatosan pásztázzuk a környezetünket, keresve a potenciális veszélyforrásokat, hogy időben reagálhassunk rájuk. Idegrendszerünk azonban egy különös sajátossággal bír: biológiai szinten nem tesz különbséget a fizikai fenyegetés, például egy támadó vadállat és a konstruált, fiktív veszélyek között.
A szervezetben ugyanazok a stresszfolyamatok indulnak el, akár egy mamuttal állunk szemben, akár azt halljuk a híradóban, hogy „Brüsszel”, „a migránsok” vagy „Soros” fenyegeti az életünket
– magyarázza lapunknak Siewert András, a Migration Aid vezetője, aki krízismenedzsmenttel, pszichológiai háttérkutatásokkal foglalkozik.
Tapasztalatai szerint a jelenlegi politikai kommunikáció legnagyobb problémája, hogy az akut stresszt krónikussá változtatja.
Míg az evolúció arra készített fel minket, hogy egy hirtelen jött veszélyt elhárítsunk, majd megnyugodjunk, a folyamatosan sulykolt, óriásplakátokról és médiából áradó vészjelzések nem engedik kikapcsolni a riasztót. Ez a tartós feszültség pedig neurológiai elváltozásokhoz, szomatizációhoz, végül pedig fizikai és mentális betegségekhez vezet. Ezt a folyamatot jól tükrözik az elmúlt 15-20 év egészségügyi statisztikái is. Sokan a hatékonyabb diagnosztikával magyarázzák a gyerekek körében az SNI, az ADHD, az autizmus-spektrumzavar és magatartási problémák exponenciális növekedését.
Siewert András szerint valóban rendkívüli fejlődésen ment át a diagnosztika, de ez nem magyarázat mindenre.
A gyerekek egy olyan világba születnek bele, ahol a szüleik és a környezetük állandó, bizonytalan szorongásban élnek, ami közvetlenül hat az ő fejlődő idegrendszerükre is. A politikai stratégia tudatosan épít erre: nehezen megfogható ellenségképeket gyárt, amelyeket az átlagember nem tud racionálisan ellenőrizni. Mivel nincs elegendő információnk eldönteni, valódi-e a veszély, kénytelenek vagyunk elfogadni a készen kapott narratívát. Ez a bizonytalanság és a folyamatos készenléti állapot azonban egy ponton túl agresszióba csap át – ez magyarázza a közbeszéd és a mindennapi interakciók eldurvulását.
Ugyanakkor, teszi hozzá, az idegrendszernek van egy önvédelmi mechanizmusa is, amit „öld meg a hírvivőt” effektusként ismerünk. Ha a veszély üzenete és a megélt valóság között túl nagy a szakadék, vagy ha a stressz elviselhetetlenné válik, az egyén ösztönösen az üzenet közvetítője ellen fordul.
Ez a lélektani telítődés állhat az olyan hirtelen politikai átrendeződések mögött is, mint a Tisza Párt gyors felemelkedése: az emberek egyszerűen belefáradtak az állandó, megalapozatlan félelemkeltésbe, és elkezdték elutasítani azt a forrást, amely a békéjüket mérgezi.
A hihetetlent is el tudjuk hinni
A rendelőben manapság nemcsak a szezonális vírusok, hanem egy sokkal mélyebb, társadalmi szintű kórkép is megjelenik: a bizonytalanság és a szorongás, osztja meg lapunkkal tapasztalatait Mangó Gabriella háziorvos. A páciensek egyfajta jogi és egzisztenciális vákuumban érzik magukat, ahol szinte csak a kiszámíthatatlanság az állandó. Ez a feszültség pedig egyre gyakrabban ölt testet fizikai tünetekben: a rendeléseken megszaporodtak a pszichoszomatikus panaszok, a derék- és csípőfájdalmak, a becsípődések és a krónikus alvászavarok.
Míg korábban a betegek kivártak egy-két napot a tüneteikkel, ma már pár órás panasz után is bemennek hozzá, szinte mintha csak a rendelő lenne az utolsó olyan sziget, ahol biztonságban érezhetik magukat, és ahol meghallgatják őket.
– Ijesztő korrajz tárult elém a minap. Egy férfi felhívott azzal: nem tud bejönni a rendelőbe, mert olvasta az interneten, hogy a kormány kijárási tilalmat rendelt el. Pár perccel később újra telefonált, elnézést kér, egy évekkel korábbi, a Covid idejében íródott bejegyzést dobott fel neki a Facebook. Számomra az volt a megdöbbentő, hogy a fiatalember egyébként simán el tudta képzelni, hogy ez ma történik – mutat a doktornő egy példát a nyomasztó mentális környezetről.
Azt mondja, az egészségügyi ellátórendszer átláthatatlansága csak tetézi ezt a belső feszültséget. A betegek rettegnek attól, hogy nem kapnak időben időpontot a kritikus vizsgálatokra. Ebben a felfokozott állapotban a háziorvos már nemcsak gyógyító, hanem egyfajta szociális mediátor is. Bár a receptírásnál nem minden esetben a nyugtató az első megoldás – sokszor magnéziummal, életmódbeli tanácsokkal vagy sportra való ösztönzéssel próbálják enyhíteni a tüneteket –,
a napi három-négy alvászavaros vagy szorongó páciens jelzi: a társadalom immunrendszere a politikai és ellátórendszeri bizonytalanságok közepette végletesen legyengült.
Tudatos kilépés
Kutatások tanúsága szerint a „soha véget nem érő kampány” érzete családi konfliktusokhoz, elszigetelődéshez és érzelmi kimerüléshez vezet. A felnőttek körében az úgynevezett „választásistressz-zavar” (election stress disorder) olyan tünetekben nyilvánul meg, mint a hírek kényszeres követése (doomscrolling), a munkahelyi feszültség és az általános tehetetlenségérzés.
Szakemberek arra biztatnak, hogy próbáljunk meg tudatosan kilépni a kampányzajból, helyezzük át a fókuszt saját magunkra és a közvetlen környezetünkre. Erre máskor is, de a választásig különösen nagy szükségünk lesz, hiszen a társadalmi törésvonalak mentén felerősödő politikai polarizáció, ha nem vigyázunk, a kapcsolataink megromlásához, vagy akár, mint a fentiekben is láthatjuk, betegséghez vezethet.
