Magyar Péter volt felesége, Varga Judit ugyan Gulyás Gergelyen, a Miniszterelnökséget vezető miniszteren keresztül azt üzente, hogy egyelőre nem kíván a közéletbe visszatérni, most karácsony után egy nappal mégis beszállt a NER és a DK megmondóembereinek a sorába, akik – ahogy arról beszámoltunk – becsmérelték a Tisza Párt elnökét egy interjú miatt. A vezető ellenzéki politikus a korábbi tévés riporterrel, a népszerű Szily Nórával folytatott, kifejezetten karácsonyiként bemutatott beszélgetésére egy szóval reagált a Facebookon: „Hányinger...”
Az nem derült ki, hogy a kegyelmi botrányba néhány hét híján két éve belebukó volt igazságügyi minisztere gyomra attól fordult-e fel, hogy végighallgatta az egyébként őt, mint édesanyát kifejezetten magasztaló Magyar Péter válaszait, de mindenesetre egyetlen kommentelőként saját maga megosztotta, ha úgy tetszik népszerűsítette azokat.
Magyar Péter reagált volt neje hányingerére, szintén a Facebookon, Válasz a volt feleségemnek, a három csodálatos gyermekünk édesanyjának egy nappal a szeretet ünnepe után címmel.
A Tisza Párt elnöke, az ellenzék vezetője Márai Sándor Füveskönyvének egy részletével, a Köszönet a nőknek címmel verssel reagált:
„Köszönet neked, aki megszültél.
És neked, aki a feleségem voltál.
És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál.
És neked, mert fehér voltál.
És neked, mert okos és jókedvű voltál.
És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.
És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában.
És neked, mert gyermeket szültél nekem.
És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem.
És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam.
És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott.
És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok.
És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.
Köszönet a nőknek, köszönet.”
Magyar Péter: El a kezekkel Szily Nórától, el a kezekkel az édesanyámtól, el a kezekkel a nőktől!Magyar Péter elmondta, annak idején le akarták beszéli róla, hogy bemenjen a Partizán stúdiójábaA visszatérést a vezető fideszes politikusok, így Gulyás Gergelyen kívül Kocsis Máté frakcióvezető, sőt, Orbán Viktor invitálása ellenére elutasító Varga Judit az elmúlt hetekben jelezte, hogy ha a politikában közvetlenül nem is vesz részt, a közéletbe így vagy úgy, de mégis csak visszaszivárog. Ezt mostani posztjával is vitathatatlanná tette, azonban a kegyelmi botrány valódi hátterére máig nem adott választ.
Szégyen, ami történik, elég volt! – nyílt levelet írt Varga Juditnak Pop Mert, a bicskei pedofilügy áldozataVarga Judit a Nemzeti Mentál Pajzs Program gyermekjogi védnökeként tér visszaGulyás Gergely: Varga Judit egyelőre nem kíván a közéletbe visszatérni
