A végtelenbe tartó festmény

Egy monumentális, festett fatáblákból álló mű húzódik végig a budapesti acb Galéria acb Plus nevű terében, a mű címe: Végtelen vászon.

Tilo Schulz német képzőművész alkotása már a nagyságával mély benyomást tesz a látogatóra, aki kedvére mélyedhet el a mű részleteibe, a 152-szer 260 centiméteres fatáblákon feltűnő motívumokba, melyek közt találni pirosan izzó színmezőt, egymást keresztező egyeneseket, különféle színű ecsetvonásokat. Egyes motívumok konkrét művészek alkotásait is felidézhetik bennünk: az egyik táblán az egymást átfedő színes téglalapokról Bak Imre művészete juthat eszünkbe, míg egy másikon egy fehér négyszögbe festett fekete négyszög Kazimir Malevics szuprematista világát eleveníti fel. Tilo Schulz ráadásul elhatározta, hogy életében már csak ezen az egy alkotáson fog dolgozni, tetszőlegesen fogja formálni és bővíteni, így az a szó szoros értelmében is a végtelenbe tart.

– Harmincöt éve vagyok művész, és már sok mindent megfestettem az absztrakt képeimen, mígnem eljutottam arra a pontra, hogy mindent összefoglaljak egy műben, így született meg a Végtelen vászon – mondta lapunknak Tilo Schulz, aki az alkotói folyamatba más művészeket és kutatókat is be akar vonni. A budapesti kiállításán például Lázár Gábor médiaművésszel működött együtt, aki az egyik táblaképbe hangfalakat applikált, melyekből a festményhez komponált hanghatások véletlenszerűen követik egymást, így sosem hallatszik el ugyanaz a dallam, mely szintén „rímel” a Végtelen vászonra, hiszen ebben az esetben a zene is a végtelenségig folytatódik.

– Ez a mű azért is különleges, mert az egyes táblák önmagukban is értelmezhetőek, de igazán együtt, az összefüggéseikben válnak izgalmassá, és éppen ezért az összkép nemcsak festményként, de térinstallációként is értelmezhető. A művész ezért is épített egy emelvényt a kiállításhoz, hogy a művet a képek második sorából, vagyis második emeletről is lehessen élvezni – mondta Miklósvölgyi Zsolt, a kiállítás kurátora, aki hasonló példákat is hozott a művészettörténetből. Például Constantin Brâncuși 1938-as Végtelen oszlop című művét, vagy a firenzei radikális építészeti kollektíva, a Superstudio 1969-es, A folyamatos emlékmű című projektjét, amely egy tájakat és városokat átfogó építészeti megastruktúra vízióját ábrázolta.