Herendi Gábor: Le kell váltani embereket, és ki kell söpörni a politikát, mert nincs keresnivalója a művészetben

A Futni mentem sikere után nagyon gyorsan érkezett a Szenvedélyes nők. Gyorsreagálású filmre volt szükség?

Annyiban igen, hogy a producerek, Kárpáti György és Berta Balázs eleve hosszabb távra terveztek, és ennek a két filmnek a remake jogait együtt vették meg. Nem mellékesen: az utóbbi években ez a két cseh film volt a legsikeresebb. Amikor a Futni mentem esetében lehetett látni, ez gazdaságilag is működőképes, a producerek már nagyon lelkesek voltak, hogy mielőbb menjünk tovább, és készítsük el a másik filmet is. Divinyi Réka eléggé gyorsan dolgozó forgatókönyvíró, tempósan át tudta írni az eredetit, azzal együtt, hogy én mindig elámulok, amikor egy nem olyan erős alapból nagyon jót tud alkotni.

A Szenvedélyes nők eredetijét nem láttam, ellenben a Futni mentem előzményét igen – utóbbi nagyon gyenge mű volt.

A Szenvedélyes nők esetében nem annyira gyenge az alap, de messze nem olyan humoros és mély, mint a mi verziónk. Réka ugyanakkor sokkal érzelmesebbre tudta hangolni a könyvet, és persze én is több figyelmet fordítottam az emóciókra. A forgatás alatt a producerek egy kicsit meg is ijedtek attól, hogy túl sok sírást látnak a musztereken, ők valami vidám komédiára számítottak. Megnyugtattam őket: jó kis érzelmi hullámvasút lesz, amit a néző nagyon szeret.

De miért kockáztatott egy melodrámába hajló komédiával? Nem lett volna könnyebb egy nettó vígjátékkal, kvázi a Futni mentem „ismétlésével” folytatni?

Nyomasztólag hatott rám, hogy a Futni mentem sikere után ilyen gyorsan kell előjönni egy másik filmmel. Óhatatlan, hogy mindenki összehasonlítja majd a kettőt, ezért szerettem volna egy kicsit műfajilag eltávolodni. Belekapaszkodtam a drámai részekbe és kifejezetten örültem, hogy ez a lehetőség adódott. Mindemellett, hazudnék, ha azt mondanám, nem volt rajtam nyomás, de amikor az intenzív munkaszakaszba érkeztünk, akkor azért el tudtam engedni magam.

Meglepte a Futni mentem nézőszáma?

Hát azért ekkora sikerrel nem számoltam, bevallom. Már csak azért sem, mert amikor megkerestek a producerek, mondták, ha a rendelkezésre álló pénzből el tudjuk készíteni, akkor az 250 ezer néző körül nullszaldós tud lenni. Ekkor én megijedtem, mert akkor már évek óta nem volt százezres nézettségű magyar mozi, és kértem, ennek a súlyát ne tegyék a vállamra, mert a siker tényleg megítélhetetlen. Pláne még az elején, mert el lehet rontani egy filmet, még akkor is, ha isteni a forgatókönyv. Amikor kész lett a film, akkor éreztem, ez szerethető mozi, de nem gondoltam ekkora sikerre. Persze nagyon örülök neki, és azt érzem, hogy lehet, a Hogyan tudnék élni nélküled és a Futni mentem együtt, kéz a kézben talán visszahozzák egy kicsit a magyar filmek szeretetét.

Akkor örült a milliárdos büdzsével megtámogatott állami konkurencia sikerének?

Hogyne. De a verseny nagyon egyenlőtlen volt, azt azért meg kell jegyezni. A két büdzsé összehasonlíthatatlan, a promócióra költött költségvetés összehasonlíthatatlan – nem titok, nagyon nagy előnnyel futottak ők. Örülök, hogy álltuk a versenyt.

A Lora és a Toxikoma után fordult újra a dráma felé a Szenvedélyes nőkben. Ez lenne a szerzői kommersz?

Hát, ez egy érdekes szóösszetétel. Én nem feltétlenül a szerzőiség szempontjából közelítek a filmekhez, nem is akarom azt erőltetni, inkább csak próbálom kihozni az adott alapanyagból a lehető legjobbat. Arra figyelek, hogy a színészek nagyon jók legyenek, hogy a jelenetek a lehető leghitelesebbek legyenek. Nem szeretem, ha egy vígjáték végtelenül elrajzolt karakterekkel, eltúlzott gesztusokkal operál. Annyi humor van a való életben, és olyan szituációk vannak, amelyek tényleg megmosolyogtatók, hogy érdemes a földön maradni. Divinyi Rékával a végső körben mindig kigyomláljuk azokat a dialógusokat, melyek az élettől túlságosan elrugaszkodottak.

A Szenvedélyes nők költségvetése hasonló volt, mint a Futni mentem esetében?

Igen, ugyanazok voltak a körülmények. Összesen húsz napot tudtunk forgatni. Sikerült most is tető alá hozni a filmet, de azért ez nagyon feszített munkatempót jelent, ezt érdemes tudni.

Kárpáti György producer mondta még a Futni mentem kapcsán, hogy ilyen körülmények között, professzionálisan csak Herendi Gábor képes erre a teljesítményre. Nem fél, hogy azzal a címszóval, „úgyis megold mindent kevés pénzből”, végül majd beskatulyázzák?

Nem mondom, hogy ez egy abszolút kényszerhelyzet. Persze valamilyen szinten az. De ha mérlegre teszem, hogy dolgozhatok, készíthetek filmeket, sőt ezekből még olyan szinten profitálok, hogy sikeresek ezek a mozik, akkor azt mondom: isteni jó dolgom van ahhoz képest, hogy öt éve feketelistára kerültem. Tehát én csak örülni tudok ezeknek a lehetőségeknek. Igen, összeszorított foggal, csak nagyon odafigyelve és előkészítve lehet ilyen szinten forgatni. A tévésorozatok készítésénél megtanultam ezt a fajta munkatempót, mivel ezekre is nagyon kevés pénz van, nyolc-tíz hasznos perceket forgatunk naponta. Az ideális ennek a fele lenne. Fontos, hogy a feszített tempót csak tökéletes castinggal lehet megoldani, ezért is döntő, hogy a színészekkel a csapó előtt sokat foglalkozzak.

Ha már szóba került a szereposztás: hogyhogy nem a Futni mentemben bevált Ember Márk lett a férfi főszereplő?

Nem ért rá!... Félretéve a tréfát: nem gondolom, hogy ez a szerep Márknak való lett volna. Egy olyan színészre volt szükségem, aki képes kicsit kisfiúsabb lenni, és félre tudja tenni a macsót. Nagyon sok fiatalt megnéztünk és Lengyel Benjámin volt a tökéletes választás, mert ő volt legtermészetesebb a kamera előtt. Mint az összes férfi színész, ő is szeret macsó lenni, sokszor „rá kellett szólni”, hogy kiesett a karakteréből, de a következő pillanatban ismét hozta a visszafogottabb, érzékenyebb karaktert. Básti Juli és Balsai Móni kiválasztása egyértelmű volt, Varga-Járó Sára megtalálása bonyolultabb volt, de ő is remek választás volt.

Lengyel Tamás karaktere a magyar könnyűzenészek paródiája lenne?

Nem, de az igaz, hogy az eredeti cseh filmben a karakter nem is volt rocksztár, hanem csak egy fickó, aki kirándulgat az erdőben. Rékával találtuk ki, milyen jó lenne, ha zenész lenne, mert az egyfajta közeg, ami izgalmas, ahová könnyebben be lehet integrálni Benjámin karakterét. Én a Lengyel Tomival régóta szerettem volna együtt dolgozni, de eddig soha nem jött össze. Ő már csak röhög rajta, amikor hívom castingra, hogy úgyse ő lesz a befutó. És ezúttal úgy jelent meg a castingon, figyelj, béna vagyok a zenéhez, nem tudok gitározni, énekelni meg pláne, úgyhogy én akkor most mennék. Mondtam, hogy ne kapkodjunk, nézzünk meg valami jelenetet, hátha meg lehet ezt oldani. Annyira szerettem volna, meg a producerek is, hogy ő legyen, így azt mondtam, ez biztos megoldható. És végül Hrutka Róbert zeneszerző zsenialitását dicséri, hogy tudott olyan betétdalt írni, ami gyakorlatilag két hangból áll, Tomi pedig simán fel tudta énekelni.

A Szenvedélyes nők ízig-vérig budapesti film. Azon belül budai, illetve még pontosabban: tizenkettedik kerületi. Direkt választás volt, hogy a gazdag hegyvidékiek problémáin sírunk és nevetünk?

Erre a miliőre technikai okokból is szükségünk volt, mert a csiki-csuki jelentben – ami a fordulatot jelentő szexjelenet után zajlik – olyan házra volt szükség, amelynek sok szobája és több emelete is van. Mindemellett én komfortosabban érzem magam itt a budai részen. Világéletemben errefelé laktam, és valahogy így alakult, hogy a külsőket is itt vesszük fel. Nem volt ez ennyire tudatos, de valóban, egész más hangvételű lett volna a film, ha mondjuk egy csepeli panelben játszódik.

Mi a Herendi Gábor-féle tökéletes szexjelenet receptje?

Ez szerintem a jó ízlésen múlik. Sose szeretek túlmutatni dolgokat. Nagyon fontos, hogy a szereplők karakterének megfelelően, és csak annyit mutassunk, amennyi szükséges. Egy vígjáték nem igényli, hogy az intimitás olyan hőfokon legyen, vagy olyan részletességgel bemutatva, mint egy erotikus filmben. Egyébként pont annyit vettünk fel, amennyi benne van a filmben.

A Szenvedélyes nők a második cseh remake-je zsinórban. Lesz harmadik?

Nem hiszem. Ugyanakkor azt nem merem mondani, hogy nem lesz még remake a tarsolyomban. Ezt sokan megkérdezik. Ideális esetben nem remake-eket készítenék. De meg tudom érteni a két producert, hogy ők úgy érzik magukat biztonságban, amikor több százmillió forintot kockáztatnak, hogy biztonságosabb egy olyan remake-et csinálni, ami egyszer valahol már bizonyított. Pláne, hogyha mi esetleg jobbat tudunk belőle kihozni. Ez nem olyan nehéz: mert ha már egyszer elkészült egy film, már látszanak az esetleges hibái.

Ha nem cseh, akkor más nemzet komédiaművészete szóba jöhet?

Persze. Például a Good bye, Lenin! csudajó film volt. Minden nemzet kijön egy olyan vígjátékkal, ami nemzetközileg működik.

Az ország – így vagy úgy – nagy változások előtt áll. Azon túl, hogy a magyar filmszakmát a káosz jellemzi, van esetleg a fronton egy Magyar Péter-féle karakter?

Van, nem is egy, de nem fogok neveket mondani. Messze nem olyan szétszakított a magyar filmszakma, mint más hasonló művészeti területek, amiket meg tudott osztani a politika. Persze vannak, akik behódoltak és lojálisak a mostani rendszerrel, és azok készítik a jobb-rosszabb filmeket. De a döntő többsége a magyar filmszakmának érzi, ez egy nagyon-nagyon visszás helyzet most, amin mindenképpen változtatni kell, a filmintézet élén egy teljesen új grémiumot szükséges fölállítani. A rendszerről, amit Andy Vajna bevezetett, most már egyöntetűen mindenki azt mondja: egy működő szisztéma, nem kell lerombolni. De le kell váltani embereket és ki kell söpörni a politikát, mert nincs keresnivalója a művészetben.

Ha létrejönne a szakmai és demokratikus Nemzeti Filmintézet, akkor mivel pályázna újra?

Van három forgatókönyvem, ami kész, és amit nagyon-nagyon szeretnék leforgatni. Az első egy életrajzi filmterv Máté Péterről. Rendkívül izgalmas élete volt: olyan szívproblémája volt, hogy az orvosok nem tudták megmondani, meddig élhet. Ezért két végéről égette a gyertyát. Igen sokat ivott és igen sokat csajozott! Mindeközben zseni volt, isteni számokat írt, miközben ugyanúgy kínlódott Erdős Péterrel és a rendszerével, mint más zenészek.