Bevezető helyett
Tizenöt évvel ezelőtt értelmes elfoglaltságot keresve – 40 évnyi bankszakmai pályafutással a hátam mögött – úgy döntöttem, megpróbálkozom szakfordítással, pontosabban: angol nyelven kiadott társadalomtudományi, ezen belül főként közgazdasági könyvek magyarra történő fordításával (és persze megjelentetésével). Nem számítva az igyekezetet az értelmes elfoglaltság felkutatására, a motivációm hármas volt: nagyon szeretek olvasni, szeretem az angol nyelvet és nem utolsó sorban azt is gondoltam, hogy ezeknek a könyveknek a többsége „magától” nem fog eljutni a hazai közönséghez, így a munkámnak lehet valamennyi szélesebb értelemben vett haszna is. E könyvek többsége ugyanis valóban első osztályú, sőt a feletti; Nobel-díjas és másképpen ünnepelt szerzők műveiről van szó, amelyeket a szerzők nem elsősorban a szakma, inkább a szélesebb olvasóközönség számára szántak.
Az elmúlt időszakban rövid ismertetőket írtam mindegyik kötetről, amelyeket feltettem a Facebook-oldalamra. Ezek közreadásával a Népszava jóvoltából most egy szélesebb olvasóközönséget is elérhetek.
Peter Lee: Igazságháborúk – A klímaváltozás, a katonai beavatkozás és a pénzügyi válság politikai kérdései. Kossuth Kiadó, 2017
A brit szerző a University of Portsmouth politológia tanára, szakterülete az etika és a politikaelmélet. Könyvének élén ez a mondat áll: „A bizonyosság hamis barát, amikor az igazságot keressük.” A „hamis barátok” kifejezés a lingvisztikában olyan szópárt jelent, amelynek a tagjai két különböző nyelvhez tartoznak, alakjuk hasonló vagy azonos, de a jelentésük különböző (például a gift szó angolul ajándékot, németül mérget jelent.) Másfelől, és a szerző alighanem inkább erre gondolhatott, a mottó szó szerint is érthető, a megdönthetetlennek gondolt igazságainkról könnyen kiderülhet, hogy tévedések.
Talán Shakespeare III. Richárdja volt az egyetlen, aki úgy döntött, hogy testi fogyatéka okán gazember lesz. (Állítólag nem is volt púpos, Shakespeare ábrázolta annak, mert abban a korban a testi fogyaték egyszersmind a belső rútság jelének is számított.) A legtöbb ember számára azonban fontos, hogy az igazság, a helyes cselekvés mércéje az ő oldalán legyen, vagy olyan közösséghez tartozzon, amely szerinte az igazság birtokosa.
A demokratikus politikában ezért ádáz küzdelem folyik az igazságért, a politikusok számára ez jelent ösztönzést és igazolást, hogy elnyerjék a választók bizalmát. Mára ez a küzdelem egészen szélsőségessé, mondhatni egzisztenciálissá vált, mintha valóban az életünk múlna rajta. A szerzőnek, ahogy írja, mindenesetre nem áll szándékában, hogy megmondja, mi az igazság és a sajátjaként igényt formáljon rá. Ehelyett három kulcsterületen – a globális felmelegedés, a katonai beavatkozás és a 2008-as pénzügyi válság – megvizsgál néhányat az igazságra mások által támasztott igények közül. Hangsúlyozza, hogy az ilyen igazságigények között mindig vannak olyanok, amelyek idővel akkora elfogadottságnak és tiszteletnek örvendenek, hogy függetlenül a tényleges viszonyuktól a valósághoz, megszerzik maguknak a státuszt, amelyet a neves francia filozófus, Michel Foucault igazságrezsimnek nevezett.
Az első terület tehát a globális felmelegedés. A szerző előrebocsájtja, hogy nem tartozik a „klímatagadók” közé, elfogadja, hogy a globális felmelegedés létezik és hogy jelentős mértékben az emberi tevékenység váltja ki. Megjegyzem, ma már a perifériára szorultak a globális felmelegedést tagadó álláspontok, a vita sokkal inkább arról folyik, ki és hogyan „fizesse a révészt”, azaz hogyan kell a „dekarbonizáció” nyilvánvaló terheit a különböző országok, társadalmi csoportok és nem utolsó sorban az egymást követő nemzedékek között elosztani. A szerző számos példa segítségével tárgyalja, hogy az eredeti vitában résztvevők, köztük akár kiváló tudósok is, nem csak tudományos bizonyítékokkal, de gyakran azok szelektív alkalmazásával igyekeztek a maguk igazságrezsimjét megteremteni és a másokét cáfolni. Miközben egészségünket és jólétünket javarészt a tudománynak, a tudományos eredményeknek köszönhetjük, olyan korban élünk, amikor széles körben terjednek és válnak elfogadottá akár még iskolázott emberek körében is tudománytalan nézetek, miközben a valódi tudomány tekintélye és szavahihetősége csökken. Elég a COVID-oltások körüli, néhány évvel ezelőtti mizériára gondolni, de hasonló volt a helyzet a globális felmelegedés körül folyó „igazságháborúk” idején is. Nyilván nagyon összetett jelenséggel van dolgunk, de én azt hiszem, valamekkora felelősségük a nyilvánosság előtt szereplő tudósok közül azoknak is van, akik például a COVID idején egy nagyon nem egyszerű dilemmát – a közösség védelme szemben az egyén kockázatával – árnyalatlanul tárgyalva alkalmanként több kárt okoztak, mint hasznot (lásd még: „az oltásnak nincs mellékhatása” típusú kinyilatkoztatásokat).
A katonai beavatkozással kapcsolatban a szerző az iraki és az afganisztáni háborúk politikai hátterét és gyakorlati következményeit vizsgálja. Fontos állítása – amit ma már szintén kevesen vitatnak –, hogy a nemzetközi rendszerben a zsarnokság elleni katonai fellépés nem feltétlenül magától értetődő és kívánatos eljárás, mert az illető országban nem vezet szükségképpen szabadsághoz és demokráciához. Nagyon tanulságos az afgán nők helyzetének a taglalása az amerikai beavatkozást követően, amit a Talibán újabb hatalomátvétele azóta csak még súlyosabbá tett.
A 2008-as pénzügyi válsággal és az Európai Unióval foglalkozó részben talán a legizgalmasabb megállapítás, hogy a válság hatására az EU-ban működő politikai struktúrák épp azokat a sztereotípiákat erősítették fel – munkaszerető németek, lusta görögök, fegyelmezetlen olaszok –, amelyek megszüntetését pont az Unió létrehozásától remélték. (N.B. A könyv Magyarországon a Brexit népszavazás után jelent meg. Pusztán kíváncsiságból annak idején fordítói minőségemben megkerestem a szerzőt, kérdezve, hogyan szavazott. Azt válaszolta, hogy hosszas mérlegelés után (51-49) a Brexit mellett döntött. Kíváncsi lennék, ma is így szavazna-e.)
Végezetül egyetértek az egyik méltatóval: alapos és nyugtalanító értékeléssel van dolgunk a politikai vezetők, az államok, a nemzetközi szervezetek és a demagógok egymással versengő és gyakran illúziókra épülő igazságverzióiról.
