A magyarok zöme nem hisz a kabinet, a holdudvar és a médiagépezet által láthatólag kiemelten kezelt energiaügyi propagandának – derül ki a Publicus Intézet lapunk felkérésére készített reprezentatív kutatásából. Az unásig sulykolt, látszólag szakmai témák egyértelműen politikai irányvonalak mentén osztják meg a társadalmat: a fideszesek a kormány legabszurdabb energetikai érvei mellett is kiállnak, míg az ellenzékiek többnyire gyanakvók. A kormánypropaganda legádázabb ellenzői a Tisza Párt hívei.
Arra a kérdésre például, hogy ön elhiszi-e azt a kormányérvet, miszerint az orosz energiabeszerzés az ország földrajzi elhelyezkedéséből következő, fizikai adottság, az intézet által megkérdezettek 40 százaléka egyértelmű, határozott nemmel felelt, de további 4 százalék is hajlott erre. Mindemellett 6 százalék inkább, 32 százalék pedig teljesen elfogadja a kormányzati tételt. Az emberek többsége tehát nem hisz a propagandának. Közülük a tiszásoknak 83, az egyéb ellenzékieknek pedig 62 százaléka elutasító. A bizonytalanok 34-34 százalékban döntetlenre állnak, a kormánypártiak viszont 74 százalékban hitelesnek tartják a kijelentést.
Azt az immár az (olaj)csapból is folyó mantrát, miszerint a horvát kikötőből induló Adria nem alkalmas „teljes egészében” kiváltani az orosz eredetű, Barátság nevű olajcsövet, a magyarok 40+4 százaléka szintén nem vagy inkább nem hiszi el. Ráadásul a támogatók aránya itt csak 24+4 százalék. Ez főképp a tiszások 81 és az egyéb ellenzékiek 55 százaléka körében örvend határozott népszerűtlenségnek. A kételyeket ez esetben a bizonytalanok 40 százaléka is osztja. A Fidesz–KDNP-szavazók 68 százaléka viszont elfogadja a kormány és a Mol szakmai köntösbe burkolt Adria-ellenes érveit.
A megkérdezettek legnagyobb hányadát kitevő 39 százalék ugyanakkor úgy vélte, hogy az orosznál csak drágább energiabeszerzési lehetőségek léteznek. A tiszások 56 százaléka viszont bízik abban, hogy akár az orosznál alacsonyabb tarifa is kialkudható. A kormánypártiaknak ellenben csak 9 százaléka vélekedik hasonlóképp; a többiek a két érték közötti arányokat mutatnak.
A megkérdezettek abban is állást foglaltak, hogy a kormány, de leginkább az MVM és a Mol helyében mely energiaár-arányok esetén mit tennének. Összesen 36 százalék, a gazdasági és erkölcsi kérdések összefüggései iránti érzékenységről tanúságot téve, úgy véli: akkor is ki kellene váltani az orosz energiabeszerzést, ha a másik lehetőség ugyanannyiba kerül, vagy akár drágább. Ehhez képest kisebbség, 32 százalék ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor forduljunk más szállítóhoz, ha az olcsóbb. Itt kiugró, 32 százalék a nem válaszolók aránya. A kormánnyal a legkevésbé ez esetben is a tiszások értettek egyet: összességében 57 százalékuk támogatná az anyagiaktól független váltást. A Fidesz–KDNP-sek 43 százaléka csak olcsóbb lehetőség esetén engedné el Putyin kezét, de itt is kiemelkedő, 39 százalék a válaszadást elutasítók aránya. A munkaerőpiaci helyzet szempontjából a legszigorúbbak a dolgozók, a leginkább pedig a sem nem aktív, sem nem nyugdíjas réteg váltáspárti.
A családi költségvetés érintettsége esetén a megkérdezettek már jóval óvatosabbnak bizonyultak. 39 százalék semmilyen rezsiemelkedést nem viselne el, mert egyébként úgy gondolja, Magyarországnak nem kell leválnia az orosz energiáról.
Míg a Fidesz–KDNP-hívők 77 százaléka, addig a tiszások 12 százaléka osztja ezt a véleményt.
Az összes válaszadó tizede örülne a leválásnak, de ezért személyes többletterheket nem vállalna. Ahhoz képest, hogy 11 százalék havi néhány száz forintos, 19 százalék akár havi több ezer forintos áldozatot is hozna Magyarország oroszenergia-függőségének megszüntetéséért. Az ennél többet vállalók aránya elenyésző, bár a tiszások 4 százaléka erre is rábólint.
Az orosz hátterű atomerőmű-építés elfogadottsága magasabb: míg 45 százalék támogató, 37 százalék elutasító. A kormánypártiaknak 82, a tiszásoknak viszont csak 16 százaléka ért egyet a folytatással. A többiek szintén e két érték között voksoltak. A sem nem dolgozó, sem nem nyugdíjas polgároknak viszont kiemelkedő többsége, 54 százaléka mond nemet az orosz hátterű nukleáris beruházásra.
Egy kis fizika
Az, hogy orosz energiabeszerzésünk nem politikai vagy ideológiai, hanem az ország földrajzi elhelyezkedéséből következő, fizikai adottság, Szijjártó Péter – túlzás nélkül állítható – kedvenc fordulata. A Google mesterségesintelligencia-keresője szerint a külgazdasági és külügyminiszter az elmúlt öt év során ezt több száz, de akár ezer különálló alkalommal is megismételhette. Így alighanem több százszor hallhattuk tőle azt a „viccet” is, hogy beszédekkel nem lehet fűteni. A fáradás jeleit nem mutató előadásmód láthatólag kötelezően lekezelő, kioktató, pökhendi. Ehhez képest a lapunknak rendszeresen nyilatkozó független energetikai szakértők Szijjártó Péter megnyilatkozásaiból azt a következtetést vonják le, hogy a diplomáciai és sportmenedzser végzettségű Fidesz-politikus az elmúlt évek során egyéb hiátusai mellett a fizika és az energetika tárgykörében sem szerzett e magabiztosságot indokló jártasságot. Sőt olybá tűnik, hogy a gyakorlatban a tárcavezető a korábbi feladatkörének megfelelő párt-, illetve miniszterelnöki szóvivői szerepben ragadt.
Csak földrajzi, számtani, jogi és közgazdasági szempontból semmi értelme annak, amit Orbán Viktor mond a Trump-találkozórólNem Vlagyimir Putyin adja legolcsóbban a földgázt, a csehek és a horvátok két hónapja is kevesebbért kaptákBár Oroszország viszonylagos közelsége tagadhatatlan, ha úgy tetszik, fizikai tény, a velük határos EU-tagok vagy azok az államok, amelyek korábban nálunk sokkal nagyobb arányban függtek az orosz beszerzéstől, illetve – a szokásos propaganda-ellenérvet cáfolva – olyanok is, amelyeknek hozzánk hasonlóan nincs tengerpartjuk, Ukrajna lerohanását követően egymás után szakítottak Moszkvával. Bár az elmúlt évek során többen, akár az orosz ellátásból 2022-ben kizárt nyugati államok is fokozták orosz cseppfolyósítottgáz-vásárlásaikat, az EU összesített oroszgáz-behozatala így is töredékére esett, és az érintett vevők a 2026–2027-től tervezett teljes behozatali stop ellen sem tiltakoztak. A magyar kormány érvrendszere, harsánysága ellenére, olykor egészen banális. Orbán Viktor például külföldön gyakorta szemrebbenés nélkül azt állítja, hogy az EU az orosz eredetű Barátsággal Magyarország egyetlen olajbetáplálási útvonalát vágná el, miközben közel fél évszázada létezik az Adria-vezeték is. A Mol e kormányérveknek nehezebben felülbírálható, belső döntéseikben gyökerező érvekkel körít szakmai hátteret. Ritkább megszólalásai során a kormányálláspontot az állami MVM is alátámasztja. Brüsszel, különösen, ha az adott tag részéről irányukban is megnyilvánul némi fogékonyság, nyitott a szakmai vagy akár annak látszó érvekre, hisz úgymond egyik államot se tennék tönkre. Ennek tudható be, hogy az orosz olaj behozatalát Brüsszel ma már EU-szerte csak – az egyaránt Mol által ellátott – Magyarországnak és Szlovákiának engedélyezi, miközben a hozzánk eljutó szakmai bírálatok ezt egyre kevéssé találják indokoltnak. Ennek ismeretében igen sajátos, hogy Orbán Viktor szombati kecskeméti beszédében egyenesen azt állította, Brüsszeltől hiába kér kivételezést. A határozottságuk mellett valójában igen zavaros washingtoni felmentéseink pedig alighanem Donald Trump és Orbán Viktor ideológiai barátságához kötődnek.
Az immár egybefüggő propagandasortűz közepette tényleges szakértők mind határozottabban állítják, hogy kellő politikai akarat esetén Magyarország az összes többi taghoz hasonlóan képes lenne az orosz energiabeszerzést érdemi többletköltségek és a rezsicsökkentés sérelme nélkül is kiváltani. A mára ipari méretűvé dagadt kormányzati hírzajgyár láthatólag erről a fizikai tényről igyekszik a maga – olykor sötétszürkébe csúszó – eszközeivel elrángatni a fókuszt.
